Út Kairóba: hétfőn sorsolják a férfi VB-selejtező párosításait!

A magyar válogatott a szép EB-szereplése ellenére sajnos nem szerzett jogot az olimpiai selejtezőn való részvételre, azonban hamarosan így is fontos feladat vár Bánhidiékre.

Az olimpia utáni első fontos világverseny a januári világbajnokság lesz, melynek rendezési jogát Egyiptom nyerte el, ezzel 2015 (Katar) után az első olyan VB következik, melyet Európán kívül rendeznek meg.

A nemzetközi szövetség döntése alapján a résztvevői létszám megemelésre került, így ez lesz az első olyan világbajnokság, amelyen 32 csapat vehet részt. A VB-re 18 hely már korábban elkelt, további 14 helyre pályáznak még csapatok világszerte. Az alábbiakban a kvalifikáció menetét tekintjük át.

A világversenyen alanyi jogon vehet részt a rendező ország mellett a címvédő, így az első két lehetőség Egyiptomot (1) és Dániát (2) illeti meg. További 17 hely kerül kiosztásra a VB-t megelőző 5 kontinenstornán, melyek közül 4 már megrendezésre, és 16 további VB-hely pedig kiosztásra került:

KoninenstornaDátumHelyszínVB-helyek számaKvalifikált csapatok
Európa-bajnokság2020. január 9-26.Ausztria, Norvégia, Svédország3Spanyolország (3) Horvátország (4) Norvégia (5)
Afrika-bajnokság2020. január 16-26.Tunézia6Tunézia (6) Algéria (7) Angola (8) Zöld-foki Köztársaság (9) Marokkó (10) Kongói DK (11)
Ázsia-bajnokság2020. január 16-27.Kuvait4Katar (12) Dél-Korea (13) Japán (14) Bahrein (15)
Dél- és Közép-Amerika-bajnokság2020. január 21-25.Brazília3Argentína (16) Brazília (17) Uruguay (18)
Észak-Amerika-bajnokságMég nincs időpontjaMexikó1? (19)

A további 13 hely közül még egyre jogosult Dél- és Közép-Amerika (20), amelynek sorsa egy júniusi pótselejtező-tornán fog eldőlni, illetve 2 pozícióra fenntartja magának a jogot az IHF, hogy azokat szabadkártyás rendszerrel ossza ki (21-22). Ez utóbbi pontos menete még kérdéses…

Számunkra azonban a legfontosabb az utolsó 10 hely sorsa, amely az európai selejtezőkön dől el. Ez a kvalifikáció három szakaszban kerül lebonyolításra, a magyar válogatott azonban a jó EB-eredménynek köszönhetően csak az utolsó fázisban, és ott is kiemeltként fog bekapcsolódni, ahol egy oda-visszavágós párharcot kell sikerrel megvívnia.

A selejtező első szakaszát már korábban megrendezték, innen négy csoportgyőztes, Törökország, Románia, Lengyelország és Izrael jutott tovább a második körbe, ahol négy oda-visszavágós párharcot rendeznek majd április 16-án és 19-én. Ezek a következőek lesznek:

– Törökország – Oroszország

– Románia – Bosznia-Hercegovina

– Lengyelország – Litvánia

– Izrael – Lettország

Az itteni négy továbbjutóhoz csatlakozik a harmadik szakaszban az EB-eredmények alapján kvalifikált 16 válogatott. A hétfői bécsi sorsoláson ezt a tíz párosítást húzzák ki az európai szövetség központjában. A magyar válogatott az első kalapba került beosztásra, ellenfele pedig biztosan a második oszlopban látható 14 válogatott közül kerül ki:

1. kalap2. kalap
SzlovéniaÉszak-Macedónia
NémetországSvájc
PortugáliaHollandia
SvédországMontenegró
AusztriaUkrajna
MagyarországSzerbia
FehéroroszországTörökország vagy Oroszország
IzlandRománia vagy Bosznia-Hercegovina
CsehországLengyelország vagy Litvánia
FranciaországIzrael vagy Lettország

A mérkőzéseket június 5-7., illetve június 9-11. között bonyolítják le, a tíz párharc továbbjutója szerzi meg tehát az egyiptomi világbajnokságon való részvétel jogát. A sorsolás eredményéről hétfőn számolunk be.

Kép: http://www.handballegypt2021.com/

Írta: Kovács Attila

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s