Az elképesztő hazai győzelmet követően nem bírt román ellenfelével a Ferencváros női kézilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének 8. fordulójában, a Bukarest otthonában 27-21-re maradt alul a magyar bajnok.

Idei első elszenvedett veresége után kelt útra az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata az úti cél pedig nem más volt, mint a román főváros, ahol a CSM Bucuresti fogadta a magyar bajnokot.
Előző hétvégén egy fantasztikus mérkőzés utolsó pillanataiban sikerült itthon tartania a két pontot Elek Gábor lányainak a Bukarest ellen, amikor Itana Grbics öt másodperccel a dudaszó előtt állította be a 31-30-as végeredményt.

A két összecsapás között megejtett még egy győri túrát is a Ferencváros a női NB1 szerdai játéknapján, ahol 25-20-as vereséget szenvedett a fővárosi alakulat, tehát felemás érzésekkel vethették bele magukat az FTC játékosai az idei Bajnokok Ligája szezon utolsó találkozójába. Amit Szöllősi-Zácsik Szandra rosszullétre hivatkozva kénytelen volt kihagyni.

Mindkét együttes idegesen kezdte a találkozót, még annak ellenére is, hogy negyven másodperc után már meg volt az első gólváltás; előbb Ema Ramusovic talált be Janurik Kinga kapujába, majd pillanatokkal később Angela Malestein válaszolt. A következő találatokra öt percet kellett várni, mivel a csapatok rengeteg labdát adtak el, vagy a kapusok hárítottak bravúrral, így 7 és fél perc játék után 3-3-as állás állt az eredményjelzőn, de a románok voltak lépéselőnyben.

Ahogy azt a szerdai ETO elleni mérkőzés után többen is kiemelték, hogy a fáradtság jelei felütötték a fejét az FTC-nél, így ez volt látható a védelemben is, hiszen negyedóra elteltével kettőre növelte előnyét a CSM (8-6). Ramusovic szó szerint élt a magyar falban, ahol Szucsánszki Zita is helyet kapott Emily Bölk helyén, aki támadásban mutatott be gyönyörű lövéseket.

A 20. percbe lépve Bölk érkezett gyorsvonat módjára, amivel újra egalizálni tudta az eredményt 9-9-nél. Az Érden lejátszott találkozótól eltérően csupán három játékos volt eredményes a félidő hajrájához közeledve: Angela Malestein, Emily Bölk valamint Márton Gréta tudott csupán gólt szerezni a Ferencvárostól.
Itana Grbics sem villogott és az egy az egyezései sem vezettek eredményre, így léphetett pályára Tóth Nikolett.

Cristina Neagu is erősebb napot fogott ki, mivel már 5 találat állt a neve mellett az utolsó öt percre fordulva, de Marie Davidsen is ihletett formában védett a Bukarest kapujában.

Az első játékrész végén érkezett egy 7 perces ferencvárosi gólcsend, amit Kisfaludy Anett tört meg egy gyors labdajáratás zárásaként. Ez idő alatt rengeteg eladott labda jellemezte a Fradi támadójátékát, ami bosszantó volt, hiszen ezek a hibák nem kikényszerített tévedések voltak. Amíg a zöld-fehérek küzdöttek az ellenfél kapuja előtt, addig a hazai együttes könnyedén vette be Janurik kapuját, aki azonban felszívta magát a hajrára és három fontos védésével életben tartotta a magyar bajnokot. A félidőre 16-11-es bukaresti vezetéssel vonultak a felek.

A fordulást követően érkezett Bíró Blanka a kapuba, valamint Hársfalvi Júlia és Kovács Anett a két szélre. Sajnos a szünet nem segített az FTC számára és tovább folytatódott a rémálom a fővárosiak részéről; eladott labdák, kihagyott hétméteresek, valamint megállító falt nélküli védekezés jellemezte a népligetieket, így 20-13-nál időt is kért Elek Gábor.

Hatásosnak látszott a fejmosás, hiszen a 41. percre sikerült négygólosra olvasztani a hátrányt, köszönhetően Bíró Blanka védéseinek, valamint Klujber Katrin remek lövéseinek (21-17). Szucsánszki mindössze 10 percet tölthetett irányító pozícióban a pályán, de ez idő alatt is hasznos tagja tudott lenni a ferencvárosi támadójátéknak, egy kiharcolt hétméteres mellett – amit Klujber nem tudott értékesíteni – egy gólt is jegyzett.

Az utolsó negyedórára fordulva továbbra is négy gól volt a különbség a csapatok között, amikor esetleg az FTC még közelebb tudott volna lépni ellenfeléhez, rendre hiba csúszott a játékba, amit a románok kegyetlenül ki is használtak.

Amíg a hazai találkozón viszonylag jól megoldotta a Fradi védelem Neagu semlegesítését – ennek ellenére hétszer tudott betalálni – addig ezen a mérkőzésen megszórta magát a 33 éves átlövő, az 53. percben már 9 gól állt a neve mellett. Ráadásul a kapuban is cserélt Adrian Vasile, érkezett a vonalra Jelena Grubisics, aki megálljt parancsolt a támadóknak, így tovább nyílt az olló a felek között (26-20).

Az összecsapás végére Bíró Blanka védései tartották a lelket a Ferencváros játékosaiban, de az utolsó pillanatok jól jellemezték ezt a találkozót ferencvárosi szempontból; Emily Bölk lövése a kapufán csattant, majd a kipattanó labdával Kovács Anett szintén a kapufát találta el.

Végeredmény: 27:21 – (16:11)

A találkozó legeredményesebb játékosa címen Cristina Neagu és Emily Bölk osztozik, mindketten kilenc találatot jegyeztek.

További eredmények:

Krim Ljubljana – CSZKA Moszkva: 24:21 – (11:10)
Rosztov Don – Podravka Vegeta: 34:23 – (18:12)

fotó: MTI/ Illyés Tibor

4152 megtekintés.

Megosztás