A Bajnokok Ligája „B” csoportjának második helyén álló Veszprém, a harmadik Aalborgot fogadta. A két együttes dániai mérkőzésén a magyar bajnok hat góllal nyert. Furcsa volt a zártkapus Veszprém Aréna, ami a hazaiakra nem is volt jó hatással. A dánok lendületes, villámgyors támadásokkal könnyedén zavarba hozták a David Davis együttesét. Komoly visszarendeződési problémák jellemezték a veszprémiek védekezését. A játékrész felénél már hét góllal vezetettek az északiak, ekkor nagyon kellett volna a hazai szurkolók buzdítása. Borozan vezérletével a szünetig sikerült faragni a jelentős hátrányból, de a harminc perc alatt kapott tizenkilenc gól rengeteg.

A folytatásban valamelyest felkeményedett a veszprémi védelem, felállt fal ellen már nem sziporkázott annyira az Aalborg, továbbá a csereként beálló Székely Márton több komoly bravúrt is bemutatott. Az első félidőben látott nagy iram alábbhagyott, de az igazán nagy áttörés hiányzott. Tíz perccel a vége előtt öt góllal vezetett az Aalborg.

Nyitott védekezésre váltott a Veszprém, ami nem ízlett a dánoknak, ezzel sikerült izgalmassá tenni a végjátékot. Az utolsó két percet emberhátrányban kellett játszania a Veszprémnek. A hajrában Mahe és Nenadic is egyenlíthetett volna, de egyikőjüknek sem sikerült.

A Veszprém nagy meglepetésre elszenvedte első vereségét a Bajnokok Ligájában

Veszprém-Aalborg 30-32

 

fotó: m4sport

 

 

2260 megtekintés.

Megosztás