A hét mérkőzései előzetes 9. rész. Férfi és női BL a terítéken.

Heti rovatunkban összeszedtük, milyen mérkőzések várnak ránk a héten.

2019.10.28—2019.11.03

 

NŐK

2019.10.31 csütörtök

Szent István SE-Váci NKSE 18:00

A még mindig pont nélküli hazaik a jó formában lévő váci lányokat fogadják.

A hazaik először csillogtatták meg igazán tudásukat az előző körben, de így sem tudtak pontot szeretni. A mérkőzés esélyese a vendégek, akik egy győzelemmel megerősítenék vezető pozíciójukat a középmezőnyben.

2019.11.02 szombat

Szombathelyi KKA-DKKA 18:00

Csalóka lehet a tabella, hiszen a csapatokat csak három pont választja el egymástól, azonban a DKKA utóbbi négy mérkőzéséből csak egyszer szenvedett vereséget, azt is a Győrtől, így jó formában várja a találkozót. A hazaiak már négy meccse óta képtelenek pontot szeretni. Ebből három alkalommal nem úszták meg tíz gólos vereséggel.

DVSC Schaeffler-Motherson Mosonmagyaróvár 19:00

Képesek vagyunk kilábalni a hullámvölgyből vagy sem? Tehetik fel nyugodtan a kérdést a Loki szurkolói.

Nem a legjobb formában várja a találkozót a hazaiak, hiszen az elmúlt két meccsen két alsó házi csapat ellen pontokat veszítettek. Az a Mosonmagyaróvár látogat Kelet-Magyarország legjobb csapatához, akik ha jó napot fognak ki, akkor bárkit meglephetnek. Jó mérkőzésre van kilátás.

2019.11.03 vasárnap

Kisvárda Master Good SE-Érd 14:30

(14:15-től élőben az M4 Sporton)

Mind a ketten kezdik elfoglalni a tabellán azt a pozíciót, amit szeretnének. Amelyik csapat nyerni tud, akár tovább is javíthat pozícióján a tabellán.

Siófok KTC KFT-Eubility Group Békéscsabai Előre NKSE 17:00

Az elmúlt hetekben bombaformában játszik a Siófok, így már a dobogóra is felkapaszkodott, így egyértelmű esélyesként fogadják a Békéscsabát.

A vendégek továbbra sem tudnak kilábalni rossz formájukból.

Európai kupákban érdekelt csapataink

Női bajnokok ligája 

2019.11.02 szombat

Győri Audi Eto KC-Ljubljana (szlovén) 17:00

(16:45-től élőben a Sport 1-en)

Ha nyernek a győri lányok, akkor matematikailag is továbbjuthatónak tekinthető a csoportból. A vendégek nem érezhetik magukat biztonságban hiszen óriási a torlódás körülöttük

Podravka (horvát)-FTC Rail Cargo Hungaria 18:15

(Élőben a Sport 1-en)

Ha nyer a Ferencváros, és minden szerencsésen alakul a másik mérkőzésen, akkor akár még a csportelsőségre is esély nyílhat. A horvátoknál azonban nem számíthat sétagalopp mérkőzésre Elek Gábor együttese.

FÉRFIAK

 

november 2., szombat

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
B-CSOPORT
15.00:
PGE Vive Kielce (lengyel)–Telekom Veszprém (Tv: Sport1)
19.30: Porto–Montpellier (Tv: Sport1)
FÉRFI NB I
18.00:
SBS-Eger–Csurgói KK
18.00: HE-DO B. Braun Gyöngyös–FTC-HungaroControl
18.00: Balatonfüredi KSE–Sport36-Komló
18.00: Orosházi FKSE-Linamar–Váci KSE
18.00: Mezőkövesdi KC–Grundfos Tatabánya KC

november 3., vasárnap

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
A-CSOPORT
17.00:
Mol-Pick Szeged–RK Celje PL (szlovén) (Tv: Sport1)

NÉMET BAJNOKSÁG
11. FORDULÓ
13.30:
Füchse Berlin–RN Löwe (Tv: Sport1)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s