Bronzérmes a Veszprém csapata! Veszprém- Barcelona: 34 – 30

Eljött a helyosztók ideje, ma rendezték a Final Four bronz- és aranycsatáját. A harmadik helyért a Veszprém és a Barcelona csapata harcolt.

Kisebb változások voltak a tegnapi kezdőcsapatokhoz képest, de természetesen egyik kezdőfelállás sem volt gyengének nevezhető. Az első játékrészt a Veszprém kezdte jobban, Lékai és Palmarsson varázsolt, míg a katalán csapat játékosai többet hibáztak. 9-5-ös előnynél a Barcelona időt kért, és ez hatásos volt, hiszen lassan, de biztosan megközelítették a Veszprémet. A félidő végén a Barcelona az egyenlítésért támadhatott, de nem sikerült jól befejezni az akciót, sőt, örülhettek, hogy megúszták kapott gól nélkül. Semmi sem dőlt még el, úgyhogy izgalmas második játékrész elé nézünk.

Érdekességek az első játékrészben:

  • Egyik kezdő kapus sem mutatott maradandót, de míg a spanyolok cseréltek, addig Alilovic végig a pályán maradhatott.
  • Lékai, Ugalde és Palmarsson zseniálisan játszott az első félidőben.
  • A Veszprém legeredményesebb akkor volt, amikor olyan játékelemeket alkalmaztak, amikor Lékai irányítóba lendületben érkezhetett. Belső forgás és üres helycsere után voltak ezek a szituációk főleg.
  • A két csapat csalódottsága főleg a védekezés hatékonysági fokán látszódik meg. Úgy néz ki, hogy a csapatok elfelejtettek védekezni. Rengeteg a gól, ehhez persze a nullához közeli kapusteljesítmény is hozzájárult.
  • Négy gólos, sima vezetésnél a Veszprém cserélt, amiből nem jött ki jól. A szenzációsan játszó Palmarssont és Lékait nem tudták pótolni a társak.
  • A Veszprémnek van bal szélsője, ez tegnap nem derült ki. Ugalde megjátszását tegnap is többször lehetett volna, kellett volna forszírozni.
  • A Veszprémnek volt egy 5-0-ás szakasza, a félidő közepén ellenállhatatlan volt a magyar csapat.
  • Úgy tűnik, Nilsson, a Veszprém beállósa olvasta tegnapi cikkünket, hiszen úgy tűnt, több energiát fektetett a felugrásos lövésekbe.

A második félidő a Veszprémről szólt, szerencsére. A rossz napot kifogó Alilovoc helyére Mikler jött, és ez jó cserének bizonyult. Roli többet találkozott a labdával. A második félidőben a legjobb felállással játszott a magyar csapat, és ennek meg is lett az eredménye. Nilsson volt főleg tarthatatlan, de ehhez a társak is kellettek. A két irányítós rendszer fantasztikusan működött, ez a Veszprém jövőjének egyik kulcsa lehet. A Barcelona mindent megpróbált, védekezést váltottak, embert fogtak, ember-azonos szituációkban is hét mezőnyjátékossal próbálkoztak, de ma a Veszprém egészen egyszerűen jobb volt, és ami még fontosabb: jobban is akarták a győzelmet.

Természetesen más a fiatal Barcelona, mint a rutinos, sztárokkal teletűzdelt PSG, de ezzel a teljesítménnyel, küzdéssel tegnap “meglepetés” is lehetett volna. Szépen csillog a bronz is, Sabate tehát éremmel fejezi be a veszprémi regnálását.

Veszprémben új korszak kezdődik Vranjes és megannyi játékos érkezésével. Hogy ez a korszak jobb, vagy rosszabb lesz, kíváncsian várjuk, mindenesetre drukkolunk, hogy a magyar rekordbajnok megnyerje a BL-t. Erre a csapatra lehet építeni, de azt látni kell, hogy változások szükségesek, hogy a csapat elérje céljait. Szép volt, Veszprém, óriási gratuláció a bronzéremhez!

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s