Bizonyosan sokunk számára kellemes emlék a ferencvárosi lányok őszi, dániai győzelme. Akkor úgy verték az Esbjerget, hogy kis túlzással egy kezdőcsapatnyi felnőtt játékosa sem volt a Fradinak. Közben történt egy és más a két csapat háza táján, de az egyik legfontosabb, hogy a vendégekhez igazolt az egykori nagy zöld-fehér kedvenc, Nerea Pena. A dánok ugyan kilenc meccsből csak négy pontot szereztek eddig a Bajnokok Ligájában, de a legnagyobb vereségük mindössze 4 gólos (24-28) a Rosztov ellen, így abszolút nem vehetőek félvállról, még akkor sem ha a ferencvárosiak játéka egyre jobbnak tűnik!

Bíró Blanka szenzációsan kezdett – Pena hetesét is védte – támadásban kicsit döcögött a gépezet, így 10 perc után döntetlen, 3-3. Ahogy kezdődött úgy folytatódott, sajnos Solberggel nem igazán tudtak mit kezdeni a zöld-fehérek, viszont a vendégeknek Bölkre nem volt ellenszere, a második 10 percet egyel nyertük, 9-8. Viszont az Esbjerg továbbra sem hazudtolta meg önmagát (fordított is a szünetre) és ugye mi sem vártunk könnyű meccsre, garantált az izgalom a második félidőre is, 12-13.

Továbbra sem sikerült javulni támadásban, Elek Gábor 7:30-nál időt is kért a második félidőben 15-17-nél. Fél szemmel figyelve a csoport másik meccsét Bukarest – Kristiansand 10-17, a 40.-ik percben azon gondolkodhattunk, hogy nemcsak az Esbjerget rázhatná le, hanem a bukarestieken is sokat foghatna a Fradi. De sajnos ez továbbra sem a múlt heti, románok elleni második félidei Ferencváros volt, Bölk tartotta úgy ahogy meccsben a csapatot, 48.-ik perc 20-23. Aztán szinte a semmiből és a kapuba beálló Janurik néhány védéséből feléledtek a hazaiak, 22.-ik percben 22-23, jöhet a véghajrá. Az a véghajrá amiben szinte végig csak hibázott a Fradi, így a vendégek sajnos nem érdemtelenül győztek Budapesten.

Ferencváros – Esbjerg 24-28 (12-13)

FTC: Bíró B. – Malestein 3, Csiszár-Szekeres, Kovacsics, Behnke 1, Bölk 9, Schatzl Nadine 1. Csere: Janurik (kapus), Klujber 7, Szucsánszki 1, Háfra 1, Kisfaludy, Márton G. 1, Kovács Anett, Stolle.

A csoport másik mérkőzésén: CSM Bukarest – Kristiansand 22-29

fotó: 365.hu

1721 megtekintés.

Megosztás