Óriási blama! A magyar válogatott nem bírt Argentínával.

Ma a magyar válogatott számára is elkezdődött a kézilabda-világbajnokság. A feladat nem volt megoldhatatlan, hiszen Argentína volt az ellenfelünk.

Már az első félidő sem a szánk íze szerint alakult, pedig többször is három góllal tudtuk vezetni. Az argentinok lelkesek voltak, és a saját képességeikhez képest jól játszottak. Nem sok gólt dobott a Csoknyai-Matics csapat, a félidőben Magyarország – Argentína: 13-10.

A második félidő maga volt a rémálom, legalábbis az első fele. A dél-amerikaiak nem csak hogy jobban játszottak, de ki is egyenlítettek, sőt vezetni is tudtak. Érett a meglepetés. A magyar csapat legjobbja Balogh volt, de Bánhidi és Lékai is hozzátett ahhoz, hogy ne égjen jobban a ház.

Hét perccel a vége előtt 23-23 volt az állás, és benne volt, hogy akár ki is kaphatunk. Az argentínok vették át a vezetést, négy perccel a vége előtt 24-23 volt oda. A magyar csapat egésze elképesztően rosszul játszott, gyermteteg hibák, eladot labdák jellemezték a csapatot, az volt a szerencse, hogy Mikler fogott pár ziccert. Csak miatta nem veszítette el Magyarország már az 50. percben a mérkőzést, ami mindent elmond a válogatott teljesítményéről.

Bánhidi tudott egyenlíteni, így az utolsó két perc kiélezett, ki-ki mérkőzést hozott. A vége igazságosnak mondható döntetlen, 25-25. Rengeteg kérdés felmerül, egyelőre azonban szusszanjunk egyet, és örüljünk az egy pontnak.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s