Site icon Handballexpert

A franciák hozták a nekünk szükséges eredményt – 13. játéknap

A középdöntő negyedik fordulójának zárónapján a magyar-német előtt két meccset rendeztek Kölnben.

 

A nyitó találkozón két csalódott csapat találkozott, ahol az olimpiai álmok tekintetében Izland számára volt nagyobb a tét. Ha Palmarssonék még elérik a csoport harmadik vagy negyedik helyét, akkor maradhat esélyük az egyik olimpiai selejtezős helyre, egyéb esetben viszont elbúcsúzhatnak Párizstól. A horvátok ebből a szempontból nyugodtabbak lehetnek, hiszen minden bizonnyal a világbajnokságon elért helyezésük elég lesz a kvalifikációs tornán való részvételre. Ennek ellenére Izland kezdett rosszabbul, sőt néggyel is elmentek a horvátok, míg az északiaknál Gislason egy felesleges fejre ütésért piros lapot kapott, Gisli Kristjansson lába pedig megsérült. A jelek tehát nem azt mutatták, hogy itt Izland reményei megmaradnak, a második játékrészben azonban elsősorban a remekül beszálló Gustavsson (35%) és Elisson fantasztikus játékának köszönhetően a 36. percben fordítani tudtak, és innentől nem is adták vissza a vezetést a horvátoknak, sőt, 6 perccel a lefújás előtt hattal is elhúztak, így nem maradt kérdéses a győzelem, a vége 30-35 lett. Izlandnak így fontos a szerdai Ausztria elleni mérkőzés, ahol egy győzelemmel továbbra is életben maradhtanak az olimpiai reményeik.

Horvátország – Izland 30-35 (18-16)

Ld: Jelinic (6) ill. Elisson (8)

 

A 18 órás találkozón a magyar elődöntős remények szempontjából nagyon fontos volt, hogy a franciák hozzák a papírformát, és Ausztria ne szerezzen pontot. Ez végül megvalósult, de a vártnál – jóval – nehezebben.

Az osztrákok kezdtek jobban, a végül hat gólig jutó Hutecek első találatával már 5-2-re is vezettek, ami némileg talán meglepte a franciákat, akik vélhetően úgy gondolták, hogy előbb vagy utóbb úgyis elfáradnak Frimmelék. Ez a pillanat azonban nagyon nehezen akart bekövetkezni, és bár a franciák a tornán talán először leültették Möstl-t a kispadra, és át is vették a vezetést, igazán ellépni nem tudtak. Sőt, a félidő vége előtt Nigg és Schweighofer góljaival ismét átvették a vezetést a remeklő osztrákok, így 15-16-os állással fordultak a felek, ezzel a franciák először veszítettek el félidőt az egész tornán.

Guillaume Gille csapatának szekerét főleg Fabregas és Mem húzta a második félidőben, a kapuban pedig Bellahcene remekelt (35%), ennek ellenére nem alakult ki nagyobb különbség ekkor sem. A legnagyobb francia előny három gól volt, de az osztrákok még ebből is vissza tudtak kapaszkodni egyszer döntetlenre, többször pedig egy gólra, de a franciák az utolsó öt percben megrázták magukat, és 29-26 után a Karabatic-testvérek góljaival négyre növelték az előnyt, a végeredményt pedig Mem állította be (33-28).

Ezzel a magyar válogatott számára továbbra is nyitott az elődöntős remény, amennyiben a németeket legyőzzük az esti mérkőzésen, szerdán pedig Ausztria maximum egy ponttal szerez többet nálunk.

 

Franciaország – Ausztria 33-28 (15-16)

Ld: Mem, Fabregas (7) ill. Bilyk, Hutecek (6)

Fotó: https://ehfeuro.eurohandball.com/ (kolektiff)

Megosztás
Exit mobile version