A Szombathelyi KKA női kézilabdacsapata izgalommentesen nyerte meg a másodosztály, az NB I/B 2023/24-es szezonját. 30 mérkőzés, 30 győzelem, 60 pont, +300 feletti gólkülönbség, imponáló eredmény. A későbbi ezüstérmes Esztergomot idegenben egy góllal verték (22-23), ezen kívül még szoros meccsük se nagyon volt. A csapat természetesen feljutott az NB I-be.

A bajnoki cím óta egymást követik a bejelentések, több fontos játékos szerződést hosszabbított, a klub pedig igazolt egy japán szélsőt, egy brazil kapust, észak-macedón, szlovák, horvát és montenegrói játékosokat. Ha jön még egy, akkor csak az új, külföldi igazolásokból ki lehet majd állítani a kezdősort. A már említett, második helyezettként szintén feljutó Esztergom bejelentései eggyel kisebb figyelmet kaptak, egyszerre jelentették be mindet, ráadásul egyetlen külföldi játékosuk sincs, de ők is több olyan játékost igazoltak a feljutásra, akik alighanem kezdők lesznek az NB I-es mérkőzéseken.

Egyes kérdéseken el lehet tűnődni, aligha lesz egységes az olvasók véleménye arról, ideális-e ennyi alig vagy egyálalán nem ismert külföldi kézilabdázó egy, a biztos bennmaradásnál magasabb célokat kitűzni aligha képes csapatban. Legalább egy sorra való új játékos igazolásának szükségességét viszont a korábbi tapasztalatok alapvetően alátámasztják. Oldalakat tudnánk teleírni azoknak a csapatoknak a példájával, akik ezt, ilyen vagy olyan okból, elmulasztották, aztán rögtön az első évük végén simán újra kizúgtak az első osztályból. Az 1990-es, 2000-es években, még a bőkezű állami sporttámogatások bevezetése előtt, rendszeres volt, hogy a papíron a feljutást kiharcoló csapat inkább nem kívánt élni a lehetőséggel, mert hát kinek hiányzik egy komplett első osztályú szezon akár egyetlen megnyert mérkőzés nélkül. Az utóbbi időben ilyesmi már csak ritka kivételként fordul elő, de érdemes megnézni pl. a Kozármisleny szereplését a pár hete végetért bajnoki szezonban. Összesen 7 pont, a szintén kieső, utolsó előtti NEKÁ-hoz képest is 6 pont hátrány, a teljes szezon folyamán tökéletesen esélytelen szereplés, egyévnyi kirándulás után vissza az NB I/B-be. Nagyjából ez a járható realitás, ha egy klub nem hoz egy kezdősorra való új játékost. A tavalyi másodosztályú bajnok Vasas kilenc, nagyobbrészt NB I-es tapasztalattal rendelkező új igazolással érte el, hogy a szezon végén 1 ponttal végeztek a már kieső NEKA előtt.

Egszerűen túl nagy a különbség a két legmagasabb bajnoki osztály közt, egy másodosztályú bajnokcsapattal változtatás nélkül (vagy csak minimális megújulással) a bennmaradás is elérhetetlen az NB I-ben.

Ez viszont nehéz helyzet elé állítja az NB I/B-s élcsapatok játékosait. Legkésőbb a téli szünet után, amikor kikristályosodnak az erőviszonyok, mind végiggondolhatják: jó, szép dolog a bajnoki cím, szép dolog a feljutás, de ki is fog feljutni? Feljut a klubelnök, a szertáros, a szurkolók, még a takarítónő is, de te nem, mert a helyedre a klub hozni fog valaki mást. Ha stabil kezdő vagy az NB I/B-ben, akkor van reális esélyed arra, hogy csere lehess az első osztályban, amúgy az örök kispadozás vagy egy másik, nem feljutó NB I/B-s csapatba igazolás az elérhető opciók. Igen, van párévente egy-két, az NB I/B-ben kimelkedő játékos, aki azután egy évvel később az első osztályban is megállja a helyét, mint pl. a Vasast erősítő Szilovics Fanni. Tekintsük őket szabályt erősítő kivételnek!

Megnyerjük a bajnokságot, elérjük a feljutást biztosító második helyezést, és amikor elfogyott a pezsgő, jön a kijózanodás, a szó eredeti és átvitt értelmében egyaránt: előkerül a bőrönd, pakolunk, ennyi volt ennél a klubnál. A már említett 2000-es években lehetett valakinek szerencséje, hogy a klubja nem vállalta a feljutást, de még akkortájt is volt játékos, aki a pályafutása alatt három-négy különböző csapattal nyerte meg az NB I/B-t, de sosem játszott az NB I-ben.

A másodosztály, az NB I/B küzdelmeit hosszú időn keresztül két, egy keleti és egy nyugati csoportban játszották, több évnyi átmenet után frissen lett egycsoportos a bajnokság. Rájátszás (egy átmeneti évtől eltekintve) nem volt, tehát mindig két NB I/B-s bajnok volt, és mindkettő feljutott, vagy legalábbis feljuthatott. 2023 óta ebben a bajnoki osztályban csak egy bajnok van, ők és a második helyezett juthat fel az NB I-be.

Mások naívabbak voltak, aztán egy végigpadozott első osztályú szezon nyomán kezdtek új másodosztályú csapatot keresni. És mindig vannak, akik felteszik a kérdést: érdemes a bajnoki címért, depláne az ezüstértemért, a feljutásért küzdeni, hogy ezzel egy csapásra el is búcsúzhassak a klubtól, költözhessek? Vonzó-e egyáltalán ilyen körülmények közt az egész?

Szombathelyen nyilvánvalóan tudtak olyan perspektívát ígérni legalábbis a húzóembereknek, hogy ők nem bizonytalanodtak el, hanem simán behúzták a bajnokságot. Másutt talán megnyugtatnak mindenkit, hogy nem lesznek nagy igazolások, aztán egy év múlva folytatjuk megint a másodosztályban. Másoknak, pláne a főváros környékén, ahol egy klubváltás nem olyan nagy ügy, így is megérte. És mindig voltak, és alighanem lesznek is, akik jobban érezték magukat, ha pont lemarad a csapat a feljutást érő helyezésről.

Címlapkép: Szombathelyi KKA

Megosztás