A magyar válogatott helyzete a meglepő nyitóvereséghez képest is rosszabb lett, ugyanis az este a szerb válogatott hatgólos hátrányból fordított az EB egyik legjobbnak kikiáltott válogatottja ellen.
Ez még komplikáltabbá teszi a Magyarország helyzetét, hiszen a szerbek után a hollandokat is le kellene győzni a biztos továbbjutáshoz. Hogy melyik a könnyebb feladat, azt mindenki saját maga döntse el, én úgy fogalmaznék, hogy a helyzet a rendkívül nehéz, de nem kilátástalan. Biztos vagyok benne, hogy a lányok és a szövetségi kapitányok mindent meg fognak tenni a sikerért.
Először a szerbek jönnek, ami lehet jó és rossz hír is. Jó hír, hiszen este játszottak egy komoly mérkőzést a holland válogatott ellen, és mivel az első fordulóban gondjaik voltak a tesztekkel, ezért egy napra a találkozó után ismét pályára kell lépniük. Ez a mieink szempontjából előnyös, hiszen az élsportban rendkívül fontos faktor a regenerálódási idő, és erre nem optimális lehetőségük a szerbeknek. Ráadásul elvesztették az egyik legjobb játékosukat, Andrea Lekicet, aki valószínűleg komoly sérülést szenvedett, így még kevesebben vannak a magyarok elleni mérkőzésen.
Rossz hír, hogy jönnek a szerbek, hiszen láthattuk, hogy egy csupaszív csapatról van szó, akik nem adják fel, vért isznak, ráadásul még kézilabdázni is tudnak. Ráadásul – és ez a legrosszabb hír számunkra – azzal a taktikai elemmel lepték meg a hollandokat, és játszották magas szinten, amely ellen a magyar csapatoknak legtöbbször nincs ellenszerük. Legalábbis ez az eddig tapasztalat, már Németh Andrásnak is meggyűlt vele a baja, pedig akkoriban a szabályok is mások voltak ezzel kapcsolatban. Ez pedig a 7:6 ellen játék, amelyet sokan nem kedvelnek, pedig rendkívül sok taktikai potenciál rejlik benne szerintem. Mivel a magyar válogatott csak a legritkább esetben védekezik NEM hatos falat, ezért olyan nagy gondot nem okozhat a szerkezetben, mintha a lányok mondjuk, 3:2:1-et védekeznének. Miért olyan nehéz ez ellen játszani? A válasz egyszerű: a támadó csapat mindig emberelőnyben van, hiszen lehozza a kapusát, hogy ezzel egy plusz mezőnyjátékosnak adjon lehetőséget. Ez a legtöbb esetben egy második beálló játékos, így a védekező csapatnak nem nagyon van lehetősége az offenzív védekezésre, hiszen akkor mindig üresen van egy ellenfél. Természetesen ez a támadási variáció óriási kockázatot rejt magában, hiszen minden egyes labdavesztéssel, technikai hibával az ellenfél üres kapura lőhet.
Remélhetőleg Danyi Gábor és Elek Gábor átelemezte az éjszakát, mert a szerbekből nagyon fel kell készülni, ha szeretnénk még valamit elérni az EB-n, amelyről fél lábbal már kint vagyunk.
A hét hat ellen játékra fejben is fel kell készülni, hiszen egyfajta pszichés megterhelés, hogy a csapat folyamatosan emberhátrányban van, valamint fokozott koncentrációt igényel.
Nagyon sok múlik azon, hogy a lányok mennyire lesznek rendben fejben, ha ugyanis rendben lesznek, akkor ez a csapat képes lehet szinte bárkit legyőzni.
Mi a teendő?
A hét a hat elleni játék nagy rizikót rejt magában , még akkor is ha egy csapat jól játssza. Sok múlik bizony a szerencsén és a játékvezetői felfogáson is. Ez utóbbival sok gond nem lehet, hiszen a női ág legjobbjai fújnak, a francia testvérpáros, vagyis Charlotte és Julie Bonaventura. A szerencsefaktort pedig azért említettem meg, mert nagyon nem mindegy, hogy egy lövés vagy bejátszási kísérlet után hol landol a labda.
