Magabiztos, szép győzelmet aratott a Telekom Veszprém.
Mindkét csapat számára tét nélküli találkozóval kezdődött meg a kézilabdás hétvége magyar szempontból. A Veszprém a csoport második helyének birtokában felszabadultan, sokat rotálva játszhatott Ukrajnában, az eredmény pedig a várakozásoknak megfelelően alakult.
Az első tíz percben tartotta magát a Zaporozhye, ezt követően azonban nyílt az olló, a Veszprémiek oldalán főként a kitűnő egyéni teljesítmények adtak okot az örömre. A kapuban Székely Márton brillírozott, az utóbbi hetekben gyengébben muzsikáló Nenadic élményszámba menő passzokkal kápráztatta el a publikumot, a védekezés pedig végig kompakt volt. A szakmai stáb erre a mérkőzésre is tisztességesen felkészült, főként a szélső befutásokkal kergették őrületbe az ellenfelet. Zoran Ilic góllal mutatkozott be a Bajnokok Ligájában. A második félidőben a vendég csapat játéka is visszaesett, a győzelem azonban így sem forgott veszélyben, 22-32 lett a végeredmény.
Kép:Telekom Veszprém
1533 megtekintés.