A hétvégén rendezi meg a Német Kézilabda Szövetség (DHB) a Tag des Handballs, magyarul A Kézilabda Napja rendezvényt Münchenben.
Az első ilyenre Frankfurtban került sor 2014-ben. Akkor különféle felvezető programok után egy férfi bajnoki mérkőzést rendeztek. Kimondott cél volt minél több nézőt csábítani az eseményre, ezért is vitték azt egy labdarúgó-stadionba, ahol végül több, mint 44 ezren látták a Rhein-Neckar Löwen győzelmét a HSV Hamburg ellen. Máig ez a valaha volt legmagasabb nézőszám egy kispályás kézilabda-mérkőzésen, bár ez a rekord várhatóan januárban, az Európa-bajnokság düsseldorfi nyitó-mérkőzésén meg fog dőlni. Nagy pályán egyébként az 1936-os olimpia döntőjét tekintették meg a legtöbben a helyszínen, akkor a német csapat a jegyzőkönyv szerint 100.000 néző előtt verte meg Ausztriát 10-6-ra és lett olimpiai bajnok.
Legközelebb 2017 őszén rendezték meg a Kézilabda Napját. Erre az adott alkalmat, hogy 1917 október 29-én adta ki egy Max Heiser nevű berlini sportember az általa kitalált, és utóbb kézilabdának nevezett játék első szabálykönyvét (az nemhogy a mai játékra, de még a harmincas évek nagypályás játékára se sokban emlékeztetett, de mégis onnét fejlődött ki a kézilabda). A berlini centenáriumi eseményen egy-egy férfi és női válogatott mérkőzést rendeztek. Már ekkor szembesültek viszont a rendezők az ilyen dupla meccsek legfőbb problémájával: sosincs az európai versenynaptárban egyszerre férfi és női válogatott hét. Mivel a férfi kézilabda Németországban (is) abszolút prioritást élvez a nőivel szemben, az eseményt a férfiak válogatott programjára időzítették, a hétre pedig nem raktak német bajnoki fordulót. A női válogatott ellenfele Hollandia volt, de ők csak a hazai és a német bajnokságban szereplő játékosaikkal, azaz gyakorlatilag egy B-csapattal tudtak kiállni. Már akkor is megmutatták, hol a nők helye: a férfi meccset közvetítette a tévé, előtte a nőkét nem.
Azóta kétévente, immár külön apropó nélkül is megismétlik a rendezvényt, mindig más helyszínen, ezúttal a bajor fővárosra került a sor. Az előző alkalmakhoz hasonlóan most is három mérkőzést rendeznek, egy utánpótlás-válogatott találkozót (ezúttal a női U18 mérkőzik meg Törökország hasonló korú csapatával, várhatóan nem túl színvonalas mérkőzésen), egy női, majd, a rendezvény csúcspontjaként egy férfi meccset. A nők Magyarország, a férfiak Egyiptom ellen lépnek pályára. A tradíció kötelez: a férfimeccset közvetíti a közszolgálati televízió ZDF csatornája, a női mérkőzést viszont csak internetes streamen lehet majd követni (de ugyanazzal a stábbal készítik, amelyik utána a másik meccset is adja, tehát tévéminőségű közvetítés lesz).
A már ismert problémával is szembe kell nézni a nők mérkőzése kapcsán: a héten nincs a versenynaptárban válogatott program. Ennek megfelelően a legtöbb európai bajnokságban bajnoki fordulót rendeznek hétvégén, így például forduló lesz a francia, a dán és a román női bajnokságban is. Ez erősen korlátozza az ellenfél-választás lehetőségeit. A német-magyar párbaj úgy jött létre, hogy a magyar szövetség (MKSZ) elfogadta a DHB felkérését, és nem szervezett bajnoki mérkőzéseket ezekre a napokra (a szombati Győr – Alba Fehérvár találkozó egy későbbi fordulóból lett előre hozva). Azonban a már említett okokból egyik válogatottba se hívhatják be a külföldön szereplő játékosokat – kivéve persze a kölcsönösen egymás országában játszókat. Mindkét szövetségi kapitány kénytelen lemondani a Romániában játszó játékosairól, ill. magyar érdekeltség nincs, de Markus Gaugisch a francia bajnokságban szereplő játékosait sem hívhatta be. Ez a német csapatot kicsit jobban sújtja, onnét többen játszanak valamely harmadik országban, de Golovin Vlagyimir se számolhatott Korsós Dorinával vagy Papp Nikolettával. Viszont, mivel a többi európai válogatottnak értelemszerűen nincs programja, a magyar bajnokságban játszó, nem német külföldi játékosok nyertek maguknak egy szabad hétvégét – már legalábbis, ha klubjuk nem szervezett be egy bajnoki meccset.
A 14:30-kor kezdődő magyar-német női meccset Magyarországon az M4 Sport+ csatorna közvetíti, Németországban a ZDF internetes streamjén lehet megtekinteni. A férfimeccs 17:15-kor kedzdődik.
3868 megtekintés.