Site icon Handballexpert

A számok nyelvén: HUN-AUT

Statisztika - Minta

Az Európai Kézilabda Szövetség a magyar-osztrák mérkőzésről is adott ki részletes statisztikai adatokat. Szokás szerint, mondhatnám, de két nappal korábban, az Izland elleni mérkőzés után, vélhetően egy technikai hiba miatt, nem jelent meg ilyen statisztika – ezért maradt el a mi elemzésünk is.

A kapuralövések száma ezúttal is belesimul a korábbi meccsek adataiba, a magyar csapat a mérkőzésen 46 alkalommal lőtt kapura. Ausztria 49-szer, tehát a magyarok hárommal több támadásban nem jutottak el a lövésig. A magyar csapat szemmel láthatóan igyekszik lassítani a játékot, sikerrel. A kaput el nem találó lövések száma 6 és 7, de a magyarok kétszer az üres kapuba találtak be, így az osztrák kapusokn kettővel kevesebb, 40 lövéssel találkoztak, mint a magyarok (42). Az üres kapura visszatérve: a statisztika szerint Ausztria összesen 24 támadást vezetett üres kapuval (20-szor 7-6 ellen, 4-szer emberhátrányban, 6-6 ellen), de ebből a magyar csapat csak háromszor tudott üres kapura lőni (az, hogy ebből egy mellément, benne van, az összesen  3 próbálkozás viszont kevés). A második félidőben alkalmazott 5-1 védekezéssel azt el tudtuk érni, hogy jóval több osztrák támadás akadt el komoly helyzet kidolgozása nélkül, de labdákat szerezni egyáltalán nem sikerült.

Ezeket a meccseket a magyarok általában védekezéssel és a kapuban nyerték meg. Ezúttal ez elmaradt, Ausztria 49 kapuralövése több, mint bármelyik ellenfélé a csoportkörből, a 42 kaput találó osztrák lövésből pedig csak 12-t sikerült védeni. Itt kiemelendő az utolsó negyedórára pályára lépő Bartucz László 5/12-es mutatója (ami persze vonzza a kérdést, hogy a második félidőben miért nem cseréltünk előbb kapust).

Támadásban már Izland is, és ma Ausztria is jobban figyelt a beállóra, ezzel több tér kínálkozott az átlövéseknek. A magas, erős átlövőkkel rendelkező magyar csapat ezt viszonylag jól ki is használta, 17 átlövésből 8 gól lett (bár Szita Zoltán 0/3-as mutatója kissé lehangoló). Ancsin Gábor 4/5-öt lőtt alig negyedóra alatt, ekkor azonban megsérült, nem tudta folytatni a sorozatát. Sajnos a magyarok sem tudtak mit kezdeni az osztrák átlövőkkel, ők 16 lövésből 9 gólt értek el így. Ez azonban egyetlen gól kivételével két játékosra, Lukas Hutecekre és Mikola Bylikre korlátozódott. Itt érdemes megemlíteni, hogy Bylik és Hutecek is szinte kizárólag a két alsó sarkot lőtte, Palasics ebből mégis alig tudott valamit megfogni, Bartucz 5 védéséből 4 az alsó sarkoknál volt.

Amikor a második félidőben az osztrák védelem jobban kilépkedett az átlövőkre, újra megnyílt az út a beálló megjátszása felé. De itt nem az jött, ami szokott: Bánhidi Bence egymás után négy helyzetet rontott el (3 kihagyott lövés, 1 technikai hiba), összesen 4/7-tel és 2 hibával zárt, tőle szokatlanul gyenge teljesítmény. Ráadásul ebben az időszakban rajta kívül csak Bodó Richárd próbálkozott egyszer, azt a kapus védte, a magyar válogatott 8 percig nem lőtt gólt. A 38.-53. percek közti negyedórában összesen három magyar találat esett.

Átlövőinket már említettük, kiemelhető, hogy a két szélső ezúttal hibátlan teljesítményt hozott: Bóka Bendegúz 3/3, Imre Bence 2/2, de az alacsony számok egyben azt is jelzik, hogy nem tudtuk őket igazán megjátszani.

Az osztrák válogatott kulcsemberei végigjátszották a mérkőzést. Mikola Bylik 56, Lukas Hutecek 58 percet töltött a pályán, és Lukas Herburger is 45-öt. Ez egy lehetőség lett volna, de ezúttal a magyar válogatott is, bár az osztrákoknál jobban, az előző meccseken látottakhoz képest mégis kevesebet rotált, Szita Zoltán, Lékai Máté is 40 perc felett játszott, Hanusz Egon és Fazekas Gergő pedig csak szimbolikus ideig léptek pályára; valamint a lassú játék is a kevés cserével játszó osztrákoknak kedvezett.

Az átlövéseken kívül még egy mutatóban javult látványosan a magyar válogatott játéka, összesen volt a csapatnak 6 eladott labdája, és az is öt játékosra elosztva. Kár, hogy ezt nem sikerült kihasználni – Ausztria is pont ennyit hibázott. A statisztikai adatokból is szépen látszik, hol voltak a hiányosságok, amik végül az egygólos vereséghez vezettek.

Megosztás
Exit mobile version