De hogy ne a csak a szerencsén múljon az egész történet, természetesen a magyar csapat is tehet azért lépéseket, hogy megoldjuk a 7:6 elleni játékot. Ezek talán a következőek lennének:
- Fejben fel kell készíteni a játékosokat, erre már utaltam fent. Az hogy javulni kell, és több egészsége agresszivitás szükségeltetik védekezésen, az teljesen természetes, megfelelő hozzáállás nélkül nagyon kikapunk.
- A védekezésben olyan játékosokra van szükség, akik gyorsak lábbal. Itt akkor gyorsan ki is zárhatunk néhány játékost a hatos falból, “pattogós” védekezés kell, rengeteg lábmunkával, oldalazással.
- Bár a kapusteljesítményünk szerintem abszolút elfogadható volt a horvátok ellen (főleg annak fényében, milyen “védekezés” állt előttük, fontos, hogy a sánc és a kapus összhangban legyen, illetve a ziccervédések a beállók ellen fokozottak fontosak lesznek. Ez közhely persze, de éppen ezért tény.
- Az anticipálás készsége döntő faktor lehet. Hogy mi? – kérdezhetik többen. Anticipációnak hívjuk az úgynevezett “elővételezési” készséget, vagyis hogy egy játékos mennyire él együtt a játékkal, mennyire “látja előre” a támadó csapat mozgásából adódó labdahalászási lehetőségeket. Általában a hosszú átadásoknál szoktunk erről beszélni, de hét a hat ellen rendkívül fontos, hogy olyan játékosok legyenek a falban, akik “kitalálják”, hogy mit fog dönteni a támadójátékos. A bejátszásoknál lesz most ez rendkívül fontos, hiszen teljesen szabadon nem hagyhatjuk lőni a szerb átlövőket sem, ezért kilépni mégis csak ki kell rájuk, akkor viszont egy klasszikus 2:2 elleni játék alakulhat ki a továbbjátszás pillanatáig.
- A szélsők besegítése fontos lehet, de nem mindegy, melyik szélső milyen intenzitással teszi ezt. A bal szélen védekező játékos, aki szerintem Schatzl lesz, nem segíthet be annyira, hiszen a szerbek jobb oldalán világklasszis bal kezes játékos van Katarina Krpež Slezak személyében.
- A játékot fel kell gyorsítani, főleg egy rossz szerb támadást követően kell villámgyorsan játékban hozni a labdát, hiszen nekik cserélniük kell. Plusz fentebb is említettem, rövid időn belül másodszorra játszanak, nekünk kell diktálni a tempót, hogy hamarabb elfáradjanak, ezáltal hamarabb és több hibát vétsenek, amit könnyen gólokra válthatunk. Adott esetben gól után a gyors középkezdés után is lehet keresnivalónk egy szinte üres kapura.
- A kapusaink jól melegítsék be a vállukat, mert előfordulhat, hogy többször kapura kell lőniük.
A legjobb az egészben egyébként, hogy egy jó védekezést a 7:6 ellen nem kell sokáig eredményesen csinálni. Néhány jó helyezkedés, anticipálás, ebből fakadóan üres kapus gól, és az ellenfél elbizonytalanodik, az edző pedig visszaáll a hat mezőnyjátékos rendszerre.
Nem vagyok vele egyedül, hogy egy teljesen más szemléletű válogatottat és szövetségi kapitányokat szeretnék délután látni a szerbek ellen, szerintem ez adott lesz.
Biztassuk a csapatot a tévé előtt, drukkoljunk nekik. Nem mellesleg én valamiért biztos vagyok benne, hogy legyőzzük a szerbeket.
Hajrá, Magyarország!
2937 megtekintés.