Győr: Ambros Martin nem hosszabbította meg a szerződését

Többször írtunk róla, hogy nagy a csend a spanyol mester háza táján, és még nem egyeztek meg a felek, Ma kiderült, miért nem. Ambros Martin nem hosszabbította meg a szerződősét…

Az elmúlt időszak hírei után már nem számít akkora meglepetésnek a spanyol edző döntése, mégis sokan bíztak Győrben Ambros Martín maradásában. A szakember figyelemre méltó ajánlatot kapott az orosz Rosztov-Dontól, és el is gondolkodott rajta. Már ez is azt vetítette előre, hogy elképzelhető, hiába állt össze a következő idénybeli keret az ETO-nál, a csapatot már más vezetőedző fogja irányítani a 2018–2019-es szezonban.

A román válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Martín pedig az új kihívás mellett döntött. A Vasas elleni bajnokit követően közölte a játékosaival és a klub vezetőségével, hogy nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését.

„Ahogy azt pár hónappal ezelőtt a szurkolói ankéton elmondtam, a döntésemet úgy hozom meg, hogy az a csapat érdekét szolgálja. Jelen pillanatban azt mondhatom, hogy a szívem a maradás mellett szavazott, de az eszem mást diktált. A legnehezebb döntést hoztam meg életemben. Az elmúlt hat évben rengeteget kaptam a klubtól, a játékosoktól, valamint a szurkolóktól és a győriektől is, ám úgy érzem, most eljött az ideje a változásnak. Az elmúlt hetekben a csapat körüli körülmények arra irányítottak, hogy meghozzam ezt a döntést a csapat érdekében. A szívem Győré és a csapaté, de az eszem a távozás mellett döntött. Természetesen ez nem befolyásolja a mostani szezont, minden fronton győzni szeretnénk! Mindörökké ETO!” – nyilatkozta Ambros Martín.

Hogy ki lesz a Győr következő edzője, az jó kérdés. A világ egyik, ha nem a legjobb csapatáról van szó, és így a szóba hozható szakemberek is száma igen alacsony. Valószínűleg skandináv tréner mellett döntenek a Győr vezetői, hiszen a norvég válogatott nagy része, valamint két holland sztár is a zöld-fehéreket erősíti.

Kim Rasmussen jöhet szóba, vagy a norvég szövetségi kapitány, Thorir Hergeirsson lehetne egy opció.

Mi köszönjük szépen a rengeteg sikrt Ambros Martinnak, és sok sikert kívánunk a további pályafutásában.

Forrás: Nemzeti Sport

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s