Hátra van még a feketeleves! Győr – Ferencváros aranyrangadó – beharangozó

Szerdán rendezik a magyar női kézilabdázás szuperrangadóját, vagyis a Győr a Ferencvárossal csatázik. A Final Four után talán ez a tavasz legrangosabb eseménye.

Egyik piros betűs ünnep a másik után, de a kézilabda rajongóknak a Győr – Fradi talán fontosabb, mint a munka ünnepe, és ez jól is van így. Valószínűleg ezen a meccsen fog eldőlni ugyanis a bajnoki cím sorsa, egy mindent eldöntő találkozón. Kell ennél több?

És hogy hogy jutottunk el idáig?

Nagyon egyszerű. A Ferencváros veretlen a banokságban, míg a Győrnek egyetlen veresége van, pont Elek Gábor csapata ellen. Az őszi mérkőzésen a Fradi a félidei döntetlen után 27-25 arányban győzni tudott Ambros Martin lányai ellen. A Ferencváros – a vesztett pontok alapján – két pont előnnyel várja a csúcsrangadót.

Mielőtt belekezdenénk az “érdemi” írásba, nézzük, mi dönthet a végén:

  • ha két vagy több csapatnak azonos a pont, akkor az egymás elleni mérkőzéseken szerzett több pont rangsorol.
  • amennyiben két vagy több csapat egymás elleni eredményeit figyelembe véve a pontszám egyenlő, akkor az egymás elleni mérkőzések gólkülönbsége rangsorol.
  • amennyiben azonos a gólkülönbség, akkor az egymás elleni mérkőzéseken dobott több gól (ez csak 3 vagy több csapat esetén lehet különböző)
  • amennyiben az egymás elleni mérkőzések gólkülönbsége is azonos (például ha 28-23 és 22-27 lett a két eredmény) NEM rangsorol az idegenben dobott több gól. Ezt csak kuparendszerű versenyeknél (pl.: NB I. férfi döntő) alkalmazzuk.
  • ezért amennyiben két csapatnak van ugyanannyi pontja és az egymás elleni mérkőzésük gólkülönbsége 0, akkor a helyezést az adott és kapott gólok közötti különbség határozza meg, valamennyi mérkőzést alapul véve. Csak azokat a mérkőzéseket kell itt figyelembe venni, amelyeket ugyanazon ellenfelek ellen játszott a két csapat, és amelyek eredményei pályán dőltek el.
  • ha két vagy több csapat pontszáma, egymás közötti eredménye és gólkülönbsége is egyezik akkor az a csapat kerül előbbre, amelyik az összes mérkőzést figyelembe véve több gólt dobott.
  • amennyiben az összes azonos ellenfél ellen azonos számú gólt dobtak, akkor az ezeken amérkőzéseken több győzelmet szerző csapat végez előrébb.
  • amennyiben a fenti szempontok alapján nem lehet eldönteni melyik csapat végezelőrébb, akkor sorsolással kell azt eldönteni.”
(a fenti résznél más tollával ékeskedtünk, a handball.hu oldalon annyira jól leírták ezt a részt, hogy egyszerűbb volt átvenni)
A bajnokság sima oda-visszavágó rendszerű, mindenki játszik mindenkivel, ezért természetesen nem jelenthető ki 100%-osan, hogy ha az egyik csapat nyer a rangadón, vagy számára kedvező eredményt ér el, akkor már bajnoknak tekintheti magát. Ez nincs így, hiszen a Győr – Ferencváros meccs után több fordulót is rendeznek a női első osztályban.
A Győrnek három mérkőzése lesz még a Fradi-meccsen kívül. Ebből kétszer otthon játszanak, és egyszer a jelenleg 10. helyezett Budaörs otthonában. Borítékolható a hat pont ezeken a meccseken, még a Final Four árnykában is hozniuk kell ezeket a meccseket.
Screenshot 2018-05-01 11.23.34
A Győr hátralevő meccsei az NBI-ben
