A Montpellier nyerte a Bajnokok Ligáját! A franciák űrkézilabdát nyomtak a hétvégén

A Montpellier nyerte a Bajnokok Ligáját. A francia második nyújtotta a legjobb teljesítményt a Final Four hétvégéjén. A sikerük abszolút megérdemelt.

Három francia és egy macedón csapat jutott a kölni négyes döntőbe. Többen a PSG-t és a Vardart várták a döntőbe, de a két “kis” gall csapat teljesen megérdemelten jutott a fináléba.

A Faluvégi Rudolf nélkül felálló Nantes sokáig versenyben volt a Montpellier-vel, kétszer is visszajött több gólos hátrányból, de a végén meg kellett elégedniük az ezüsstel. Lazarovék ellenfele ma mindenben felülmúlta ellenfelét, és jogosan hódították el a Bajnokok Ligáját. Ki gondolta volna ezt a szezon előtt? Főleg úgy, hogy a Montpellier a “futottak még” csoportból jutott tovább, hogy aztán kiverve a Barcelonát és a Flensburgot a Final Fourig meneteljen, majd ott győzedelmeskedjen. A vége 32 – 27 lett.

Elképesztő erős a francia kézilabdázás, ezt eddig is tudtuk, és nem csak a bivalyerős válogatottjuk miatt. Mindkét nem rendkívül erős, modern kézilabdát játszanak. Gyors, dinamikus, okosan védekező, kemény, de határozott atléták játsszák ezt a sportágat Franciaországan. Okos dolog lenne, ha az MKSZ-ből valaki odamenne, és egy évet eltöltene annak az elemzésével, hogy mit csinálnak jobban Nem csak nálunk, hanem a világnál.

Gratuláció a Montpelliernek, és persze Faluvégi Rudolfnak is, kár, hogy a sérülése miatt nem láthattuk a Final Fourban. Egy azonban biztos: jó helyen van a fejlődéshez. Dominik Klein pedig búcsúzik a sportágtól, csütörtökön befejezi a pályafutását.

A BL-győztes csapatnak pedig valószínűleg ez lesz sokáig a legnagyobb sikere, hiszen szétszéled a csapat. Gerard, Fabregas már biztosan távozik, és az idei négyes döntőt elnézve, nem lepődnénk meg, ha a kulcsjátékosokat elképesztő ajánlatokkal bombáznák az európai topklubcsapatok vezetői.

Még egy megjegyzés: ismét az az érzés kerített hatalmába, mint tegnap. Szép, hogy tele van pénzzel és klasszis játékosokkal a Veszprém és a Szeged, de ilyen kézilabdát mikor fogunk látni tőlük? A Final Four elérése is erőn felüli feladat lesz szerintem jövőre, a BL megnyerése pedig jelenleg álomnak tűnik! DE, reménykedni szabad, hajrá, magyar kézilabda!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s