“Érdemes a fiataloknak is kipróbálni a külföldi létet. ” Interjú Tóth Normannal.

Kapusposzton jól áll a magyar válogatott, azt azonban kevesen tudják, hogy a Bundesliga kettőben is va egy remek magyar hálóőr. Tóth Normannal, a HSG Krefeld kapusával készítettünk interjút.

Handballexpert:  Hogy kerültél kapcsolatba a kézilabdázással? Miért pont kapus lettél?
Tóth Norman: Gyöngyösi születésűként nehéz lett volna megkerülni a kézilabdát. Édesapám szintén kézilabda kapus volt, rengeteget jártam a meccseire, így a sport és a poszt iránti érdeklődés már gyerekkoromtól adott volt. Ezért amikor, a Mán Géza az általános iskolai csapat edzője megkérdezte, nincs-e kedvem lejönni az edzésére és kapuba állni, elsőre igent mondtam.

Handballexpert:  Hol játszottál Magyarországon? És miért döntöttél úgy, hogy külföldön folytatod?
Tóth Norman: A gyöngyösi ifista évek után, három évet játszottam Szentendrén NBI/b-ben. Akkor úgy éreztem, hogy menni kell valamerre tovább és otthon nem igazán láttam előrelépési lehetőséget. Így húsz évesen igent mondtam egy külföldi ajánlatra. Ebből következett sorrendben: Ciprus, Franciaország, három év Belgium, majd utána három év itthon a Pler-Budapest csapatában, abból az első az NBI-ben. A harmadik év végén kaptam egy franciaországi ajánlatot, amit nem tudtam visszautasítani, így ismét külföldre sodort az élet.

Handballexpert:  Hogy kerültél a Bundesliga 2-be?
Tóth Norman: A franciaországi év végén feljutottunk a másodosztályba, de a klubbal elváltak az útjaink. Ekkor egy menedzser szólt, hogy lenne lehetőség egy Bundesliga 2-es csapatnál próbajátékra. A következő kérdésem, csak az volt, hogy mikor és hova kell menni. A próbajáték remekül sikerült és másnap megkaptam a szerződésemet.

82618109_775724622903033_362471909520048128_n

Handballexpert:  Milyen a csapat? Mi a cél? Ha Magyarországon szerepelnétek, hova tennéd magatokat?
Tóth Norman: Nálunk a cél egyértelműen a bent maradás. A szezon első felében sajnos egy nagy sérülés hullám söpört végig a csapaton, alap játékosaink dőltek ki sorban (keresztszalag szakadás, váll törés, kéz törés). Volt, hogy nyolc mezőnyjátékos és két kapus volt a keretben emiatt. Így nagyon nehézzé vált a célunk elérése.
Az otthoni viszonyokat nézve, szerintem, a Bundesliga 2-ben a jelenlegi magyar NBI, 8-14. helyezettjeinek meg kellene küzdenie minden egyes pontért. Illetve a feljutásért való harcba nyilván a Veszprémet és Szegedet nem számolva, reálisan 2-3 csapatnak lenne beleszólása.

Handballexpert:  Hogy kell ezt elképzelni? Mennyire vagytok profi sportolók? Dolgoztok a kézilabda mellett?
Tóth Norman: Teljes mértékben profik vagyunk, van spanyol, dán, valamint horvát csapattársam is. Persze vannak a csapaton belül, akik dolgoznak, vagy iskolába járnak, de a 18 csapatos bajnokságban nagyjából 14-15 csapat teljesen profi minden tekintetben.
Valamint a liga is megköveteli a profi státuszt, hisz most karácsonykor december 26-án mérkőzést játszottunk, ami azt jelentette, hogy december 24-én még edzésünk volt.

82302978_800625640451363_7804357843468943360_nHandballexpert:  Hogy néz ki egy heted / napod?
Tóth Norman: Edzések számában kicsit kevesebb, mint a franciáknál volt, ott szezon közben sűrűn megesett a heti 11 edzés plusz a meccs, itt a németeknél egy kicsit kevesebb. A reggeli erősítő edzéseket is beleszámolva 8 edzésem van. A hétvége egyik napja mérkőzés. A másikon általában a feleségemmel járjuk a környező országokat, kikapcsolódás gyanánt.

Handballexpert:  Hogy viseled a hosszú utakat? Mivel töltöd?
Tóth Norman: Nyilván nem egyszerű, amikor utaznunk kell egy mérkőzés előtt akár 8-9 órát, de lassan megszokom. Szerencsére mindig van nálam egy jó könyv, egy pár film és egy kézi-játékkonzol, ami segít, hogy az utazás gyorsabban teljen.

Handballexpert:  Gondolom, figyelemmel kíséred a magyar válogatott szereplését. Hogy tetszik eddig a szereplés?
Tóth Norman: Személy szerint nagyon örülök, hogy ilyen jól szerepelnek a srácok. Nem vártam tőlük, ilyen teljesítményt. Jót tett nekik, hogy nem volt előzetes elvárás velük szemben, így teher nélkül, mosolyogva, felszabadultan tudnak játszani. Élmény nézni őket.

83181190_645003112705422_5036871021768998912_nHandballexpert:  Mit gondolsz, meddig juthatnak Miklerék?
Tóth Norman: Úgy hiszem, hogy senki nem gondolt arra, hogy maximális pontszámmal jutnak a középdöntőbe. Itt már minden csapat az életéért harcol majd, vagy legalább is az olimpiai selejtezőért biztosan. Nehéz dolguk lesz ez tény, de úgy gondolom, hogy nem az izlandiak elleni győzelem volt az utolsó magyar pontszerzés ezen az eb-n.

Handballexpert:  És ha már Németországban élsz: hogy látod a németek szereplését?
Tóth Norman: Egy, a város által rendezett karitatív eseményen, volt szerencsém egy kivetítőn végignézni a német-spanyol meccset úgy 1500 ember társaságában. Meglehetősen csendes volt a tömeg a majd tíz gólos vereség után.
Jelentős javulásra lenne szükségük, hogyha bármilyen módon is bele akarnak szólni a középdöntő eseményeibe.

Fotók: Sabine Kösters

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s