Site icon Handballexpert

Két friss junior Európa-bajnok játékos is gólt szerzett a mai bajnokin

A mai nap folyamán újabb Bl-ben szereplő magyar női kézilabda csapat kezdte meg a bajnoki szezont. Az Alba Fehérvár-DVSC SCHAFFLER meccs volt az idei szezon második bajnoki mérkőzése. A tavalyi szezonban előbbi hetedik, utóbbi harmadik helyen végzett. A vendég oldalon sérülés miatt hiányzott a rehabilitációt végző Hornyák Dóra, illetve a kisebb sérülést szenvedő Petrus Mirtill. Utóbbival ezen a héten készítettünk interjút, amely itt olvasható:  https://handballexpert.com/probalok-mentalitast-valtani-interju-petrus-mirtillel/

A vendégek kezdőcsapatában Vámos Míra, Kácsor Gréta, Vámos Petra, Tóvizi Petra, Planéta Szimonetta és Töpfner Alexandra is szerepelt, közülük 5 játékos is pályára lépett az elmúlt évben a magyar válogatottban. Az első öt percben a fehérvári csapat két alkalommal is vezetést szerzett, utoljára 3-2-nél vezettek. A hazai oldalán Kövér Luca a női junior válogatott friss Európa-bajnok játékosa góllal kezdett. A vendégek kapusa Gabriel remekül védett, ráadásul kétszer is pontosan indított a  szélsőknek, így bő 10 perc után könnyedén vezetett a Debrecen 7-3-ra.

 Kövér Luca két gólt lőtt a mai meccsen.

Érdemes kiemelni a Vámos testvéreket, Petra jól irányított és emellé gólokat is szerzett, ráadásul két esetben is a gólja mellé még emberelőnyt is kiharcolt. 22 perc játék után Vámos Petra és Vámos Mira is 4-4 gólt szereztek, ekkor az eredményjelzőn 8-14 állt. A hazai oldalon a balszélső Makó Viktória három találat jegyzett, valamint Kocsis Bettina is lehetőséget kapott, aki nagyon pontosan lőtt a mai meccsen. A Debrecen színeiben pályára lépett Jovana Jovovity, aki hamar két gólt lőtt, őt még télen igazolták le, de sérülése miatt csak öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Csernyánszki Lilliána is lehetőséget kapott, aki szintén részt vett a junior Európa-bajnokságon, ő lőtte a félidő utolsó gólját, ezzel 11-18 volt az állás.

 Vámos testvérek tavaly is jól játszottak, ma ők voltak a vendégek legeredményesebb játékosai.

A második játékrész első félidőben Kocsis Bettina és Afentáler Sára is szép gólokat szerzett. A hazaiak cserekapusa  jól védett 40 perc alatt 10 védést mutatott be .  A Fehérvár a  második félidő alatt több alkalommal is öt gólra felzárkózott, de ennél közelebb nem engedték őket a debreceniek. Planéta Szimonetta védekezésben és támadásban is hasznosan játszott, hat lövésből négy alkalommal talált be. Az utolsó tíz percben pályára lépett a vendégek új kapusa, Bartulovic, aki a 13 védést bemutató Gabriel helyére érkezett. Az utolsó bő három percben Kácsor Gréta két gólt, aki négy találattal zárta a mérkőzést. Bartulovic hét lövéstől négyet védett. A mérkőzés végére alakult ki a legnagyobb különbség, a végeredmény 23-31 lett. Vámos Petra 7, Vámos Míra és Kocsis Bettina 6-6 alkalommal talált be. A vendég oldalon pályára lépett a Magyar Kupa elődöntőjében súlyos sérülést szenvedő Mariana Costa, illetve Tamara Haggerty is, aki a távozó Bordás Réka helyére érkezett.

A Debrecen jövő hét szerdán a Vasast fogadja, majd szombaton 18 órakor a Savehof ellen kezdi meg a BL szereplést. A Fehérvár pedig a Dunaújváros ellen lép pályára jövő hét szombaton.

 Csernányszki Lilliána nagyon jól teljesített a junior tornán, az új szezonban pedig a Debrecen második számú irányítójaként sok lehetőséget kaphat.

Fotók: ihf.info, DVSC Kézilabda Facebook oldala

1762 megtekintés.

Megosztás
Exit mobile version