A Veszprém megverte a Kielt! 26-24! Analízis

Veszprém – Kiel, a hét mérkőzése az Európai Kézilabda Szövetség szerint (is).  Annak ellenére, hogy a Kiel nincs igazán jó formában, míg a Veszprém idén veretlen még, természetesen nem lehet lefutottnak tekinteni a párharcot. Ezt jól mutatta a németek teljesítménye.

A Kielnél két meglepetés volt, ami a kezdést illeti. Az egyik: Andreas Wolff a kapuban Landin helyett, míg a másik maga a németek kezdése. Dinamikus, effektív és eredményes kézilabdát mutattak be az első percekben, főleg Weinhold volt eredményes. Hazai részről Ilic játszott kiemelkedően, nagyon gyorsan lőtt három gólt, viszont mellette nem volt senki, aki igazán eredményes lett volna. Ennek oka a napokban Kielcébe aláírt Andreas Wolff, aki egészen fantasztikusan védett az első perctől kezdve.

images-22A 10. percben 7-3-ra! vezettek a vendégek, így Ljubomir Vranjes időt kért. A time out jót tett a Veszprémnek, lassan visszajöttek a mérkőzésbe. A 15. Percben 5-9, a 17-ben 7-10 állt az eredményjelzőn, és innen csak veszprémi gólok következtek. Így lett az eredmény a 24. percben  10-10. Gislason is kikérte az idejét, és ez a németek előnyére vált. Átvették a vezetést, Wolff továbbra is jól teljesített, míg a Veszprém gyermeteg hibákat vétett. Ennek ellenére a bakonyi gárda ismét egalizálni tudott a 28. percben. A magyar szurkolók, és gondolom, Vranjes is azt gondolta, hogy most beindul a henger, de ennek pont az ellenkezője történt. Több gólt nem lőtt ugyanis a magyar csapat, viszont kapott hármat. Egyet a legutolsó másodpercben, így mentek a felek 12-15-ös állással az öltözőkbe.

Néhány észrevétel az első félidőhöz: 

  • Wolff beállításával mindenkit meglepett Gislason, de a húzása tökéletesen bevált. Wolff 45%-kal védett az első játékrészben, amely világklasszis teljesítmény.
  • Érdekes és eredményes gondolat volt pont a fent felsoroltak miatt, hogy a Veszprém büntetőjére Landin állt be Ilic ellen. Landin kivédte Ilic gyengén lőtt büntetőjét.
  • Ekberg kezdett jobbszélen a vendégeknél, de hamar lecserélték, ami érthetetlen, így lehetséges, hogy megsérült a tapasztalt szélső. (nem sérült meg, mint kiderült)
  • Ilic helyére Jamali jött a 22. percben, míg később Tonnesen érkezett Nagy helyére. Az eddigek alapján ki lehet jelenteni, hogy Ilicet és Nagyot nem tudja pótolni senki a Veszprémben. Ilyen esetekben történhet az, hogy az épp pályára lépő játékos meg akarja mutatni, hogy tud kézilabdázni, és ekkor hibázik. Ezt hívják “cooling effektnek”: a kispadról becserélt játékosok 90%-a hibázással kezd.
  • A Veszprémnek a kapus elleni párharcokat kellene tudnia megnyernie, akkor máshogy nézne ki a mérkőzés.

HANDBALL: Deutschland - SpanienA második félidő a Veszprém szája íze szerint alakult. Nagyon hamar ledolgozták a három gólos hátrányukat. Ehhez az is kellett, hogy effektívebben lőjenek, és az is, hogy a két balkezessel felálló Kiel bizonytalan legyen felállt fal ellen. Vujin és Weinhold azért is lehetett főleg egyidejűleg a pályán, mert a Kiel rövidet tudott cserélni: ez azért hasznos, mert Vujin tulajdonképpen nem tud védekezni. A magyar csapat, ha már egyenlített, akkor a vezetést is megszerezte, 19-17-nél a vendégek edzője, Gislason időt kért, és kapust cserélt. Wolff helyett Landin jött, és a dán ott folytatta, ahol a német abbahagyta.

