A hét női mérkőzései. ÖSSZEFOGLALÓ. 5. rész. Győr: 50! Elkezdődött a BL!

Heti rovatunkban a női NBI mérkőzéseivel, történéseivel foglalkozunk.

2019.10.02 szerda

Győri Audi Eto KC-MTK Budapest 38-21 (18-15) 

Az első félidőben egyenrangú ellenfele volt az MTK a bajnoknak, olyannyira hogy tizenkettő perc játék után négy góllal is tudtak vezetni. Azonban ahogy azt már megszokhattuk, az idő előrehaladtával a hazaiak felőrölték az ellenfelet, így végül magabiztos győzelmet arattak ismét. Ez a győzelem az ötvenedik volt megszakítás nélkül a Győrnek a bajnokságban.

Legjobb góllövők: Hansen Anne Mette 8 ill. Tóth Eszter 7

2019.10.04 péntek

Kisvárda Master Good SE-Váci NKSE 24-24 (11-14) 

A vendégek gyakorlatilag végig a kezükben tartották a mérkőzést, többször is vezettek öt góllal. Az utolsó tizenkettő percben azonban a Kisvárda egy őrült végjátékot produkált, amit 5-1-es szériával hoztak le. Igaz, ezt az egy gólt kettő másodperccel a vége előtt kapták, aminek köszönhetően pontosztoszkodás lett a vége. A mérkőzés érdekessége, hogy három kapusgól is született: a hazaiak részéről Pásztor Bettina talált be egyszer, míg a váciak részéről Arenhart Barbara rezdítette meg a hálót kétszer is.

Legjobb góllövők: Dombi Luca, Radojevic Tamara 5-5 ill. Kácsor Gréta 6

2019.10.05 szombat

Érd-Siófok KTC KFT 27-21 (14-9)

A hazai győzelem talán nem meglepetés, de a különbség és a vendégek huszonegy lőtt gólja már annál inkább. A balatonpartiak kezdték jobban a mérkőzést, három góllal is vezetni tudtak az Érdiek ellen az első félidő derekán. A házigazdák azonban ahogy átvették a vezetést, utána gyakorlatilag végig öt gólon kívül tartotta ellenfelét. Az Érd ezzel felzárkózott az élmezőnyhöz, míg a Siófok jelentős hátrányba került az élbolyhoz képest.

Legjobb góllövők: Naschimento Martinez Alexandra 7 ill. Niombla Gnonsiane 5

 

Női Bajnokok Ligája

2019.10.05 szombat

Vipers Kristiansand (norvég)-FTC Rail Cargo Hungaria 31-22 (16-11) 

A mérkőzést jobban kezdte a Ferencváros, azonban erre a mérkőzésre mondhatjuk nyugodtan azt, hogy a hazaiknak minden bejött, míg a Ferencvárosnak semmi sem. A Vipers megérdemelten tartotta otthon a pontokat.

Legjobb góllövők: Løke Heidi 8 ill. Háfra Noémi 10

2019.10.06 vasárnap

Győri Audi Eto KC-Savehof 35-23 (17-11) 

A Győr címvédőhöz méltóan játszott végig az egész mérkőzésen. Az első pillanattól kezedbe magához ragadta a kezdeményezést, és végig magabiztosan győzni tudott.

Legjobb góllövők: Amorim Eduarda, Brattset Kari, Hansen Anne Mette 5-5 ill. Forsberg Johanna, Mortensen Trine Wacker 5-5

A női NBI állása

Screenshot 2019-10-07 19.23.12.png
Forrás: eredmenyek.com

 

A bajnokság góllövőlistájának élmezőnye:

1.Tóth Eszter (MTK) 6 mérkőzés 44 gól

2.Klujber Katrin (FTC) 6/40

3.Kácsor Gréta (Vác) 5/35

Kovács Anna (DVSC) 5/35

Radojevic Tamara (Kisvárda) 5/35

A hét női mérkőzései. ÖSSZEFOGLALÓ. 5. rész. Győr: 50! Elkezdődött a BL!” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s