Szombaton elrajtolt a 2023/24-es magyar férfi kézilabda bajnoki szezon. Az első forduló mérkőzéseit jövő héten rendezik. A Veszprém kérésére előrehozták a 4. fordulós meccset, így a Veszprém-Gyöngyös meccsel indult a szezon.
A hazai csapatból sérülés miatt hiányzott Elisson, Descat, Nilsson, illetve családi okok miatt Mahé se lépett pályára.
A mérkőzés első öt percében mindkét csapat kapusa remekelt, Biosca és Tomic is 3-3 védést mutatott be. Öt perc játék után 3-1-re vezetett a bakonyi egyesület. Ezután a hazai csapat megmutatta, hogy nagyon komolyan veszi ezt a meccset, a 18. perc elején Marguc góljával már 10 góllal vezettek (14-4). Ezután nem igazán változott a különbség az első félidőben, a játékrész utolsó gólját az irányító Gráf Martin szerezte, 22-12 állt az eredményjelzőn.
Pechmalbec 45 perc játszott, ezelőtt 10 lövésből 9 gólt lőtt.
Bár összesen négy kiállítás volt az első félidőben, abból hármat a vendégek játékosa, Bodor Márk szedett össze, így a 29. percben piros lapot kapott. A hazai csapat játékosai közül az első félidőben Pechmalbec 6, Casado 4 gólt lőtt. A vendégcsapat legeredményesebb játékosa Ubornyák Dávid volt 3 szerzett góllal.
A hazai játékosok közül a második félidőben pályára lépett a kapus Nagy Benedek, illetve a balszélső Bőti Dominik, akik végigjátszották a második játékrészt. 30 perc alatt 46 gól született, mindkét csapat a támadójátékba fektetett nagyobb energiát. A Gyöngyös egyik beálló játékosa Hegedűs Márk, illetve Fabregas is 6-6 gólt szerzett a második félidőben. A mérkőzés végeredménye 49-31 lett.
Nagy Benedek nyolc védést mutatott be a második félidőben.
A bakonyiak legeredményesebb játékosa Pechmalbec volt 9 lőtt góllal, míg a vendégjátékosok közül Hegedűs Márk és Schäffer Zsolt is 6-6 alkalommal volt eredményes. A hazai csapat új játékosai közül érdemes kiemelni Casadot és Fabregast, akik 6-6 gólt szereztek, illetve a kapus Bioscát, aki az első félidőben 43%-os teljesítményt nyújtott (9 védés). A hazai oldalon a második félidőben Ligetvári Patrik is lehetőséget kapott támadásban, ezt 2 lőtt góllal hálálta meg.
Jövő héten folytatódik a bajnoki szezon, az első forduló hét mérkőzéseit rendezik meg. Szerdán (08.30) lép pályára a Veszprém együttese a Csurgó ellen hazai pályán, míg a Gyöngyös pénteken a Szeged ellenfele lesz.
Képek: Telekom Veszprém Handball Team Facebook oldala
2295 megtekintés.