A csoport egyik legjobban várt mérkőzését rendezték meg szombat délután Romániában. Nem véletlenül választották meg ezt a meccset, a hét mérkőzésének. Az ETO ellenfele a CSM Bukarest volt. A Győr keretébe bekerült a múlt héten megsérülő Ana Gros, de csak hétmétereseket lőtt. 

A mérkőzés elején a magyar együttes nem cserélt támadás és védekezés között, így Haugsted már a mérkőzés elején lehetőséget kapott támadásban. A találkozó első gólját Ryu szerezte átlövésből. A hazaiak az ötödik perc legvégén találtak be először (1-2). Toft védéseinek köszönhetően, Hovden első gólja után 5-2-re vezetett a Győr. A CSM Bukarest edzője a 12. percben időt kért, majd Bratsett gólja után már ötgólos volt a magyar csapat előnye. A CSM 6-2-es sorozatot produkált, így Kirkely 10-11-nél időt kért. Ezután kétszer is kiegyenlített a román csapat, de a félidő végjátéka a Győrnek sikerült jobban (12-14).

Az első félidőben Szöllősi-Schatzl Nadine és Ryu voltak a legeredményesebb győri játékosok (3-3 gól), Oftedal pedig 5 gólpasszt osztott ki.  A kapus, Sandra Toft 3 védést mutatott be. A hazai oldalról Neague 4 alkalommal talált be. A kapus, Glauser 6 alkalommal védett.

A Győr a mérkőzés elején gyorsan támadott, amely jól működött, pontosan lőttek. Az első félidő második részében sajnos a Bukarest türelmes, okos játéka volt a sikeresebb, illetve Glauser 6 védést mutatott be a félidő során.

A második félidő első gólját is Ryu szerezte, ráadásul emberelőnyt harcolt. A következő támadásnál Ryu hétméterest harcolt ki, amelyet Gros értékesített. Arntzen gólja után Oftedal lőtt kapufát, majd Ingstad lövése után egyenlített a Bukarest. 17-20-nál a négy gólos előnyért támadott az ETO, de Almeida de Paula közbelövése a kapufán csattant. A bukaresti támadásnál egy bukaresti könyöklés miatt, emberelőnybe került a vendég együttes. Toft fontos pillanatokban mutatott be védéseket. Ryu ötödik gólja után a CSM edzője felhasználta az utolsó időkérését (18-22). A Bukarest megpróbálkozott a hét a hattal, többek között emiatt is kért időt 20-22-nél Ulrik Kirkely. A következő gólt de Paula lőtte. A találkozót Nadine döntötte el az 57. perc legvégén, majd Gros a harmadik büntetőjét is magabiztosan értékesítette. A mérkőzés utolsó gólját passzívnál szerezte Oftedal. Az ETO négy góllal legyőzte a Bukarestet!

A mérkőzés legjobbjának Kari Brattset választották, aki 7 alkalommal talált be. Rajta kívül Ryu 5, illetve Szöllősi-Schatzl Nadine 4 gólját érdemes kiemelni.

A Győr nagyon fontos mérkőzést nyert idegenben, így három forduló után hibátlanul áll a csoportban. Jövő héten a Budocnost csapatát fogadják hazai pályán vasárnap 16:00-kor. Előtte szerdán a Kisvárda vendégei lesznek.

Képek: EHF Champions League, Győri Audi ETO KC Facebook oldala

2902 megtekintés.

Megosztás