Tizenkét részes sorozatunkban felelevenítjük a sportág ötkarikás történelmét, és természetesen a magyar válogatottaink szereplését.

Az elmúlt közel ötven esztendő több emlékezetes és egyben drámai végkifejletteket is hozott az olimpiákon, amire az elkövetkezendő hetekben visszatekintünk. A müncheni játékokon még csak a férfi válogatottunk vett részt, a hölgyek első tornájára négy évvel később került sor Montreálban.

1936-ban Berlinben még nagypályán játszottak a csapatok, itt a negyedik helyen végzett férfi csapatunk, majd a háborús időszak miatt megtorpant a sportág fejlődése. Az újjá alakult Nemzetközi Kézilabda Szövetség 1946-ban jött létre. A nagypályás játék 1966-ban megszűnt, 1972-ben pedig új időszámítás kezdődött, tizenhat csapat részvételével első ízben szerepelt a teremkézilabda az olimpián.

Sajnos a müncheni olimpia a Fekete Szeptember elnevezésű terrorszervezet izraeli sportolók ellen elkövetett támadásáról maradt emlékezetes.

A magyar válogatott a roppant erős Jugoszlávia mögött a másodikként zárt csoportjában. Az Egyesült Államok és a Japán csapatot sikerült legyőzni. A középdöntőben sajnos nem sok babér termett a mieinknek, hatgólos vereség Romániától és az NSZK-tól is kikaptunk három találattal, így csak a 7. helyért mérkőzhetett a csapat, ahol a svédekkel egy szoros mérkőzést sikerült játszani, de a középdöntőbe csoportelsőként tovább lépő skandinávok egy góllal jobbnak bizonyultak.

7. helyért

Svédország – Magyarország 19-18 (11-8)

Akire büszkék lehetünk a torna góllövőlistájának 2. helyén végzett harminckét találattal. Varga István a Budapesti Honvéd, majd a Debreceni Dózsa átlövője az amerikaiak ellen tizenhárom gólig jutott, a csoportmérkőzések  legeredményesebb játékosa volt.  Összesen 126 válogatott fellépésén 882 találatot jegyzett. Hetvenegy éves korában hunyt el Debrecenben.

Az akkori lebonyolítás szerint a középdöntő csoportok győztesei játszhatták a finálét. A jugoszlávok hibátlan teljesítménnyel jutottak be a döntőbe, ahol már az első félidő után eldöntötték az aranyérem sorsát a csehszlovákok ellen.

Döntő

Jugoszlávia – Csehszlovákia 21-16 (12-5)

Bronzmérkőzés

Románia – NDK 19-16 (11-8)

5. helyért

Szovjetunió – NSZK 17-16 (10-9)

1062 megtekintés.

Megosztás