Az aktuális Európa-bajnok spanyolok, és a világbajnoki címvédő dánok mérkőztek egymással a második elődöntőben. A két együttes veretlenül jutott el a világbajnoki döntő kapujáig.
Világbajnokságon legutóbb 2015-ben találkoztak Katarban, ahol a negyeddöntőben két góllal nyertek a spanyolok, azt megelőzően a 2013-as spanyolországi torna döntőjében a hazai csapat tizenhat! góllal múlta felül a skandinávokat.
A dánok rögtön az elején hét a hat elleni játékkal kezdtek a spanyolok nyitott védekezésével szemben, így a címvédő jutott előnyhöz. Mikkel Hansen első négy lövése góllal zárult. Az Európa-bajnok nehezen lendült játékba, négygólos hátrányban kérte ki idejét Jordi Ribeira, de ezt követően sem csökkent a dán előny, annak ellenére, hogy a spanyolok visszaálltak hatos falra. A trónkövetelő túl sok labdát elszórt, védelme átjáróháznak bizonyult. A világklasszis kapusok egyik oldalon sem zavartak sok vizet. A Dujshebaev testvérek góljainak köszönhetően a spanyolok kétgólosra csökkentették hátrányukat.
A folytatásban a dánok megduplázták félidei előnyüket. Továbbra is komoly taktikai harc zajlott a csapatok között. Maqueda góljai sokat segítettek a spanyoloknak. Möllgaard piros lapjával fontos láncszem esett ki a dán védelemből. Perez de Vargas és Landin is egyre többször találkozott a labdával. A hajrá rangjához méltó, izgalmas pillanatokat hozott. Két három gól előny a mai kézilabdában szinte semmi. A spanyol csapat visszajött a mérkőzésbe, és meg volt az esélye ahhoz, hogy kiharcolja a hosszabbítást, de a kapufa Landinnal és a dánokkal volt.
Dánia megnyerte a mérkőzést és készülhet a címvédésre.
Spanyolország – Dánia 33-35
fotó: IHF
1126 megtekintés.