27:20-as vereséget szenvedett férfi válogatottunk Portugália ellen a 2023-as kézilabda világbajnokság csoportkörében.

Szerző: Cserfalvi Károly

A csapat nem lépte át saját árnyékát, nem tudott kétszer egymás után győzni, és nehéz helyzetbe került mind a világbajnokság, mind pedig az olimpiai kvalifikáció tekintetében.

„Minden kezdet nehéz”, tartja a mondás – nos a magyar együttes még nehezebbé tette a tegnapi találkozó elejét. Sipos Adrián egészen érthetetlen módon már a 48. másodpercben egy arcra mért marással igyekezett megfékezni az ellenfél 17 éves játékosát. A magyar védőspecialista „jutalma” piros lap volt a nemrég bundagyanúba keveredett Nacevski-Nikolov bírópárostól.

Kemény faultokkal ezután sem maradt adós a csapat, gólokal annál inkább. Ritkán látható módon az első 8 lövésünkből csak egy jutott át Ferrerira kapuson. Ekőzben Portugália, bár messze nem sziporkázott, szépen, stabilan játszott, ezáltal 10:2-re is vezetett. Bár az első félidő második felére valamelyest stabilizálta játékát válogatottunk (sőt, lényegében ezután az egész meccsen nem nőtt a különbség), egyszerűen képtelenek voltunk közelebb kerülni a luzitánokhoz. A felzárkózási lehetőségeket rendre kihasználatlanul hagytuk, ezáltal a szünetre is 7 gólos hátránnnyal mentünk az öltözőbe. 

A második játékrészben érdemi változás nem állt be a játékban. A magyar csapatból egyedül Székely és Rosta nyújtottak elfogadható teljesítményt; ezen kívül Bodó aktivitása említhető még pozitív hangvétellel. A csapat többi tagja mélyen alulteljesített. Különösen szembeötlő volt a szélsőink pocsék teljesítménye: Bóka 4 találata még nem is lenne vészes, ám ajtó-ablak ziccereket hagyott ki egymás után. Pedro Rodríguez ziccerek sorát hagyta a ki a meccsen, majd a második félidőben a ritka, labdaszerzéssel végződő védekezéseink egyike után labdavezetési hibával koronázta meg 5/1-es lövőmutatóját. 

Székely Márton a mieink egyik legjobbja volt. Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

 

A vége 20:27, azaz körbeverés esetén is nehéz helyzetben a nemzeti csapat, tekintettel arra, hogy Izland ellen 2 góllal nyertünk.

A meccs krónikája ennyi, pozitívumokat a szereplők sem nagyon találtak. Ám joggal merülnek fel kérdések a szurkolókban azzal kapcsolatban, hogy miért lép sokadszor ugyanabba a folyóba az együttes. Nem először lenne lehetőségünk áttörést elérni, ám ritkán nyerünk két fontos meccset egymás után. Vajon a regenerációban van még mindig lemaradásunk, vagy mentális nem bírják el a terhet a játékosok? Esetleg súlyoztunk, és Izland kapott nagyobb hangsúlyt? Kielemezték a Portugáliában dolgozó Chema taktikáját?

Felmerülhet, hogy a három beállós játék mennyire begyakorolt, beágyazott elem, és egy nagyon rövid felkészüléssel dolgozó válogatott jó terep-e ilyen kísérletezésre. Chema a klubjában napi szinten ugyanazzal a csapattal tudja ezt az elemet gyakorolni, egy válogatottban sem az idő, sem a stabil keret nem adott. 

A szélsők kérdése is messzire vezet. Mit árul el a szakmai munkáról az, hogy 1-1 szélsővel vágunk neki a tornának? Tényleg ez a két legjobb szélső ma Magyarországon? Ilyen lövőszázalékhoz és ilyen hibákhoz szükségszerű bárkit honosítani? Mit árul el az, hogy az ellenfél egyértelműen tudatosan feladja a széleket védekezésben, pedig statisztikailag az lenne a leghatékonyabb poszt a támadásbefejezések terén? Meddig kell még csodálkozással vegyes mellébeszélést hallgatni az elemzések során, ha felmerül a szélsők kérdése? 

Megannyi további kérdés helyett, nézzünk előre! Szerdán Svédország ellen folytatjuk a vb-t. A társ-házigazda eddig hibátlan, ráadásul Uruguay-on szó szerint átgázoltak. Semmi nem utal arra, hogy lelassítanának, ráadásul egy győzelemmel lényegében 8 között érezhetnék magukat. A tét nem nagyon szokta nyomni a vállukat, szóval nehéz bámibe is kapaszkodni. De ismerjük a magyar csapatot, tudjuk, hogy képesek a csodára!

Svédország után a Zöld-foki Szigetek és Brazília vár ránk, tekintettel arra, hogy éles küzdelem várható a portugálok, a svédek és Izland közt, minden pont számíthat. Elnzéve a tegnapi kilátástalan játékot, a megérzéseim nem súgnak jót, ám szívből remélem, hogy a csapat megint meglep, ahogy Izland ellen is tették.

Ha ennyi nem elég, hallgassátok meg podcastünket, amelyben még jobban kivesézzük a vb történéseit. 

Hajrá magyarok!

Kiemelt kép: MKSZ/Kovács Anikó

1647 megtekintés.

Megosztás