Szeged-Veszprém párharc – Élménybeszámoló egy veszprémi drukker tollából

Történetem első pillantásra nem tűnik érdekesnek. Én mégis úgy érzem rövid meccsre járós tapasztalataim alapján talán most ért el egy földöntúli érzés. Kis történetem elejére hogy is kerültünk mi illetve én Veszprémbe Kecskemétről.

Az egész a Montpellier elleni hazai találkozón kezdődött. Egy születésnapi ajándék volt az egész, hogy páran összefogunk és elmegyünk megnézni a kedvenc csapatunkat (késöbb ez fontos lesz). Nos már akkor megfogott az Aréna hangulata a szinte alig látszódó üres helyek látványa. Azt gondoltam, Veszprém az a hely, ahol a kézilabda a legfontosabb, és minden teendő másodlagos a mérkőzések mögött. Na, szóval nem ez volt az első mérkőzés amin részt vettünk, hiszen utána megnéztük a Sporting, illetve a Flensburg elleni visszavágó mérkőzést. 

A mostani történetünk egy  kicsit más. Ugyanis először fordult elő, hogy a “jegymesterünk” azt mondta közel van a helyünk a vendég szektorhoz. Mondván minket ez nem érdekel mi nem azért megyünk, hogy a többi szurkolóval összekiabáljunk vagy esetleg egyéb atrocitásokba kerüljünk. Minden a szokásos módon működött, időben megérkeztünk a mérkőzésre, a Veszprém Aréna csodálatos kapui már nyitva álltak előttünk. Ekkor ugrott be nekem, hogy jelen esetben a három főből csupán én vagyok az egy teljesen veszprémi szimpatizáns. Ez persze nem azt jelenti, hogy a másik két tag nem szereti vagy nem szurkol a Veszprémnek, csupán azt, hogy ez most nem az a hely, ahol a bakonyi csapat az első. A mérkőzés előtt megbeszéltük, hogy senki nem lép semmilyen összeszólalkozásba a majdani hazai csapat szurkolói között. 

Amint beléptünk az Arénába, egy csokoládéért cserébe a szponzori fal előtt még képet is készítettek rólunk, ami megint csak újdonság számunkra. Első kellemetlen érzésem akkor támadt, amikor felértünk az első emeletre, ahol bizony a másodikra már nem lehetett felmenni. Semmi baj gondoltam, biztos nagyobb a készültség a mérkőzésen, mert a két csapat közti rivalizálás igen magas szinten jár manapság. Beértünk a csatatérre, amikor is mondtuk a két biztonsági őrnek, hogy nekünk oda fel kéne jutni, mit sem sejtve ekkor sem, hogy bizony annyira közel szól a jegy a vendég szektorhoz, hogy konkrétan a vendég szektorba szól a jegyünk. Ekkor elfogott egy kis félelem, hogy itt veszpréminek beöltözve kerülök be a sok kék szegedi közé. Amikor elfoglaltuk a helyünket, egy rendőr nevetve kérdezte, hogy talán elrontottuk a szektort?! Mire mondtuk, hogy nem, ténylegesen ide szól a jegyünk, csak nem számítottunk rá, hogy ennyire közel a szegedi drukkerekhez. 

Minden problémát és összeszólalkozást megelőzve én gyorsan felkaptam a kék pulóverem (szerencsémre  ez volt rajtam), majd csöndben próbáltam tűrni a sok szegedi drukkert. Igazából az élmény része még csak most kezdődik. Egyfelől azért mert nem erre számítottam, hanem azért néhány kötekedésre be is rendezkedtem vártam, hogy mikor találnak meg esetleg engem a szegedi drukkerek. Az egész mérkőzésen, főleg az első félidőben le a kalappal a drukkerek előtt! Hihetetlen milyen szurkolást imitáltak és próbálták végig buzdítani szeretett csapatukat. A problémáim ott kezdődtek amikor Blagotinsek megkapta a harmadik kiállítását, és olyan obszcén bemondásokkal illették szüleit, hogy a fröcskölődéstől mindent beterített a nyál. Tisztelet a kivételnek: tudom, hogy a másik oldalt is előfordulnak ilyenek! 🙂 Nos a mérkőzés ment tovább indulataim és érzelmeim egyre inkább felszínre törtek, de mindig visszanyeltem, és próbáltam tisztelet tudó lenni, hogy most bizony én nem hazai pályán vagyok. A fájdalmas első félidő után viszont a második félidő annyi pozitív emléket hordozott magában, és nem csak a veszprémi gála miatt, hanem a szegedi szurkolók hozzáállása miatt is. 

Viszont összegezve ez az egész talán eljut pár emberhez, és bizony rájön, hogy nem az számít éppen milyen mezben ülnek melletted, hanem mennyire vagy toleráns a másikkal szemben, és a másik mennyire viselkedik veled sportszerűen. Hiszen a sport pont erről kéne szóljon: az összekovácsolásról, az extázisról és az önfeledt szurkolástól. Ebben nem az egymás édesanyukájának különféle megszólításaira gondolok, hanem a meglévő rigmusok skandálására. 

Köszönöm hogy időt szakítottál a cikk elolvasására eztán valamikor egy BL beharangozó kerül ki kezeim közül!

Cseh Áron

 

Fotó: Veszprém Handball Team

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s