Férfi kézilabda: Veszprémből igazolt a német topcsapat. Klasszis szélsők cserélnek klubot

A Hannover gyorsan lépett. Elvesztették világklasszis szélsőjüket, így igazoltak egyet, méghozzá a Veszprém csapatából.

A világ egyik legjobb formájában levő balszélsőjét, Casper Mortensent elveszítette a Hannover, hiszen a dán klasszis jövőre a Barcelonában folytatja. Carlos Ortega hamar megtalálta az utódot, Cristian Ugalde személyében.

Jövőre egyébként is szélsőtúltengés lett volna a bakonyi gárdánál, hiszen Manaskov nemrég érkezett, míg Strlek nyártól csatlakozik a csapathoz míg Kentin Mahé is tud szélen játszani, ha úgy adódik.

“Cristian egy nagyon jól induló szélsőjátékos, felállt fal ellen is biztos kézzel értékesíti a helyzeteit, ráadásul védekezésben akár zavarót is tudunk vele játszatni, így a jövőben egy második, nyitotottabb védekezést is elő tudunk venni” – mondta Carlos Ortega, a Hannover vezetőedzője.

Érdekesség, hogy Ortega játszott együtt Ugaldéval, 2004-2005 között voltak a Barcelona játékosai, és 2005-ben meg is nyerték a BL-t.

“Akkoriban én már a karrierem vége felé közeledtem, míg Cristian éppen az elején.


Forrás: http://www.handball-world.news/o.red.r/news-1-1-1-103684.html

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s