Felemás napot zártak a magyar csapatok az EHF-kupában

Következő cikkünkben összefoglaljuk a két magyar EHF-kupa csapat mai mérkőzését.

Kastamonu-DVSC Schaeffler:30-31(17-15)

Nagyon gyengén kezdte a találkozót a magyar együttes, a törökök hamar több gólos előnyre tettek szert. A hazai együttes oldalán leginkább Özel, Iskit és Uskova játéka volt kiemelendő. A Debrecen védekezése túl statikus volt, nem voltak meg a szükséges kilépések. Támadásban azonban hamar magára talált a csapat, Kovács Anna és Jelena Despotovic vezérletével sikerült szűkíteni a különbséget. Köstner Vilmos remekül forgatta a csapatát, a padról beszállva hozzátett a játékhoz többek között Karnik és Vámos is. A mérkőzés legjobbja azonban teljesen egyértelműen az az Arany Rebeka volt, aki hibátlan lövőteljesítménnyel szerzett nyolc gólt. A második félidőben végig szorosan alakult az eredmény, a magyar csapat végül remek végjátékkal és egy utolsó perces Arany-góllal lezárta a találkozót, ezzel szerezve két értékes, idegenbeli pontot.

Érd-Odense:27-28(12-12):

Mondhatni tragikus forgatókönyv szerint alakult Szabó Edina csapatának mérkőzése. A rendkívül erős kerettel, válogatott játékosok sorával felálló Odense ellen szinte végig sikerült szorosan tartani a mérkőzést, végül mégis a dánok kerültek ki győztesen a találkozóból.Érdi oldalon a belső hármas remek formában játszott, a végén azonban ők is több egyéni hibát követtek el. Védekezésben a hazaiak sok esetben bosszantóan behátráltak, nem találták a távolságokat. Janurik Kinga ugyan kitűnő teljesítményt nyújtott, a végén viszont Tess Wester védése után egy lerohanásból az utolsó másodpercekben szerzett gólt a dán csapat, ezzel megnyerve a találkozót.

Kép:Utánpótlássport, Handball Inside

Vigh Martin

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s