Ha kissé leengedve is, de magabiztosan húzta be a bronzérmet a DVSC csapata.

Győri Barbara bravúrokkal, valamint Dakos Noémi góllal indult a bronzmérkőzés, ezt követően viszont a debreceniek akarata érvényesült, még annak ellenére is, hogy több technikai hibát is vétettek. A 6. percben 3-1-re, a 10.-ben már 5-2-re vezetett a Loki, ezt követően az alaposan megfogyatkozott kék-fehérek elővették a két beállós játékukat, amivel 7-6-ra tudtak zárkózni. Érkezett is Szilágyi Zoltán időkérése, majd Füzi-Tóvizi Petra gólja.

A hajrára megtudta közelíteni ellenfelét a fővárosi együttes, azonban az egyenlítő találatot nem adták meg a játékvezetők, ami után öt góllal 13-8-ra lépett el a félidőre a DVSC.

Tovább tudta növelni előnyét a fordulást követően a debreceni együttes, ebben nagyban szerepet játszott, hogy az MTK csapatát egy kettős kiállítás hátráltatta, ami alatt 14-9-ről, 17-9-re tudott ellépni a piros mezes gárda. A 40. percre már 19-12-re vezettek Kácsor Grétáék, majd érkezett egy kisebb leengedés a részükről és visszaengedték ellenfelüket 21-17-re is. A hajrára azonban újra jöttek a DVSC gólok, így 32-26-os győzelmet tudtak aratni, tehát a bronzérem a hajdúságba került.

Az utolsó negyedórában Pál Tamara sziporkázott, de hiába szerzett hat gólt a második játékrészben, ez is kevés volt, hogy megnehezítsék a Loki dolgát.

Dakos Noémi és Pál Tamara egyaránt nyolcszor volt eredményes, míg a másik oldalon Kácsor Gréta hétszer zörgette meg a hálót.

Végeredmény: DVSC Schaeffler – MTK Budapest : 32-26 (13-8)

fotó: Nász Nikolett

749 megtekintés.

Megosztás