Az egész találkozón magabiztosan vezetve aratott Bajnokok Ligája győzelmet a Győri ETO, ezzel hatodik sikerét aratta a legrangosabb kupasorozatban.

Hatodik Bajnokok Ligája győzelem reményében lépett pályára a Győri Audi ETO KC a vasárnapi döntőben, ahol a német Bietigheim csapata volt az ellenfél. Szombaton a magyar alakulat egygólos 24-23-as győzelemmel kvalifikálta magát a fináléba, míg a németek hétgólos sikerrel léptek történetük legnagyobb sikere felé.

Eddigi négy összecsapásukból mindet a győriek nyerték, idén kétszer is összefutottak a csoportkörben, Németországban magabiztos magyar siker született, míg az Audi Arénában sokáig Jakob Vestergaard lányai domináltak, de a hajrában a saját oldalára billentette a mérleg nyelvét a zöld-fehér együttes.

Kiváló hangulatban kezdhették meg a mérkőzést a felek, az atmoszférához pedig 3-1-es győri kezdés dukált, ami követően Jakob Vestergaard ki is kérte első idejét az 5. percben, hogy stabilizálja sorait. A tegnapi napon remeklő Sandra Toft helyett Silje Solberg-Oesthassel kezdett a magyar kapuban és sokáig egy védéssel állt, azonban az az egy rettentő fontos volt, hiszen a németek felzárkózását akadályozta meg. A későbbiekben még érkezett három hárítás a norvég játékostól, ami hozzásegítette csapatát a megnyugtató hatgólos előnyhöz (16-10). Az ETO védők sem tétlenkedtek, hiszen folyamatosan ott voltak mindenhol, így Xenia Smits és Karolina Kudlacz-Gloc nem sűrűn jutott helyzethez – utóbbi kifejezetten gyengén kezdte a találkozót. Támadásban Stine Oftedal remek cseleket mutatott be, valamint az előnyszerzései is rendre ültek, de a legeredményesebb Rába-parti játékos Győri-Lukács Viktória volt harminc perc játékot követően, aki ötször is túl tudott járni a mai napon visszafogott Gabriela Moreschi eszén. Ana Gros is négy büntető találattal járult hozzá a félidei 17-12-es vezetéshez.

Kettő Solberg védéssel indult a második játékrész, majd a 37. percre már hétre, 20-13-ra növelte előnyét a magyar alakulat. Kudlacz-Gloc hétméteres hibázott, majd a kipattanót is a kapufára lőtte a lengyel játékos. Negyedórával a vége előtt kért időt Vestergaard 21-16-os állásnál, majd csapata újra négyre tudott zárkózni emberelőnyben (21-17), de Szöllősi-Schatzl Nadine két góljával ismét elhúzott az ETO (23-17). Egyébként az egész találkozón, ahogy kialakult egy nagyobb különbség négy gólnál közelebb nem tudott kerülni a Bietigheim magyar ellenfeléhez. A hajrához közeledve újra tudott zárkózni a német bajnok, de valós veszélyt nem jelentett Per Johansson csapatára, a svéd tréner Bajnokok Ligája győzelemre vezette az ETO-t. Ami pedig szép búcsú a távozó Rába-parti játékosoknak köztük Stine Oftedal és Szöllősi-Schatzl számára.
A találkozó hőse, csak úgy mint a tegnapi nap folyamán egy kapus, csak ma Silje-Solberg – ő is szintén távozik, aki 16 védéssel és 43%-os védési hatékonysággal zárt. Kari Brattset és Ana Gros pedig egyaránt hatszor volt eredményes.

fotó: Nász Nikolett

Megosztás