A hét mérkőzését játszotta az SG BBM Bietigheim a Győri Audi ETO KC ellen, ahol a magyar együttes 34-26-os győzelmet aratott.
A már szokásosnak mondható Stine Oftedal góllal indult az összecsapás, azonban a következő percek a hazaiakról szóltak. Előbb Veronika Mala tudott eredményes lenni a büntető vonalról, majd Xenia Smits is betalált, ezt követően Sofia Hvenfelt is gólt szerzett, amivel már 3-1-re vezetett a német alakulat, majd újra Smits érkezett és ragasztott egy hatalmas találatot Sandra Toft kapujába.
Rengeteg támadást rontottak a félidő elején a győriek, vagy épp Gabriela Moreschi hárított, aki az első harminc perc alatt extázisban védett, a játékrészt 42%-os hatékonysággal zárta, de Sandra Toft is 33%-on állt. Az ellenfél kapuja előtt kapkodtak az ETO játékosai, valamint Estelle Nze Minko sem találta a helyét, akit Bruna de Paula váltott, aki lendületet hozott és elkezdtek zárkózni a győriek.
5-4-es német vezetésnél hívta magához a csapatát Ulrik Kirkely, aki a higgadtságra hívta fel a figyelmet, valamint azt hangsúlyozta, hogy okosan fejezzék be a támadásokat. Elővette a magyar alakulat a két beállós játékot, ami nem sokáig volt tartható egy kiállítás miatt, de a várt eredményt elhozta és a vezetést sikerült átvenni a hajrához közeledve.
A bietigheimi rohamok kezdtek aláhagyni, már nem voltak távolról veszélyesek az ellenfél játékosai, egyedül Kaba Gassamával gyűlt meg a baja a győri védelemnek, ellene az utolsó percekbe találták meg az ellenszert Kari Brattseték.
A félidőben pedig két góllal, 12-10-re vezetett a magyar bajnok.
A szünetet követően ismét ETO találattal indult a játékrész, ekkor Line Haugsted volt eredményes. Majd a folytatásban két gólra zárkózott a hazai együttes (13-15), de Stine Oftedal vezérletével hamar négyre nőtt az előny (13-17), amit később már nem is adott ki a kezéből a Győr. A fordulást követően még feszesebb lett a Rába-partiak védelme, a támadásokba pedig még több lendületet hoztak, ennek is volt köszönhető a folyamatos előny építése.
Veronica Kristiansen hétről-hétre egyre több játéklehetőséghez jut, amit gólokkal hálál meg az edzője felé. A második félidőben bő húsz percet töltött a pályán, a találkozó végére pedig hatszor tudott eredményes lenni. A Győr pedig egy kiváló összecsapást tudhat a háta mögött, még ha az összecsapás elején döcögött is a gépezett.
Estelle Nze Minko is újult erővel tért vissza a szünet után és hét találatával a csapata legeredményesebb játékosa lett. Sandra Toft pedig tartotta védési hatékonyságát, a teljes mérkőzést 31%-on zárta.
Faluvégi Dorottya 38 percet töltött a pályán és 2/2-es mutatóval zárt.
Végeredmény: SG BBM Bietigheim – Győri Audi ETO KC – 26:34 (10:12)
fotó: Nász Nikolett
4414 megtekintés.