A Ferencváros egy meccsel kevesebbet játszott, ami azt jelenti, hogy a Győr meccs után még négyszer kell pályára lépniük Elek Gábor lányainak. Egy fokkal talán nehezebb a programjuk, mint a Győré, hiszen két alsóházi csapat mellett két erős középcsapattal is meg kell mérkőzniük, igaz, mindkettőt otthon fogadják. Nagyobb összegben mernénk arra tenni, hogy a Fradi is behúzza a maradék meccsét.
Screenshot 2018-05-01 11.23.18
A Ferencváros hátralevő mérkőzései az NBI-ben
Ez pedig azt jelenti, hogy bár a Győr – Ferencváros meccsen elméletileg nem dől el a bajnok kiléte, de gyakorlatilag igen.
A tabella állása:
Screenshot 2018-05-01 14.17.54.png
Az idegenben lőtt gólok tehát nem számítanak, így a Győr végső győzelméhez elegendő “csupán” három góllal legyőzni a nagy vetélytársat. Nézzük most az őszi mérkőzés jegyzőkönyvét:
Screenshot 2018-05-01 11.46.58
Ha esetleg valaki nem látná rendesen: a Fradi – Győr jegyzőkönyve
Miért is fontos, hogy mi történt fél évvel ezelőtt? A játékosok és a csapatok kerete miatt természetesen.
Győr: Ami a Győr csapatát illeti, őket nem fogta kézen Fortuna ebben az évben. Több sérülés is hátráltatta az optimális szezont, éppen ezért nagy fegyvertény, hogy a Győr megnyerte a Magyar Kupát, bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, és reális esélye van a triplázásra. Az őszi mérkőzésen nem lépett pályára Groot, Tomori, Knedlikova és Hansen sem. Nem sokkal a meccs után Althaus sérült meg, majd ezután felépült Tomor Zsuzsa, hogy aztán ismét súlyosan megsérüljön. A legnagyobb veszteség azonban minden bizonnyal a világ egyik, ha nem a legjobb játékosának, Nora Mörknek az elveszítése. A balkezes világklasszis átlövő (is) térdsérülést szenvedett, ő a legjobb esetben az év vége felé fog legközelebb pályára lépni. Ami a jelenlegi keretet illeti: biztosan nem játszik Tomori Zsuzsa és Nora Mörk, valamint Kiss Éva és Nycke Groot szereplése is kérdéses. A magyar válogatott hálóőr egy kapusedzésen sérült meg nemrég, ezért nem léphetett pályára a Vác elleni meccsen, míg Groot is sérüléssel bajlódik, nemrég kezdett el ismét játszani. Ambros Martinnak azonban lehet, hogy rizikót kell vállalnia: sokat játszik a holland irányító, ezzel nő a Győr esélye a bajnoki címre, viszont ha valami történik, azzal kockzáztatja az esetleges BL-címet.
Nem játékos, de rendkívül fontos faktor Ambros Martin, aki a szezon végén elhagyja a sikerek helyszínét, és Oroszországba teszi át a székhelyét. Miatta is hajtani fognak a győri játékosok, egy triplázás szép búcsú lenne a klasszis szakvezetőnek.
Ferencváros: Elek Gábor csapata viszonylag jól megúszta sérülés nélkül eddig a szezont, legalábbis a Győrhöz képest. Persze a keresztszalag-szakadást szenvedett Szikora Melinda biztosan másképp látja ezt. Rajta kívül – tudtunkkal – mindenki harcra kész. Ez azt  jelenti, hogy a Fradi “előrébb van” egy Szucsánszki Zitával, hiszen a csapat motorja ősszel nem lépett pályára vállsérülés miatt.
Megnéztük, hogy a fogadóirodák szerint hogy állnak a csapatok. A hazai győzelemre viszonylag keveset fizetnek, ez azt jelenti, hogy a Győr a párharc abszolút esélyese. Ami érdekes, az a hendikep kérdése. Két fogadóirodát néztünk meg, egy magyart és egy nemzetközit, hogy hogy állnak ehhez a kérdéshez, hiszen nem mindegy, hogy mennyivel nyer a Győr.
A két fogadóiroda két különböző gólátlagnál húzta meg azt az átlagot, ahol a jó tippekért ugyanannyi pénzt lehet keresni (tehát Győr vagy Fradi siker esetén ugyanannyit). A tippmix.hu esetében 3,5 gól a határ, míg a tipico.de oldalnál 2,5. Egyébként ebből is látszik, hogy (ők is) szoros mérkőzésre számítanak.