lekai900_960pxA csapatok fej fej mellett voltak, a vendégeknél főleg Weinhold volt eredményes, míg a hazai csapatnál a szélsőjáték volt eredményes. Manaskov és Gajic voltak gólerősek a mérkőzés nagyon fontos szakaszában. Ehhez hozzájött, hogy Mikler elkapta a fonalat, ami ahhoz vezetett, hogy a vendégek nagyon nehezen tudtak gólt szerezni. A németek még egyszer egyenlíteni tudtak, de innen már a Veszprém nem adta ki kezéből a győzelmet. A Veszprém jó védekezésére nem volt ellenszerük a kieli támadóknak. Próbálkoztak hét mezőnyjátékossal, de ez is csak rövid ideig hozott eredményt. Az egyébként biztos kezű Ekberg két perccel a vége előtt büntetőt is hibázott, így a magyar csapat szinte már a zsebében tudhatta a két pontot. Az i-re a pontot természetesen Lékai Máté tette fel, góljával minden kérdőjelet kiegyenlített a győztes kilétét illetően. Ő sem volt ma csúcsformában, de oroszlánrészt vállalt a győzelemben.

A vége: Veszprém – Kiel: 26-24! A mérkőzés legjobbjának az EHF Mikler Rolandot választotta.

Összegzés: 

  • A Veszprém 100%-os a Bajnokok Ligájában, és természetesen vezeti a csoportját. A négy mérkőzés során ráadásul két Bundesliga csapat volt az ellenfél, ezeket a magyar csapat, ha nehezen is, de abszolválta.
  • A Veszprém a mérkőzés egyik fontos szakaszában, a második félidő közepén eredményesen használta a szélsőket, akik rendre be is találtak. Egyik topcsapat sem élhet meg szélsőgólok nélkül, így nagyon fontos, hogy ezen a téren előrelépjen a magyar csapat.
  • A mérkőzés játékvezetői, hogy finoman fogalmazzunk, nem nőttek fel igazán a feladathoz. Nem befolyásolták a végeredményt, de az elvártnál jóval többször ítéltek teljesen tévesen. A mérkőzés megérdemelt volna egy felkészültebb, konzekvensebb játékvezetőpárost.
  • Ilic és Nagy pótlása még mindig nagy problémákba ütközik. A ő cseréik csak epizódszerepeket kapnak, kevés pályán töltött idővel, így természetesen nem is lehet sokat segíteni a csapaton.
  • A vártnál nehezebben nyert a Veszprém, de ehhez az is kellett, hogy a Kiel formahanyatlása befejeződjön. Már a csütörtöki Erlangen elleni mérkőzésen is más arcukat mutatták, mint eddig, ma pedig a Veszprém életét nehezítették meg. Az első félidőben Wolff volt a németek egyik legjobbja, ehhez az is hozzájárulhat, hogy végre felszabadultan játszhatott, hiszen eldőlt a jövője. Sőt, az egész Kielre jellemző ez a hozzáállás: ők is tudják, hogy csoda kellene ahhoz, hogy továbbjutó helyre érjenek oda, így nyugodtan kézilabdázhatnak, ami sokat jelent.
  • A mérkőzés kemény volt, de nem volt sportszerűtlen egyik fél sem, ami szívderítő. Összesen három kétperces büntetés volt hazai oldalon, míg egy a vendég oldalon.
  • Az egykor a világ egyik, ha nem a legjobb jobbátlövő játékosa, Vujin csak keresi önmagát. Idén talán egyetlen értékelhető mérkőzése volt, ma is csak árnyéka volt önmagának. Még ebből a gyengélkedő Kielből is lefelé lóg ki mostanában. Fegyelmezetlen a befejezéseket illetően, előkészületlenül lő, rendre rosszul dönt. A németek szerencséjére ott volt ma Weinhold, aki szenzációs játékot mutatott. Ő volt az egyetlen talán, akinek a felállt fal nem okozott nagy gondot.
  • A Veszprém következő három BL-ellenfele a Kielce (i), Aalborg (o) és a PSG (i) lesz, Most, hogy a Kielce elbénázta hat gólos előnyét a Flensburg ellen, a Veszprémnek főleg a francia sztárcsapatra kell figyelnie. A csoportelsőség szempontjából is fontos lehet, a két egymást követő, PSG elleni mérkőzés, ott dől el igazán, hogy ez a Veszprém mire is lehet képes a BL-ben.

 

A mérkőzés statisztikái:

Screenshot 2017-10-08 18.59.53

Screenshot 2017-10-08 19.00.38Screenshot 2017-10-08 19.00.17

A csoport állása:

Screenshot 2017-10-08 19.31.12.png

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s