Ha a Tunézia elleni selejtezőre azt írtuk, a második negyedórában dőlt el, akkor a Norvégia elleni pedig egyértelműen a legelején. Tíz perc után Norvégia 7-3-ra vezetett, és a végén pontosan ugyanennyi, 4 gól volt közte. Ha negyedórákra bontjuk, akkor, magyar nézőpontból, -5, +2, -1, 0. Bár a mérkőzés a magyar kapuscsere (erre még visszatérünk) után is hullámzott, a magyar csapat többször is lőtt 3, 4 gólt egymás után, pl. 22-15 után lett 22-19, de két gólra is csak egyszer sikerült feljönni.

A mérkőzés nem volt túl magas iramú, mindkét csapatnál egyaránt átlagosan 38 másodpercig tartottak a támadások. Norvégia valamivel többször, 47-szer lőtt kapura, a magyar válogatottnak 44 próbálkozása volt. Mindkét oldalon 12-12 védést mutattak be a kapusok, szóval innen nézve a mérkőzést az döntötte el, hogy a magyar válogatottnak több, kaput találó lövésig el nem jutó támadása volt. Ugyanez más adattal: 8 magyar és mindössze 4 norvég eladott labda.

A magyar kapuban Bartucz László 12 lövést védett 30-ból (kerek 40%, kiváló), de sajnos a mérkőzés első szakaszában Mikler Roland 10 gólt kapott anélkül, hogy akár csak egyszer is találkozott volna a labdával. Igen szokatlan módon a 22. percben a magyar csapatnak már volt 3 lesáncolt lövése, de egy védése se. 3 sánc egyébként az egész meccsre is szép volna, de a hátralévő időben jött hozzá még egyszer ennyi, összesen 6 norvég lövést sikerült lesáncolni, kiemelkedő adat.

A magyar válogatott a széleket sokkal kevésbé tudta megjátszani, mint Tunézia ellen, a norvég védelem sokkal dinamikusabb volt. Összesen 2 gólt szereztünk szélről, mindkettőt Bóka Bendegúz. Imre Bence 3 gólt szerzett, kétszer büntetőből, egyszer lerohanásból volt eredményes. És elég ritkán fordul elő a magyar válogatottal, hogy beállóban ennyire gyengék legyünk: Bánhidi Bence eleve csak 4-szer lőtt kapura, és abból is 2 kimaradt, ehhez jön még 2 kiharcolt hetes, Rosta Miklós 1 alkalommal talált be.

Mezőnyből ezúttal is Bodó Richárd volt a legeredményesebb: 3/5 és 4 kulcspassz, majdnem ugyanezt hozta Fazekas Gergő is, de neki eggyel több kísérletre volt szüksége. Szita Zoltán 31 perc játékidővel mindössze 1-szer lőtt kapura, igaz, az gól lett.

A norvégok közül a jobbátlövő Harald Reinkind járult hozzá leginkább a magyar sáncolási statisztikához, 6 lövéséből csak 1 lett gól, 3 elakadt a sáncban. Nem sok kézilabdázó van, akinek egy meccsen 3 lövését sáncolják le. Sander Sagosen, a norvégok sztárja, a második félidő közepén megkapta a harmadik kiállítását, de ez nem volt annyira döntő: 2/2 és 3 kulcspassz, eléggé belesimult a mezőnybe. A norvég balszélső, Alexander Blonz, 7/8 lövésmutatója kiemelkedő, az irányító Tobias Grøndahl nála is több, 8 gólt szerzett, 11 lövésből (neki is 2 lövését sáncoltuk, csak 1-et védett a magyar kapus).

A magyar szövetségi kapitány, Chema Rodriguez, alighanem olvasta tegnapelőtti cikkünket, és ezúttal folyamatosan újra elővette a 7-5 elleni játékot emberelőnyben. Ez bevált, a komolyabb felzárkózások mind ehhez a játékhoz köthetőek, legalábbis a támadási oldalról (és persze az is kellett, hogy a norvégok a második félidő közepén 9 percig ne lőjenek gólt). 5 magyar emberelőny során összesen 6 támadást vezettünk 7-5 ellen, ebből 5 gól született, és egyetlen gólt se kaptunk üres kapura, ennél lényegesen többet ebből nem lehetne kihozni (a 6. támadásból is kapura lőttünk, de az nem lett gól). A 25 magyar gólból 5 az emberelőnyökből származott.

Chema a második félidőben sokkal többet cserélt, mint amit megszokhattunk. Sokkal előbb jött Ancsin Gábor és Szita Zoltán helyére Bodó Richárd és Ilić Zoran, Lékai Máté pedig a szünet után nem kezdett, és elég sokat játszottunk úgy is, hogy Fazekas Gergő és Hanusz Egon is a pályán voltak. Ez egy jó kísérlet volt, folyamatos egy-egy elleni betörésekkel próbálkozva, de igazán nem vált be. De a forgatás így is megvolt, a mezőnyjátékosok közül a két szélső játszott 40 perc felett, és egedül Rosta, aki alig került pályára (4 perc). Ezen nem múlhat a vasárnapi, mindent eldöntő, Portugália elleni mérkőzés.

1161 megtekintés.

Megosztás