A világbajnokság magyar tanulságai, mi így láttuk a mieink szereplését

A magyar csapat a tizedik helyen végzett a német-dán közös rendezésű világbajnokságon. A szerepléssel kapcsolatos írásunkat olvashatják a kedves olvasók. Mi így láttuk.

Hamarosan véget ér a férfi világbajnokság, a magyar csapat nem érte el a kitűzött célt, vagyis nem sikerült elcsípni a hetedik helyet. Ez – mint köztudott – olimpiai kvalifikációra adott volna lehetőséget Magyarországnak. A magyar férfi csapat most már csak rendkívül nagy szerencsével juthat ki az ötkarikás játékokra. Láttuk a világ kézilabdázását, így van összehasonlítási alapunk, hogy is állunk azon a bizonyos kézilabda-térképen. 

Kezdjük azzal, hogy a magyar nép, úgy általában kritikus. Mindenben, de a sportsikereket nézve abszolút. Mi csak érmekben gondolkodunk, lásd olimpia, ahol minden más, mint nem érmes helyezés szinte kudarc, főleg ha azt olyan csapat vagy versenyző érte el, amely jobb eredményre volt hivatott. Mintha maga a sportoló nem tett volna meg mindent, vagy ne akarta volna jobban a sikert, mint bármely magyar szurkoló.

Nincs ez másképp a magyar férfi válogatottnál sem, amelynek eredményességének megítélése teljesen szubjektív, és nagyon széles skálán mozog. 

Lássuk a pozitívumokat a helyezéssel kapcsolatban: a Csoknyai-Matics kettős által vezetett csapat a tizedik helyen végzett a világbajnokságon. Jelen állás szerint a magyar válogatott a világ legjobb tizedik csapata, amely önmagában nem egy rossz eredmény, ha ebben belegondolunk. Olyan csapatokat előztünk meg, mint Oroszország, Macedónia, Szerbia, Izland vagy Katar, hogy csak az utóbbi években valamilyen fontosabb szerepet játszó válogatottakat említsem. 

Lássuk a negatívumokat a helyezéssel kapcsolatban: a magyar válogatott minden idők egyik legkedvezőbb csoportbeosztását kapta. Ha csak a kötelezőket hoztuk volna, más lenne a leányzó fekvése. Vannak csoportok, amelyekből valószínűleg nehezen vagy egyáltalán nem jutottunk volna tovább, és akkor most arról beszélnénk, hogy a válogatott 12-16. helyet érte el. Persze nem szabad azt gondolni, hogyha megverjük Egyiptomot, és sikerül a hetedik helyért játszani, akkor minden rendben van a férfi szakággal. Nem szabad a skandinávok elleni mérkőzésből kiindulni, főleg a norvégok elleniből. Mint látjuk, az északi csapatok képviselik a világelitet (Izland most kivétel), amelyhez még hozzáverődik a horvát, a francia és a német csapat. Magyarország jelenleg a második sorban van. Egy-egy bravúrral összejöhet egy hetedik hely, de simán végezhetünk a 12-14 helyen is. Persze az is előfordulhat, hogy néha gondot okozhat a nagy tornákra való kvalifikálás is. Ez a jelen, de mi van a jövővel? Nem vagyok vészmadár, de azt a szintet, amelyet most a világelit képvisel, egyhamar nem érjük el. Komplex játékosok által játszott tempohandball; én egyszerűen csak űrkézilabdának nevezem, mert néha nem földi, amit ezek a csapatok illetve játékosok játszanak. 

Hogy min kellene változtatni, az viszonylag egyszerű. A szemünk előtt játszanak a világ legjobb csapatai. Több szakember is kifejtette véleményét ezzel kapcsolatban. 

Matics az M4 Sportnak azt is vázolta, szerinte miben kell a leginkább előrelépnünk.

„Minél kevesebb cserére van szükség. Olyan játékosok kellenek, akik tudnak játszani mindkét irányban tizenöt percig, majd jön helyettük egy velük egyenrangú csere. Csoda volt, hogy idáig bírtuk ennyi cserével. Tudomásul kell venni, jelenleg ez volt a legerősebb magyar keret, még egy-két játékost be lehet rakni vagy kivenni, de ez van.”

Mocsai Lajos, volt szövetségi kapitány, a NEKA vezetője így vélekedett: “ Az elsődleges az kell legyen, hogy a gazdag világszintű klubok rotációra alapuló szisztémáját a magyar válogatottnak el kell utasítania. Magyarországon ugyanis egy pozícióban ennyi, kvalifikált játékos nincs jelen. Ez befolyásolja a lehetőségeinket és a felkészülési rendszert egyaránt. Annak idején 60-70 napokat dolgozott együtt a válogatott. Ha ez a szisztéma nem jön vissza, a mostani „módi” nem fenntartható. Mivel nincs annyi számú nemzetközi klasszisunk, ezért a rendelkezésre állóknak olyan szintű edzésmunkát kell elvégezniük, hogy a sorozatmérkőzéseket is végig tudják játszani.

