Női kézilabda: Véget ér Kovács Anna kálváriája? Ki a felelős?

Forr a levegő Kovács Anna körül. A válogatott jobbátlövő kálváriájának kapcsán több kérdés is felmerül. Próbáltuk körüljárni a témát.

Az egész azzal kezdődött, hogy az év elején kiderült, Kovács Anna a következő szezont a Debrecenben folytatja. Ezzel nincs nagy gond, gondolhatnánk, ugyanakkor a játékos a télen döntött a bejelentés mellett, majd ezután egy videó is napvilágot látott, ahol Kovács Anna vígan fotózkodik a leendő csapatának mezében. Ezzel nem sok piros pontot szerezhetett Dunaújvárosban.

Teltek múltak a hetek, a Dunaújváros elég jól szerepelt az utóbbi időkben, ugyanakkor Kovács Anna feltűnően kevés szerepet kapott. Sőt, legutóbb a keretbe sem került be ami eléggé meglepő, hiszen mégiscsak egy válogatott kézilabdázóról van szó, kvázi az egyetlen balkezes átlövő Rasmussen csapatában. Igaz, némi meglepetésre Kovács Anna legutóbb csak az “B” válogatott keretébe kapott meghívót.

Kovács Anna nélkülözése természetesen pletykaalap volt, és nem volt titok, hogy a kézilabdázó és György László vezetőedző nem esznek egymás tenyeréből. Ezért sem volt meglepő, hogy Kovács nem marad Dunaújvárosban, azonnal igent mondott a Debrecen hívószavára.

Ezután “robbant a bomba”, a Dunaújváros közleményt adott ki, amelynek a lényege az volt, hogy – ne szépítsünk – kirúgja Kovács Annát a csapatból. Íme a teljes közlemény:

“A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetése a bajnokságból hátralévő mérkőzéseken nem tart igényt Kovács Anna játékára, ezért az átlövő érdekeit is figyelembe véve felbontotta a játékos szerződését, hogy leendő egyesületében minél hamarabb elkezdhesse pályafutásának egy új szakaszát. Az akadémia a játékos felé vállalt anyagi jellegű kötelezettségeit maradéktalanul teljesíteni kívánja, és részéről az ügyet a közvélemény felé lezártnak tekinti.”

Egyrészt annyira nem is váratlan döntés az elmúlt hetek történéseit nézve, másrészt azért mégiscsak kuriózum, nem tudom, hogy történt-e hasonló a magyar sport történetében. Vagyis: egy klub kirúg egy játékost, hogy ő a jövendőbeli csapatával “hamarabb elkezdhesse a pályafutásának egy új szakaszát”.

A megfogalmazás szép, de természetesen nem csak ezért történt a szerződés felbontása. A Debrecennek sem tetszett – látszólag –  a helyzet, ezért ők közleményben reagáltak a Dunaújváros közleményére Mégis kinek az érdeke? – címmel. Ezt is szó szerint idéznénk:

“Közleményt adott ki a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetése, a pályafutását nyártól Debrecenben folytató Kovács Annával kapcsolatban. Eszerint a DKKA „a bajnokságból hátralévő mérkőzéseken nem tart igényt Kovács Anna játékára, ezért az átlövő érdekeit is figyelembe véve felbontotta a játékos szerződését, hogy leendő egyesületében minél hamarabb elkezdhesse pályafutásának egy új szakaszát.”

Mint a játékos „leendő egyesülete” meglátásunk szerint, talán szerencsésebb lett volna mindezt abban az időszakban megtenni, amikor még a lépés valóban minden érintett fél érdekét szolgálta volna, ugyanis az elmúlt hónapok történései és a jelen döntés sem a játékos, sem a „leendő egyesület”, sem a magyar kézilabda érdekeit nem szolgálták.”

Ebben is van valami, így az ember csak pislog: kinek van igaza? Van-e igaza valakinek egyáltalán? Ki a felelős a kialakult helyzetért? Kovács Anna? György László? A Dunaújváros? A Debrecen? A menedzserek? Nehéz kérdés, és objektív válasz valószínűleg nem létezik.

Ugyanakkor – azon kívül, hogy állást foglalnánk – érdemes ránézni a taballára, illetve a Dunaújváros teljesítményére.  A György László csapata a negyedik helyen áll a tabellán, és jó esély van rá, hogy ez a pozíció megmarad a szezon végéig. A csapatnak volt egy nyolc gólos veretlenségi sorozata, amely után még ráadásként majdnem bombameglepetést okoztak, hiszen nem sok kellett ahhoz, hogy legyőzzék a világ legjobb csapatát, a Győrt. Mindezt úgy, hogy szerintünk a Dunaújváros költségvetése valahol a 6-7. helyen lehet. Szerintünk a Győr, Ferencváros, Érd, Kisvárda, Siófok biztosan több pénzből gazdálkodik, esetleg Debrecen és Fehérvár gazdálkodhat hasonló büdzséből. Igazából az eredmény a klubot igazolja.

Így tehát adódott egy szituáció, Kovács Anna vs Dunaújváros (illetve György László). A klubnak látszólag két döntése volt:

  • Kovács Anna év végéig a Dunaújvárosban marad, de nincs meccskeretben, nem edzhet a csapattal, az ifi edzéseit látogathatja, és év végén elvállnak az útjaik.
  • Vagy, azonnal hatállyal felbontani a szerződését, kifezetni neki ami jár, és mehet, amerre lát. Akár Debrecenbe is.

A Dunaújváros azonban meglepőt lépett: bár Kovács Annát nem szívesen látják a csapatban, a járandóságát maradéktalanul megkapta, és ezért cserébe már most átteheti a székhelyét Debrecenbe. Így a Dunaújváros nem vett el értékes három hónapot Kovács Anna pályafutásából, és talán – minden tényezőt és résztvevőt figyelembe véve –  mindenki így járt a legjobban.

Ami a legfontosabb: egy jó Dunaújvárosra, egy jó Kovács Annára és egy jó Debrecenre szüksége van a magyar kézilabdázásnak!

 

Reklámok

One Reply to “Női kézilabda: Véget ér Kovács Anna kálváriája? Ki a felelős?”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s