Szombaton történelmi mérkőzést rendeztek a Bajnokok Ligájában. A Győr-Debrecen összecsapás volt az első csoportmérkőzés, ahol két csapat azonos országból egymás ellen játszott. Mindkét csapat győzelemmel kezdte az idei BL-szereplését. A Debrecen hazai pályán nyert a Sävehof ellen, Vámos Petrát beválasztottak a hét csapatába. A Győr a Brest ellen idegenben győzött szoros mérkőzésen 24-23-ra.
A mérkőzés első gólját Kácsor Gréta szerezte egy gyors támadás után, majd Ana Gros egyenlített büntetőből. 4-2-es győri vezetésnél Haugsted kapott kétperces kiállítást. Ryu egymás után lőtt két gólt, ezzel már 6-3-ra vezetett a hazai csapat. A vendégek hosszú gólcsendjét Töpfner Alexandra törte meg büntetőből. A 14. percben már negyedik védését mutatta be Sandra Toft, aki ezúttal Petrus Mirtill lövését hárította. A 19. percben Jovović Jovana kapott kiállítást, ezt az időszakot 2-0-ra nyert meg a Győr, így bő 20 perc után 9-6-ra vezetettek. Jovović újabb kiállítása után mindkét csapat gyorsan 2-2 gólt szerzett, majd 11-8-nál időt kért Szilágyi Zoltán. Ezután Csernyánszki Liliána már második gólját lőtte, majd Oftedal talált be a túloldalon. A 28. percben Gros büntetőjét védte Gabriel, aki az ötödik védését mutatta be. Gros első akciógólja után megsérült, a félidőben 14-10-re vezet a Győr.

Csernányszki Liliána nagyon jól teljesített az első két Bajnokok Ligája meccsén.
Érdemes megemlíteni, hogy a Győr jól használta ki emberelőnyeit, Hovden mindhárom emberelőny alkalmával 1-1 gólt lőtt. A vendégek részéről Csernyánszki Liliána nagyon jól szállt be, szűk 10 perc alatt három gólt szerzett. Mindkét csapat kapusa 5-5 alkalommal védett az első játékrészben. Az első félidőben Ryu, Gros is játszott jobbátlövő pozícióban, illetve volt három irányítós játék is.
A második félidő elején Toft védett, majd Szöllősi-Schatzl Nadine lőtt gólt. Planéta Szimonetta ötödik lövéséből talált be először. Hovden a második félidőt is jól kezdte, két alkalommal is betalált. A Győr bő 4 perc alatt 5 gólt szerzett, így a 35. percben már 19-11-re vezettek. A Debrecen 7 a 6 elleni játékot vetette be, amit a meccs végéig alkalmaztak. Ryu negyedik góljával már 21-11-nél 10 gól volt a különbség a két csapat között. Ezután Töpfner első alkalommal talált be akcióból, majd Brattset és Vámos Petra szerzett gólt. A második félidő első 10 percét 9-3-ra nyert meg az ETO (23-13).

Toft ma is nagyon jól teljesített, 11 védést mutatott be (37%).
A Győr nagyon jól játszotta meg a beállóit, Brattset 4, Blohm 1 gólt lőtt a második félidő első 15 percében, illetve Toft 6 védést mutatott be. A vendégek részéről Hámori Konszuélát érdemes kiemelni, aki pár perc alatt háromszor is betalált. Az utolsó 10 percben az öt gólt szerző Hovden helyett érkezett Győri-Lukács Viktória, aki 2 gólt lőtt. A mérkőzés utolsó gólját Borch lőtte, így 35-23 lett a végeredmény.
A második félidőben mindenki lehetőséget kapott győri oldalon, minden formációban nagyon jól teljesítettek. 12 hazai játékos szerzett gólt, Hovden 6, Brattset 5, Haugsted 4 alkalommal talált be. Utóbbi teljesítménye különösen fontos, mivel balátlövő pozícióból szüksége van átlövés gólokra a győri együttesnek. Oftedal 6, Ryu 4 gólpasszt osztott ki a meccs során.
A debreceni oldalról Jovović Jovana nagyon jól játszott a második félidőben, 4 gólja mellé több gólpasszt is kiosztott. Rajta kívül Csernyánszki Liliána is 4 alkalommal talált be, ráadásul mindezt hiba nélkül tette. Vámos Petra, illetve Hámori Konszuéla is 3-3 gólt lőtt.
Fotók: DVSC Kézilabda Facebook oldala, Győri Audi ETO KC Facebook oldala
1251 megtekintés.