Sterbik fantasztikus volt, a Veszprémé a második hely a csoportban

Izgalmas mérkőzést nyert meg a Veszprém.

Fontos mérkőzés előtt állt David Davis csapata, a továbbiak szempontjából létfontosságú volt a győzelem, valamint a csoportbéli második hely megszerzése. Az ellenfél azonban az a Montpellier volt, amely ősszel súlyos vereséget mért Lékai Mátéékra, így komoly várakozás előzte meg a meccset, az előzetes esélyeknek megfelelően pedig végletekig kiélezett küzdelmet hozott a találkozó.

A mérkőzés elején felváltva estek a gólok, egyik csapat védekezése sem állt össze, támadásban hazai oldalon főleg Lauge, míg a vendégeknél Villeminot volt dicsérhető. Lékai Máté becserélése jó húzásnak bizonyult, Nenadic hetek óta nem találja a formáját. Nem ez volt azonban David Davis egyetlen jó húzása, érkezett ugyanis Sterbik Árpád, aki rögtön markáns teljesítménnyel vetette észre magát, ziccerek sorát hárította, megérdemelten kapta meg a meccs legjobbja díjat. Szüksége is volt a Veszprémnek a kiváló kapusteljesítményre, elől ugyanis akadtak problémák, több esetben perceken keresztül volt gólképtelen a hazai csapat. Végül azonban a Telekom Veszprém behúzta a találkozót, ezzel pedig komoly esély mutatkozik egy “magyaros” negyeddöntőre a Bajnokok Ligájában.

Végeredmény:Telekom Veszprém- Montpellier: 24-23

Kép:NSO

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s