A címvédő Siófok parádés játékkal kezdte az évet

Az EHF kupa csoportkörének első fordulójában az Andrea Kobetic nélkül felálló siófokiak örömkézilabdát bemutatva kiütötték a dán Koppenhágát.

A dán bajnokság második helyén álló Koppenhága jó formában érkezett a Balaton partjára, a hazai pontvadászatban a legutóbbi hét mérkőzésüket megnyerték. Az északiak a francia Nice kiejtésével jutottak be a csoportkörbe.

Tor Odvar Moen tanítványai legutóbbi mérkőzésükön az MTK ellen nyertek. A címvédő esélyeshez méltóan kezdte a találkozót, ennek eredményeként négy gólos előnnyel sikerült lezárni az első félidőt.

A folytatásban látottakra talán csak a legvérmesebb szurkolók számítottak. A házigazda percről percre növelte előnyét, a világbajnoki ezüstérmes Nerea Pena klasszis teljesítményt nyújtott, így abban a megtiszteltetésben részesült, hogy külön őrzőt kapott. Jelentősen ez sem zavarta meg a nagy kedvvel játszó hazai csapatot. A sérülés után visszatérő Solberg is bemutatott bravúrokat, de társa Szikora Melinda is remekül védett. 

Az utolsó tíz perc igazi gálaelőadást hozott. A lelkes hazai publikum rászámolt a dánokra, végül tizenhárom gólos győzelmet hozott az EHF kupa nyitány a magyar csapat számára.

A következő fordulóban a Siófok a román Magura otthonában folytathatja menetelését.

Siófok KC–Köbenhavn HB (dán) 36–23 (17–13)

 

Borítókép: Siófok facebook-oldala

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s