A Telekom Veszprém sportigazgatója és a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja volt Borsos Attila és Ágai Kis András vendége.
A sportvezető beszélt többek között arról, hogy miért tekinthető kifejezetten erősnek a veszprémi keret, milyen elvárások fogalmazhatóak meg az idei csapattal szemben, illetve mik lesznek a siker főbb összetevői. Nagy László elmondta, hogy a keretben történt változások nagy része a játékosok döntése mentén alakult így: Omar Yahia és Vladimir Cupara is maga kérte a távozását. A sportigazgató az újak közül külön kitért Ludovic Fabregasra, aki elmondása szerint részben Momir Ilic személye miatt választotta a bakonyi gárdát, a francia klasszisnak ugyanis nagyon fontos, hogy közvetlen kapcsolat alakuljon ki edző és játékos között.
Ezek mellett olyan mindenkit foglalkoztató témák is előkerültek a beszélgetésben, mint Ligetvári Patrik helyzete, a fiatalok beépítésének nehézségei vagy épp a magyar válogatott, amelyet Nagy továbbra is szakmai felelősként felügyel.
A teljes adás itt tekinthető meg:
Ha pedig mélyebben érdekel a veszprémiek felkészülése, tekintsd meg a csapat nyilvános edzésén készült interjúinkat:
Kiemelt kép:Blikk
12124 megtekintés.