– Ezek szerint a 15 perc utáni cseréknek nincs jövőjük.

– Ezzel nem szabad számolniuk a kerettagoknak. Pedig ez idő tájt a játékosokat úgy készítik fel, hogy 15 percekig legyenek képesek ellátni a tennivalóikat. Ezt a gyakorlatot a világversenyek sorozatterhelése egyszerűen nem engedi meg.

– Beszélgetésünk során ismételten hangsúlyozza a korcsoportos képzés fontosságát.

– Ennek a rendszerét a NEKA keretei között, jómagam már kidolgoztam és ezt az anyagot szerte Európában követendő példaként mutogatják. Megy is a munka, van is eredmény. A NEKA ma már a magyar női utánpótlás válogatottak 42 százalékát adja. Az elért világ- és Európa-bajnoki sikerekben immár jelentős részt vállalnak a mi képzésünkből kikerülő fiatalok. (Forrás: Jocha Press)

Tehát ha jól értem, a Mocsai Lajos által írt szakmai anyagot tekintik követendő példának Európában. Két dolog lehetséges: vagy jobban alkalmazzák ezt a kontinens többi országában, vagy Mocsai Lajos nem mond igazat. A világ ugyanis kicsit elhagyott minket, legalábbis ez az érzése van az embernek. Nem olyan szinten, mint a labdarúgás esetében, de vannak aggasztó jelek. Minden tiszteletem Mocsai Lajosé, hiszen a magyar kézilabdázás legsikeresebb edzőjéről beszélünk, de meg kell azt is nézni, hogy ezeket a sikereket mikor érte el. Mintha 2000 környékén megrekedtünk volna, és az edzőképzésben is megnyilvánul. Az persze érdekes, hogy a női vonalon például egy jó ideig nem lesz gond a szélsőinkkel, addig férfi vonalon most egy-egy bal- és jobbszélsővel vágtunk neki a világbajnokságnak, és sajnos ők sem tartoznak a világ élvonalában. Mintha a férfi és a női utánpótlás teljesen más világban zajlana.

A továbbiakban a jelennel foglalkoznánk. Előre leszögeznénk, hogy a magyar csapatot senki sem szeretné bántani. A játékosok mindent megtettek, kihajtották magukat, a hozzáállásra nem lehet egy szavunk sem. Hogy továbbmenjek: a szövetségi kapitányokat sem szeretnénk kritizálni. A Csoknyai-Matics páros amolyan tűzoltó volt, hiszen Vranjes menesztése valamilyen fura módon összefüggött a válogatottal, és onnan is menesztették a svéd szakembert. Nem titok, hogy a magyar válogatott élén eltöltött időszak nem kerül be Vranjes legszebb pillanatai közé. Első világversenyén, a tavalyi EB-n pont nélkül kullogtunk haza, és sokan lemondtak a világbajnoki szereplésről, hiszen a rossz helyezés azt is jelentette, hogy komoly ellenféllel kellett kivívni a VB-részvételt. 

A sors úgy hozta, hogy Szlovéniát kaptuk ellenfélnek, és a csapat bravúrt hajtott végre, és kiharcolta, hogy itt lehessen ezen a világbajnokságon. Tette mindezt Ljubomir Vranjessal a fedélzeten. Ha már vele harcolta ki a magyar csapat a részvételt, nem lett volna helytelen elgondolás, hogy vele is utazzon a csapat a világversenyre, de az MKSZ máshogy döntött, és a Csoknyai-Matics párost bízta meg. A világbajnokság végéig. 

Anno megírtuk, hogy ez szerintünk jó ötlet, annak ellenére, hogy Csoknyainak volt már egy rosszul sikerült világversenye korábbról a válogatott élén. Mind Matics, mind Csoknyai jó munkát végez a klubjánál, ismerik a magyar bajnokságot, a magyar játékosokat, az adott időben, az adott szituációban szerintünk jó döntés született. Azt már csak érdekességként írnánk meg, hogy Dujsebajev azért nem maradhatott a válogatott élén, mert az MKSZ megszabta, hogy csak főállású kapitánya lehet a válogatottaknak. Önmaga szabályát tehát a szövetség többször is megszegte, és a mostani VB előtt sem voltak restek szembemenni saját döntésükkel. 

Szeretnénk rájönni, hogy mért nem érte el a magyar válogatott a kitűzött célt, amely abszolút reálisnak mondható volt a csoportbeosztások kialakulása után.  A Csoknyai-Matics kettőst sok kritika érte a világbajnoki szereplést illetően, de szerintünk két olyan döntés volt, amely joggal kritizálható. Az egyik a keretkialakítás, a másik Császár hazaküldése.

