Hazai pályán próbált javítani az Európa-Ligában a MOL Tatabánya KC a Flensburg ellen, miután a két csapat németországi mérkőzésén 17 góllal maradtak alul.
A találkozó azonban az észak-német rivális dominanciáját hozta – Krikau mester legénysége végül 10 egységgel bizonyult jobbnak Cristian Ugalde fiainál.
Az első félidőben a Bányász tapadt jónevű ellenfelére, a játékrész végén azonban nyílt az olló. Vélhetően a fáradtság, a hosszabb és minőségibb kispad, valamint a rutin együttesen okozták a hazaiak vesztét. A 21 kapott gól rengeteg, még akkor is, ha tudjuk, a javarészt svéd és dán játékosokkal rohamozó ellenfél szeret nagy tempót diktálni.
A második félidőben nem változott a játék képe, a 45. percre kialakult a 10 gól feletti különbség. A németek az utolsó szakaszban már láthatóan nem is erőltették túl magukat. Így is előfordult azonban, hogy a Tatabánya a kaput is alig látta támadásban, a Flensburg falának megbontása pedig csak néha sikerült.

A komolynak mondható különbség mellett kiemelhető Kirkelökke és Lemos egymásratalálása – a két játékos vélhetően nem együtt fogja felfedezni a Vértes túraútvonalait, vagy éppen a méltán híres tatabányai éjszakai életet.
Szomorú volt látni, hogy a hazaiaknál mindösszesen egy magyar mezőnyjátékos lépett pályára – egy ilyen arányú vereség után joggal merül fel a kérdés, hogy vajon szükség van-e tucatnyi légiósra ehhez a szinthez. A kérdés élét pedig az sem igazán veszi el, hogy a másik oldalon is csupán Johannes Golla képviselte a német színeket. (Ismerve Flensburg és Handewitt elhelyezkedését, nyílván ez valamennyire más valóság, de a tényszerűség végett ezt is meg kellett jegyezni. – a szerk)
A Bányász csapata négy találkozó után 4 ponttal áll az Európa-Liga G csoportjában a második helyen. Bár rosszul mutatnak a Flensburg elleni zakók, összességében Székely Mártonék a cseh Karvina és a horvát Sesvete ellen kell, hogy kiharcolják a továbbjutás. Folytatás előbbi csapat ellen idegenben, ahol egy győzelemmel a Kék Tigrisek bebiztosíthatják a csoport második helyét.
MOL Tatabánya KC – SG Flensburg – Handewitt 29:39
Vélemény, hozzászólás?