Screenshot 2018-05-01 13.25.00
tippmix.hu
Screenshot 2018-05-01 13.25.12
tipico.de
Na, de akkor ki is az esélyes, mi várható a mérkőzősen? Ha biztosan tudnánk, már tennénk is fel a kocsit meg a házat, de egyelőre csak találgatni tudunk. A mérkőzés esélyese a Győr. A két csapat közel hasonló játékerőt képvisel, ezt láthattuk a kupadöntőn is, ahol csak büntetők döntöttek a győztesről. Ambros Martin csapata azonban az Arénában lép pályára, hazai pályán, valószínűleg frenetikus győri szurkolással a hátuk mögött. Ahogy a Ferencváros esetén a hazai pálya egy plusz embert jelent, úgy ez ugyanúgy leírható a Győr csapatáról is.
A védekezésen és kapusteljesítményen sok fog múlni, illetve az is döntő faktor lehet, hogy ezen a kiélezett mérkőzésen ki tud higgadtabb maradni. Óhatatlan, hogy egy ilyen hőfokú mérkőzésen ne legyen pár játékos túlmotivált, a két edzőn rendkívül sok múlik: mennyire tudják mentálisan felkészíteni a játékosokat.
Sok múlhat azon is, hogy Nycke Groot mennyi szerepet kap a találkozón, illetve ha játszik, akkor a hosszú kihagyás után milyen formában teszi azt. Belső poszton azonban a sérülések ellenére is nagyon erős a Győr, hiszen Amorim, Oftedal, Hansen, valamint a “frissen” kölcsön vett Mireya.
A Fradi fiatalos lendülete sokat segíthet a csapaton, de a tapasztalatlanság okozhat gondot is. Háfra kiváló szezont tudhat maga mögött, világversennyel megspékelve, csak úgy mint Lukács Viktória, és akkor még nem beszéltünk a még fiatalabb Faluvégi Dorottyáról. Tehetségből ninsc hiány egyik oldalon sem, de mindent összevetve a tapasztalat a Győr oldalán van.
A Győr jövőre talán még erősebb lesz, mint most, több világklasszist is igazoltak, de a többi csapat sem tétlenkedett igazolás téren, elég csak a Siófokra gondolni. Úgy gondoljuk, hogy jövőre nagyon nehéz dolga lesz a Ferencvárosnak, ezért most “egyszerűbb lenne” megnyerni a bajnokságot.
Mi a végső tippünk? Szerintünk a Győr háromból kétszer megverné otthon a Fradit három góllal, így tehát mi 66%-ot adnánk arra, hogy Ambros Martinék bajnokok lesznek.
Érdekességként még itt van a női góllövőlista állása. Lehet szemezgetni. Az látszik, hogy egyik csapat sem egyetlen játékosra épít, hiszen a gólok szépen eloszlanak. Mörk pedig annak ellenére van a 25. helyen, hogy csak 15 meccset játszott.
Screenshot 2018-05-01 14.57.25.png
A mérkőzést a Horváth – Marton kettős vezeti. Egyébként itt megjegyeznénk valamit, egy szubjektív véleményt. Egy ilyen kaliberű mérkőzés esetén szerintem érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy egy nemzetközileg elismert játékvezető páros vezesse a mérkőzést. Néhány tévedés az egyik oldalra, és máris megvan a vitaalap, az őszi mérkőzés után is hetekig “dúlt a harc” a két szurkolótábor között. Ez kiküszöbölhető, ráadásul ez egy nemzetközi szinten is rangos párharc. Nem szeretnénk senkit megsérteni, de úgy gondoljuk, hogy a magyar kézilabdázás színvonala jóval meghaladja a honi játékvezetés színvonalát. Bízunk egy korrekt mérkőzésben, ahol nem a játékvezetői döntések, hanem a világszínvonalú kézilabda játssza majd a főszerepet. Hajrá, magyar kézilabda!
 Screenshot 2018-05-01 12.22.06
Néhány videó, beharangozó l. Így látják a résztvevők:

 

 

 

Forrás: MKSZ, m4, NSO
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg, és lájkold a handballexpert facebook-oldalát!
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s