A keret kialakítása:

A világbajnokságra leadott 28-as keret így nézett ki:

Screenshot 2019-01-26 16.43.02.png

Ez az a keret, amelyből sérülés vagy egyéb okok miatt cserélni lehet. Csak azok cserélhetők be a világbajnokságra, akik ezen a listán rajta vannak. Igazából nagy meglepetés nincs, egy-két neven lehet vitatkozni, de nagyjából ez a legerősebb 28-as keret Magyarország férfi kézilabdázóiból. 

Ez követően kellett szűkíteni a 28-as listát, amelyben már voltak meglepetések. Íme a szűkített keret:

screenshot 2019-01-26 16.44.29

Ne kerteljünk, a legnagyobb megdöbbenést az okozta, hogy a Bundesligában profiskodó Bartók Donát nem került be a csapatba. A magyar keretbe bekerült négy balatonfüredi és négy tatabányai, vagyis a két szövetségi kapitány klubjából négy-négy játékos. Nem került be még Faluvégi Rudolf, aki BL-ezüstérmet nyert a csapatával, nem is olyan régen, igaz sérülés miatt ki kellett hagynia a szezon nagy részét, és a sérülését követően nem kapott annyi lehetőséget, így klubot is váltott Franciaországban. 

Csakúgy mint a németek, mi is egy klasszikus jobbszélsővel vágtunk neki a világbajnokságnak, Hornyák Péter személyében. Egy klasszikus balszélső mellett tette le a voksát a két edző, Bóka Bendegúz került be, és Juhász volt az, aki még balszélen bevethető volt. Szerintünk Sipos Adrián beválogatása is érdekes, nála vannak azért jobb játékosok a poszton. Ráadásul túl sok védekező specialista került be a csapatba. Amivel nincs nagy gond, ha az ellenfél csak nagyon nehezen tud gólt lőni, de a védekezésünk nem volt az igazi, Egyiptomtól pl harminc gólt kaptunk. Ha van valami, amit Csoknyai esetében elvár az ember, az a jó védekezés, hisz ő maga a világ egyik legjobb védekező játékosa volt. Nagy László beválogatása nem volt meglepetés, és hibának sem róható fel. Jó volt az “öreg a háznál”. 

Császár hazaküldése: 

Sok mindenkit meglepett a döntés, hogy Császár Gábor kikerült a keretből. Az nem titok, hogy Csaszi már nincs a pályája csúcsán, a Schaffhausen nem egy európai topcsapat, ugyanakkor ha már beválogatták, lehetett volna okosabb “bánni vele”, és erre a játékos is utalt.

„Már a felkészülési meccseken sem mutathattam meg, hogy sokat tudnék segíteni, majd a vébén is csak perceket kaptam, pedig néha tehermentesíthettem volna a hatvan perceket, jól játszó Lékai Mátét. Nem jó szájízzel hagyom itt a keretet” 

Teljesen igaza van, elég megnézni Lékai Máté kizsigerelését. Császár esetében egy több, mint kétszázszoros válogatott játékosról van szó, aki mindig ott volt, amikor hívták, és mindent megtett a csapatért. A magyar férfi kézilabdázás második legtöbb gólt lőtt játékosa Császár Gábor. Lékait a “könnyebb” meccseken lehetett volna pihentetni, és őt játszatni, hogy a veszprémi irányító a komoly meccsekre fit maradjon. Egyszerűen egy ilyen pályát befutott játékossal ezt nem lehet megcsinálni. A 2017-es norvég-magyaron Csaszi dobott 11 gólt, amivel csak hárommal kaptunk ki a végén. Mondjuk, Sabate bízott benne… Vagy nem viszem ki, vagy játszatom, és nem hozom megalázó helyzetbe. Ha már Szitának és Máthénak jönnie kellett, akkor lett volna más játékos, akit előbb haza lehetett volna küldeni. Legalábbis ez a véleményem. 

A magyar szakvezetést még kritika érte, mert hogy eleve feladták a skandinávok elleni mérkőzéseket. Ez, úgy gondolom, nem hiba, hiszen egy jó stratéga oda összepontosítja az erőit, ahol nyerni tud. Az más kérdés, hogy sajnos két, kötelezőnek mondható meccset nem tudtunk hozni, illetve a csoporhelyezésünket eldöntő, norvégok elleni találkozón szerepeltünk a leggyengébben, ezen a mérkőzésen ütköztek ki legjobban a magyar csapat hibái.

