A minden tekintetben rendhagyó Bajnokok Ligája kölni első elődöntőjében a kilencszeres BL győztes Barcelona a már évek óta a trónra vágyó párizsiakkal mérkőzött.

 

A két sztárcsapat legutóbbi hat mérkőzéséből ötöt a katalánok nyertek, valamennyi találkozón több mint harminc gól felett termeltek. Az előjelek ezúttal is a több mint hatvan meccs óta veretlen Barcelona sikerét vetítették elő.

 

Ennek ellenére a franciák kezdeték jobban az elődöntőt, az égi meszelő Kristopans és Remili könnyedén szerezték góljaikat, a meglehetősen szellős katalán védekezést látván, mindkét együttes nagy iramot diktált, alig volt idő megnézni a visszajátszást. Állandósulni látszott a két, három gólos párizsi vezetés, amikor az első tíz perc után a Barcelona kapust cserélt, érkezett a dán Kevin Möller.

 

A spanyolok főként Mem bombáival megkezdték a felzárkózást. A francia átlövő még a torony (Kristopans) felett is megtalálta a kapuba vezető utat. Amint első ízben átvette a vezetést a Barcelona, Raul Gonzalez azonnal kikérte idejét.  Sokat nem segített a kupaktanács, ugyanis Möller zseniálisan védett. Egy hétperces párizsi gólcsend következett,  így a félidő végére már négy góllal vezetett a Barcelona.

A folytatásban Gerard két kivédett büntetőjével megadhatta volna a lökést csapatának, de a PSG támadásban sokat hibázott. Kevin Möller a nagy védései mellett a góllövőlistára is feliratkozott. A tempó továbbra felfokozott volt, ami már egyértelműen a katalánoknak kedvezett. A Barcelona a negyvenedik percben meglőtte harmincadik találatát. A francia csapatnak mindössze fellángolásai voltak, dicséretet érdemel Nahi, aki Abolót idéző látványos találatokat szerzett a balszélről.

Egy újabb gólzáporos Barcelona-PSG összecsapás után a spanyol csapat jutott a holnapi fináléba. A Barcelona legutóbb 2015-ben játszott döntőt, ahol a Veszprémet legyőzve nyerte meg a trófeát…

BARCELONA-PSG 37-32

 

fotó:hatharom.com

1140 megtekintés.

Megosztás