A Szeged nem tudott átlépni saját árnyékán, a Tisza-parti csapat vereséget szenvedett a PSG otthonában.

A Mol-Pick Szeged előtt újabb nagy erőpróba állt, ez alkalommal Párizsban vendégeskedtek a kékek. Bár sokáig közel állt a bravúrhoz Juan Carlos Pastor csapata, a PSG végül mégis megnyerte a találkozót. Nézzük meg részletekbe menően, hogy pontosan mi is történt a mérkőzésen.

Rögtön a találkozó elején három gólos előnyre tett szert a hazai csapat, a szegediek azonban hamar összekapták magukat, gyorsan megvolt az egyenlítés. A vezetést azonban nem tudta megszerezni a magyar csapat, ennek a fő oka pedig a kevésbé hatékony védekezés volt. Sokszor az volt az érzésem, hogy nem megfelelő a védőjátékosok közötti távolság. Voltak például esetek, amikor a szélsővédők indokolatlanul túlsegítettek. A PSG nyitott védekezése azonban többnyire jól működött, Bombacot eredményesen tudták féken tartani. Bodó Richárd lövőformáját viszont örömteli volt nézni, rég láthattuk Ricsit ennyire magabiztosnak a távoli zónából. A hazai alakulat szekerét támadásban leginkább Nikola Karabatic tolta, a francia a mai mérkőzésen újra régi fényében pompázott.

A második játékrész elején Raul González kapust cserélt, érkezett Corales, ez pedig kitűnő húzásnak bizonyult. A Szeged ezt követően megkönnyítette e sorok szerzőjének a dolgát, ugyanis szinte ugyanazt tudom leírni, mint az elmúlt héten. Ismét volt tíz perc, amikor rettentő gyengén játszott a Szeged, sorra jöttek a technikai hibák. Ezek nagy része a beállónak előkészítetlenül bejátszott labdákból született, bár nem vagyok sportpszichológus, de számomra eléggé világosnak tűnik ennek a jelenségnek a logikája, bajban ugyanis a játékosok megpróbálnak a biztos ponthoz visszanyúlni, ez pedig a “kékek” repertoárjában egyértelműen Bánhidi megjátszása. Az ilyen időszakokban azonban rossz helyzetből jövő labdákkal keresik a magyar beállóst, melyekkel természetesen ő sem tud igazán mit kezdeni. Aggasztó lehet még Canelas formája, aki múlt héten sem volt igazán meggyőző, ma pedig kifejezetten gyengén játszott. Hogy a negatívumok sora mellett egy pozitív dolgot is megemlítsek, főleg a második félidőben Mikler remekül védett. A hibákat kihasználva azonban a PSG végül öt góllal nyerte meg a találkozót. Tragédia nincs, ezzel a két ponttal valószínűleg senki nem számolt, kicsit tovább kell fejlődni válságmenedzselésben, és akkor nem lesz gond.

Végeredmény: Paris Saint-Germain- Mol-Pick Szeged:30-25(16-14)

Vigh Martin

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s