Azokat a kifogásokat azonban nem fogadom el, hogy a magyar csapatnak nem volt elég ideje felkészülni, meg hogy a játékosok fáradtak már. Persze lehet, hogy így van, de a többi válogatottnak is ugyanannyi ideje volt felkészülni, és a többi nemzet játékosainak is ennyi, vagy még több meccse volt. A két elődöntőt elnézve, ők nem voltak fáradtak. A 36 éves Bjarte Myrhol az egyik legjobb volt a norvég-német elődöntőn, a többi játékosról nem is beszélve. Vagy a magyar játékosok kondicionálisan gyengék, vagy az ellenfelek jobban rotálnak. Az igazsághoz az is tartozik, hogy a magyar csapat az egyik legnagyobb és legnehezebb az összes válogatott közül, és ez megnehezíti az optimális regenerációt.

Mindent összetvetve a tizedik hely ebben a VB-konstellációban reálisnak mondható, mégis keserű a szánk íze, hiszen a hetedik hely sem lett volna elérhetetlen. Az olimpiát azonban még nem szabad temetni. Magyarországnak van egy-két tradicionális sportja, amelyből az egyik legmarkánsabb az össznépi matematika, vagyis a számolgatás: hogy juthatnánk ki máshogy, mint saját magunk által, mi kell ehhez. Lássuk,  milye lehetőségek kellenek ahhoz, hogy Magyarország kvalifikálhassa magát az ötkarikás játékokra.

“A 2020. áprilisi olimpiai selejtezőtornára tizenkét csapat jut el, közülük hat (2-2-2 mindegyik négycsapatos kvalifikációs csoportból) lép tovább az ötkarikás játékokra.

Szélsőséges helyzetben akár a vb-10. helyezett is indulhat az olimpiai selejtezőn, ha a későbbi versenyek nyomán kiderül, hogy az Európa-bajnok, a Pánamerikai Játékok győztese és az Afrika-bajnok is bekerült a világbajnokság első 8-9 helyezettje közé,tehát innentől kezdve azért kell szurkolnunk, hogy Brazília és Egyiptom is megnyerje saját kontinenstornáját, és a jövő évi Eb-n is olyan válogatott győzzön – a német, francia, horvát, spanyol, dán, norvég, svéd hetesből az egyik –, amelyik a vb-n előttünk végzett (ha a világbajnok nyeri meg az Európa-bajnokságot, az Eb-2.-nak is a vb-n előttünk lévő csapatok közül kell kikerülnie). Ha ez nem jönne össze, akkor az Eb-n kell minél jobb eredményt elérnünk, hiszen a jövő évi kontinensviadalról is kijut két olyan válogatott a selejtezőre, amely korábban nem szerzett kvalifikációs helyet a vb-ről.”  (Forrás: NSO)

A számolgatás helyett azonban véleményen szerint az lenne a legjobb, ha elkezdődne egy hosszú távú építkezés. Persze, hogy jó lenne drukkolni a férfi csapatnak az olimpián, de egyrészt ehhez nagy szerencse kell, másrészt rengeteg jobb csapat van, mint Magyarország, amely megpályázná a maradék helyet. Talán okos dolog lenne olimpiai ciklusban gondolkodni mindkét válogatottunk kapcsán. A magyar csapatok mindig eredménykényszerben vannak, ezért van az, hogy nehezen engedünk el (ex) nemzetközi magyar klasszist, hiszen a rutinja jól jön. Csak épp helyette nem építünk be senkit, hiszen rutintalan. Éppen ezért talán logikus döntés lenne elengedni pár világversenyt. Ha kijutunk, annak nagyon örülünk, de nem ebben és az eredményességben kellene mérni, hogy állunk a kézilabdázás térképén. A svédek és norvégok (nőknél is!) áldoztak fel világversenyt, hogy versenyképes csapatuk legyen a jövőben, talán rá kéne lépnünk erre az útra. Persze a hogyan és a miért kérdéses, megoszlanak a vélemények, de itt az ideje, hogy átgondoljuk az utánpótlás-képzést, az edzőképzést, és az egész magyar kézilabdarendszert.

A férfi szakág esetében is kellene találni egy szövetségi kapitányt, akinek eredménytelenség esetén nem egy-két év jut, hanem építkezni tud. Természetesen ez esetben csak főállású kapitány jöhetne szóba, mint a nők esetén. Rasmussen is nehezen kezdett, két – mondjuk ki – eredménytelen világverseny után is megkapta a bizalmat, és látszik a csapat fejlődése. A férfiak esetében is hasonló utat kellene bejárni. Azt figyelembe véve, hogy a női utánpótás most jóval erősebbnek tűnik, mint a férfi.

A magyar válogatottnak és a stábnak mindentől függetlenül gratulálunk a világbajnoki tizedik helyhez!

A magyar csapat objektív, statisztikai elemzésével egy másik írás fog foglalkozni.

A magyar játékosok fontosabb statisztikai adatai:

screenshot 2019-01-26 16.40.44

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s