A Békéscsaba ikszelt a Siófokkal, a vendégek jutottak a négyes döntőbe

Már csak egy hely volt kiadó a női Magyar Kupában. Ma a Békéscsaba a jóval esélyesebb Siófok csapatát fogadta.

A Békéscsaba felvette a versenyt a papíron erősebb Siófokkal. Az első félidőben mindkét csapat sok technikai hibával játszott, több pontatlan befejezés fűszerezte a párharcot, mindkét csapat idegesebb volt a kelleténél. A felek 13-11-es siófoki vezetéssel mentek az öltözőbe.

A második félidő 36. percében a vendégek egyik legjobbja, Minko megkapta harmadik két perces büntetését, és ez rá is nyomta a bélyegét a Siófok addig sem túl acélos játékára. A hazaiak lassan felzárkóztak, sőt a vezetést is át tudták venni rövid ideig. Öt perccel a vége előtt még teljesen nyitott volt a mérkőzés. 28-28.

Az utolsó percig nyitott maradt a továbbjutás kérdése, 30-30 volt az állás, és mindkét csapatnak esélye volt a végső győzelemre. A Békéscsaba azonban olyan végjátékot produkált, amelyet ilyen szinten nem illik. Először simán eladták a labdát, azután pedig, 14 másodperccel a vége előtt, a helyett, hogy emberelőnyben támadtak volna (kapus nélkül), 10 méterről talajról ellőtték, amelyet a vendégek kapusa hárított. A döntetlen azt jelenti, hogy a Siófok jutott a négyes döntőbe, ahol a Fradi, Győr és az Érd lehet az ellenfelük.

A Siófok sem lehet büszke erre a teljesítményére, Rasmussen csapata korántsem volt meggyőző a kiesés ellen küzdő, pár pontos csabaiak ellen…

Csupán egy halk kérdés: csak szerintünk hülyeség ez a versenykiírás, hogy döntetlen esetén (azonos osztály esetében) a vendégcsapat jut tovább? Van még ilyen szabály bárhol Európában? Érdekesebb lenne az oda-vissza vágó, legalábbis a negyeddöntőtől, vagy ha már ez nem, akkor büntetők döntsenek.

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s