Készen van női és férfi NBI menetrendje

A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette a 2017-2018-as bajnokság sorsolását.

Mind a férfi, mind a női első osztályban 26 fordulót rendeznek. Mindkét nem esetében az első játéknap szeptember 10-e.

Ami a csúcsrangadókat illeti: a magyar “el classico”, vagyis a Veszprém – Szeged október végén kerül megrendezésre, míg a Győr – Fradit november elején tartják. Igaz, a Ferencváros már jelezte, hogy a Bajnokok Ligája miatt szeretné eltolni a Győr és az Érd elleni mérkőzéseket.

A pontos időpontok később alakulnak ki. A csapatok kötelesek egyeztetni, és dönteni, pontosan mikor játsszák a mérkőzéseket.

A nőknél a versenykiírás értelmében a 26 forduló eredményei után jön létre a végeredmény. A férfiaknál az alapszakaszt követően alakul ki a 3-14. helyezett, az első két csapat pedig egy oda-visszavágó alapú döntőt vív az aranyért.

(nem értem, miért nem lehet akkor már három nyert mérkőzésig tartó bajnoki döntőt játszani, több értelme lenne.)

Az alábbi linkeken lehet szemezgetni a fordulók között:

 

 

Női NBI sorsolása

Férfi NBI sorsolása

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s