Olimpiai visszatekintő sorozatunkban a női válogatottunk atlantai olimpián elért sikerét elevenítjük fel.

Laurencz László 1990-ben vette át a harmadik vonalban tanyázó női válogatott irányítását, majd megnyerte a csapattal az akkor még létező olaszországi C valamint a litvániai B világbajnokságot is. 1995-ben már a legjobbak között, a részben hazai rendezésű VB-n a válogatott a második helyen végzett, ezzel megszerezte az olimpiai kvótát.

Atlantában a nyolc csapatot két négy fős csoportba sorsolták. Az első két helyezett juthatott be az elődöntőbe, így nem tűnt lehetetlen küldetésnek a mieink számára a legjobb négy közé kerülés. Kezdésként a kínaiakkal találkoztunk. Az első tíz magyar találatból kilencet Mátéfi Eszter szerzett, aki egyébként minden mérkőzésen a legeredményesebb magyar játékosnak bizonyult, magabiztos győzelemmel rajtoltunk. Ezt követően a házigazda Egyesült Államokat is sikerült legyőzni, így a dánok ellen a csoport első helye volt a tét, a dánok nyertek és készülhettek a norvégok elleni elődöntőre.

 Az elődöntőben a koreaiakkal találkozunk, eleve elvesztett mérkőzés természetesen nincs, de ha nem borítjuk fel a papírformát, és kikapunk, a harmadik helyért össze kell kapnunk magunkat.” nyilatkozta Laurencz László az elődöntőt megelőzően.

Az 1995-ös világbajnoki döntőben az ázsiaiak 25-20-re nyertek a magyar válogatott ellen.

Esélyünk sem volt borítani a papírformát, borzalmasan kezdte a mérkőzést a magyar válogatott. Azzal tisztában volt mindenki, hogy Dél-Korea az olimpiai és világbajnoki cím védője, de amikor az eredményjelző a 14. percben 11-0-ás koreai vezetést mutatott, az sokkoló látvány volt. „Negyven éve vagyok edző, de azt a merényletet még egyetlen csapatom sem követte el ellenem, hogy null-tizeneggyel kezdje a mérkőzést” mondta csalódottan a szövetségi kapitány.

A súlyos vereség után nem maradt sok idő a sebeket nyalogatni. Laurencz mester katonai kiképzést idéző módszereivel nem mindenki értett egyet, de az elődöntő utáni kiütést követően életet lehelt az együttesbe a norvégok elleni bronzmérkőzésre. Grini vezérletével a skandinávok a szünetben még két góllal vezettek, de a mieink a második félidőt ragyogó játékkal öt góllal megnyerték, ezzel a mieink nyakába került a bronzérem, 1976 után másodszor.

Eredmények

Magyarország-Kína 29-19

Meksz – Szilágyi 4, Németh H. 4, Kökény 1, Kocsis 5, Mátéfi 11, Szántó 1. Csere: Farkas A. (kapus), Pádár, Siti B., Kántor, Nagy A. 3. Szövetségi kapitány: Laurencz László

Magyarország – Egyesült Államok 30-24

Farkas A. – Szilágyi 4, Németh H. 6, Kökény 4, Kocsis 5, Mátéfi 9, Erdős 2. Csere: Hoffmann B. (kapus), Siti B., Mátyás, Tóth B., Nagy A. Szövetségi kapitány: Laurencz László

Magyarország – Dánia 22-27

Meksz – Szilágyi 1, Németh H. 4, Kökény 2, Kocsis 4, Mátéfi 7, Erdős 4. Csere: Farkas A. (kapus), Nagy A., Siti B., Szántó, Pádár. Szövetségi kapitány: Laurencz László

Magyarország – Dél-Korea 25-39 /elődöntő/

Meksz – Szilágyi 3, Németh H. 2, Kökény 2, Nagy A. 4, Siti B. 1, Erdős. Csere: Farkas A. (kapus), Mátéfi 5, Kocsis 3, Kántor 1, Szántó 4. Szövetségi kapitány: Laurencz László

Magyarország – Norvégia 20-17 /bronzmérkőzés/

Meksz – Szilágyi 1, Németh H. 2, Kökény 3, Kocsis 3, Mátéfi 3, Szántó 2. Csere: Farkas A. (kapus), Siti B. 3, Erdős, Kántor 2, Nagy A. 1. Szövetségi kapitány: Laurencz László

Döntő

A finálé legizgalmasabb részéről a hazai sportbarátok lemaradtak történt ugyanis, hogy a mérkőzés előtt kapott meccsfüzetben az állt, miszerint a játékidő kétszer harminc perc. A hatvan perc letelte után az amerikaiak megtapsolták a résztvevőket, majd elindultak hazafelé, így lemaradtak az Anja Andersen vezette dán válogatott hosszabbításban aratott győzelméről.

Dánia – Dél-Korea 37-33 hu.

A 3. helyezett magyar válogatott névsora

Erdős Éva, Farkas Andrea, Hoffmann Beáta, Kántor Anikó, Kocsis Erzsébet, Kökény Beatrix, Mátéfi Eszter, Mátyás Auguszta, Meksz Anikó, Nagy Anikó, Németh Helga, Pádár Ildikó, Siti Beáta, Szántó Anna, Szilágyi Katalin, Tóth Beatrix
Szövetségi kapitány: Laurencz László
Edző: Fleckné Babos Ágnes

A férfi torna sajnos a magyar válogatott nélkül zajlott. A döntőben a Zlatko Saraceviccel és Slavko Goluzával felálló Horvátország legyőzte a Magnus Wislander, Stefan Lövgren fémjelezte Svédországot. A 3. helyet a franciákat legyőző spanyolok szerezték meg.

Döntő

Horvátország – Svédország 27-26

Bronzmérkőzés

Spanyolország – Franciaország 27-25

 

fotó: nemzetisport.hu

4307 megtekintés.

Megosztás