Ismét vereséget szenvedett a válogatott

Ma Magyarország – Spanyolország mérkőzést játszottak a horvátországi EB-n. A mérkőzés sokáig úgy nézett ki, mint a dánok elleni első találkozó, és sajnos itt is vereséget szenvedett a magyar csapat.

A magyar válogatott bátran kezdte a mérkőzést, és bár több hibát is vétettek, végig a spanyol csapat mögött voltak. Ellenfelünkben szerencsre hiányzott az átütőerő, az rögtön kiderült, hogy ez a csapat közel sem olyan erős, mint Dánia. Mikler jobba védett, mint az előző meccsen, viszont sajnos Lékainak nem ment úgy a játék, mint azt szerettük volna. Az első félidő végén egy gólos hátrányban volt a magyar csapat.

A második félidő hasonlóan folytatódott, mint az első. A spanyolok mindig vezetni tudtak, de a magyar csapat nem engedte meglógni az ibériaiakat. Mikler magabiztos volt, és mindig volt valaki, aki gólt tudott lőni. Nem volt egy kimagasló teljesítmény a csapatban, hanem mindenki hozzá tudott tenni. A spanyolok nem tudtak ellógni, az első 15 perc idegörlő volt. A magyar csapat többször egyenlíteni tudott, sőt volt, hogy a vezetésért támadhattak, de ez nem jött össze. A spanyolok mindig gólt tudtak lőni, vagy válaszolni tudtak. A 46. percben 20-21 volt az eredmény, és az embernek az az érzése volt, hogy ez akár meglehet! Sajnos itt ziccert hibáztunk, így ellenfelünk elhúzott két góllal.

Az utolsó tíz percet 23-22-es hátrányból kezdte a magyar csapat, és öt perccel később is egy gól volt a különbség. Ekkor azonban átlövést hibáztak, és mi jöhettünk az egyenlítésért. Vranjes lehozta Miklert, de sajnos így sem tudtunk gólt lőni. Az ezt követő akcióból pedig hetest és emberelőnyt kaptak a spanyolok. Mikler sajnos nem tudott hárítani, így 25-23 lett az eredmény, négy perccel a vége előtt. Egy perccel a vége előtt eggyel vezetett az ellenfél, és ők támadhattak. Sajnos két percet és gólt is kaptunk, így a végén kettővel alulmaradtunk Spanyolország.

Screenshot 2018-01-15 19.57.31.png

Néhány észrevétel a mérkőzéssel kapcsolatban.

  • nekem kicsit úgy tűnt, hogy a csapat nem hitte el, hogy ezt a meccset meg lehet nyerni. Ez a spanyol válogatott messze van a világklasszis csapattól, legalábbis a mai játékukat elnézve
  • a válogatott hozzállásával, motivációával nincs gond, sőt, példaértékű. Mivel a jövő csapatát építjük, ezért bátran kijelenthetjük: erre lehet alapozni
  • sajnos a szélsőjáték, mint olyan nem létezik. Már második meccsét játssza úgy a válogatott, hogy szinte klasszikus szélső nélkül állunk fel. ha megnézzük a jó vagy kiváló válogatottak góleloszlását, akkor a szélsők jó nagy hányadát lövik a góloknak.
  • sokan szidják a játékvezőket, de nem volt velük gond. Ismét nem voltak hibátlanok, de azt állítani, hogy a spanyoloknak fújtak, egészen egyszerűen nem igaz. Bár ilyen esetben mindig elmondjuk, magyar meccsre nem küldenénk román sporit. Egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni a származást, és ez hazugság, hogy nem befolyásolja a döntésekben.
  • a kapusteljesítmény nem rossz, de átlagos. Sajnos még hoztak extrát a kapusaink, pedig egy ilyen meccsen az is szükséges, ha meglepetést szeretne az ember.
  • elnézve a cseh-dán meccset (most épp 16-15 a dánoknak), a magyar válogatott utolsó mérkőzése élet-halál harc lesz. Fontos, hogy Vranjes megtalálja azt a csapatot, amelyik a legjobb eredményt érheti el. Mert szép a tisztes helytállás, de nem adnak érte pontot.
  • Hajrá, magyarok!

 

Fotó: MKSZ

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s