A Loki a tavalyi bajnokság bronzérmesét múlta felül, így a Győrhöz és a Ferencvároshoz hasonlóan öt forduló után is százszázalékos.
Az elmúlt szezonban a két együttese 1-1-re végzett. A piros-fehérek hazai pályán egy góllal kikaptak, majd Mosonmagyaróváron visszavágtak a hazai vereségért. A péntek esti rangadón a Loki végig kézben tartotta a mérkőzést, bár az óváriak az első félidőben még szorosan követték ellenfelüket.
A folytatásban nem férhetett kétség a hazai sikerhez, amit elsősorban kapusuknak köszönhetnek a debreceniek. Giegerich szenzációs, 58%-os produkciót nyújtott. A vendég csapat az utolsó tizenöt percben mindössze három gólt szerzett. Magabiztos debreceni siker született úgy is, hogy a hazaiak négy büntetőt is rontottak.
Szerdán igazi rangadó következik, a Debrecen az Elek Gyula Arénában lép pályára.
Debrecen – Mosonmagyaróvár 28-19 (12-11)
Legjobb gólszerzők: Korsós (5) ill. Tóth (6)
Támadáshatékonyság: 61 % ill. 45%
Kapusteljesítmény: 44 % ill. 28%
fotó: Debrecen facebook oldala
1037 megtekintés.