A kiváló jobbátlövővel hosszabbítani tervezett a klub, de ő haza szeretett volna igazolni. Az érkezők mellett lassacskán fény derül a Győri Audi ETO KC távozóira is. Mától hivatalos, hogy az ötszörös BL-győztes csapat jobbátlövője, Ana Gros a következő szezont már hazájában, a Krim Ljubljanában kezdi meg.
Nagyon jól érzem magam Győrben, és tudom hogy az ETO-ban van mindig a legnagyobb lehetőség megnyerni címeket. Most azonban eljött az idő, hogy a kézilabda mellett saját magam céljait is szem előtt tartsam. Erre leginkább otthon van lehetőségem, ezért annak ellenére, hogy a klub marasztalt, én a távozás mellett döntöttem. Ez még nem a búcsú ideje, hiszen júniusig mindent megteszek majd a csapat sikereiért a többiekkel közösen. Nagy céljaink vannak, amiket szeretnénk elérni
– nyilatkozta a játékos a klub honlapjának. A győriek korában erre a posztra bejelentették Dione Housheeer leigazolását.
Kiemelt kép: Nemzeti Sport
4138 megtekintés.