Az Európa-liga csoportkörének zárófordulójában az FTC pontot szerzett a Flensburg ellen, amivel bejutott a legjobb tizenhat közé.

A németek már biztos csoportelsőként érkeztek Budapestre, így kissé kényelmesen is kezdték a mérkőzést. A motiváltan játszó zöld-fehérek ezúttal is Nagy Bence vezérletével megpróbálták saját kezükbe venni sorsukat, így az első félidőben nem is kellett nagyon kitekinteni a másik mérkőzésre.

A második félidő elején már öt gólra nőtt a két csapat közti különbség, majd több mint tízperces gólcsend következett. A Flensburg felébredt, és tét nélküliség ide vagy oda, nem akarta vereséggel zárni a csoportkört. Buric lehúzta a rolót, sorba maradtak ki a magyar lehetőségek. Közben az Aix – Benidorm mérkőzésen a franciák sima győzelméhez nem férhetett kétség, így kellett a pont a csoport negyedik helyéhez.

Három perccel a vége előtt már csak a legvérmesebb szurkolók bíztak az egyenlítésbe, három góllal vezettek a németek. A nagyot küzdő FTC szinte lehetetlen helyzetből jött vissza a mérkőzésbe, amihez azért kellett a montenegrói játékvezetők ténykedése is. A Flensburg utolsó támadása passzívval zárult, amiután Bognár Alex megszerezte a Ferencváros a továbbjutáshoz szükséges találatot.

FTC–SG FLENSBURG-HANDEWITT (német) 27–27 (15–13)
Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, 1500 néző. V: Kaludjerovics, Vujacsics (montenegróiak)
FTC: BORBÉLY Á. – Bujdosó 5 (2), ÓNODI JÁNOSKÚTI 5, Debreczeni 3, BOGNÁR A. 4, NAGY BENCE 9, Kovacsics. Csere: Győri K. (kapus), J. Mikita, Lékai 1, Prainer, Balogh Zs., Csörgő, Pordán. Edző: Pásztor István
FLENSBURG: BURIC 1 – HANSEN 4 (1), EINARSSON 6, MENSING 7, Golla 3, Sögard 3, Jakobsen. Csere: Schmidt (kapus), Lindskog, L. Möller 1, Semper, Hald Jensen 1, Pedersen 1, Mensah Larsen. Edző: Maik Machulla

 

fotó: Ferencvárosi Torna Club/facebook

1346 megtekintés.

Megosztás