A nyolcállomásos strandkézilabda Nemzeti Bajnokság az utolsó hétvégéjéhez ért augusztus 5-7. között a Balaton-parti Vonyarcvashegyen. Vasárnap délutánra kiderült, ki vihette haza a férfiaknál és a hölgyeknél a magyar bajnoki címet. Lássuk, hogy alakultak az eredmények.
Bár még egy hétvége visszavolt a bajnokságból, mégsem kellett a szokásos sorsolásra várni a Salgo CUP utáni hétfő délután. Agárd, Hajdúnánás, a Lupa-tó, Marcali, Balatonakarattya, Balatonboglár és Salgótarján után kialakult a tizenkét csapatos döntő mezőnye. A csapatokat két hatos csoportba osztották be a kvalifikációs ranglistán elfoglalt helyük alapján.
A nőknél egyértelműen az A csoport tűnt erősebnek, hiszen a címvédő TT Sport Multichem Szentendre mellett a Magyar Kupa győztese, az OVB Beach Girls, a marcali győztes SZISE – Farkasvár – Lupa, a Strandépítők Girls, a New Wave és a Strandépítők Csibék BHC került egy hatosba. A B csoportba a Nyúlon Túl, a Csepel BHT, az E-ON LadyBugs, a Bajos Csajok, a Venice Beach Girls és a MANGO került.
A férfiaknál két hasonló erősségű csoport született, de talán egy leheletnyivel a B jelű tűnt előzetesen erősebbnek. Az A-ban a Hír-Sat, a Beach Stars, a Lupa Lake BHC, a KVSE-Pureco, a DMTK-ESNS és a Storm, míg a B-ben a Dinamit BHC, a Squadra Buda, a Salgótarjáni Strandépítők, a Győri Strandkézilabda Klub, a Pénzügyőr Green Cobras és a Toros Locos mérkőzött meg egymással.
A hölgyeknél több magas színvonalú mérkőzést is láthattak a kilátogatók a csoportkörben, végül a negyeddöntőben Szentendre – Bajos Csajok, Beach Girls – Nyúlon Túl, Csepel – Farkasvár-Lupa és LadyBugs – Strandépítők Girls mérkőzéseket rendeztek vasárnap délelőtt. A Szentendre, a Beach Girls és a LadyBugs sima győzelmet aratott, míg a Csepel rendkívül izgalmas meccsen, szétlövés után győzte le a Lupát.
A Szentendre és a Csepel elődöntőjén a szétlövés során a címvédő kapusai hatalmas segítséget nyújtottak csapatuknak, hiszen Kókai Ágnes egy védéssel, Vitovszki Veronika pedig a párbaj negyedik körében egy fantasztikus direkt góllal juttatta döntőbe a szentendreieket. A másik elődöntőben szintén szétlövés döntött, ahol az utolsó körig mindenki kétpontos gólt szerzett, azonban a LadyBugs ötödik lövése kimaradt, Landi Gabriellának pedig így elég volt egy egypontos is, hogy döntőbe juttassa csapatát.
A bronzot a Csepel BHT szerezte meg, miután 2-0-ra legyőzte a LadyBugst. A döntő rendkívül magas színvonalú, mellé pedig nagyon magas hőfokú is volt. A játékvezetők szinte minden döntését reklamációk sora övezte, de izgalomban sem volt hiány. Az első szett végén Kazeem Amina pörgését nem adták meg a játékvezetők, ám Csiki Renáta időntúli büntetőt lőhetett a szett megnyeréséért, Kókai Ágnes azonban megint döntő védést mutatott be. A második szettben végig a Beach Girls vezetett, később meg is nyerte, de a félidő második felében többször is kiegyenlített a Szentendre, nehéz perceket okozva Hajdú Tamásnak. A szétlövés során az első 5 lövő (3 Beach Girls- és 2 Szentendre-játékos) nem hibázott, ezt követően Berkesi Dóra két hatalmasat védett, először Gróz Kitti, majd Braun Csenge lövését is hárította. Mivel a két szentendrei között Landi Gabriella belőtte az egypontosát (annak ellenére, hogy Rapi Róbert és az egész szentendrei „kispad” egy emberként reklamált vonalat), az OVB Beach Girls nyerte a 2022-es strandkézilabda bajnokságot.
A női magyar bajnokság végeredménye: 1. OVB Beach Girls, 2. TT Sport Multichem Szentendrei NKE, 3. Csepel BHT, 4. E-ON LadyBugs, 5. Szent István SE – Farkasvár – Lupa Lake BHC, 6. Strandépítők Girls, 7. Glass Stúdió Nyúlon Túl, 8. BajosCsajok- Malév Budapest Airport HungaroControll Sport Club, 9. New Wave I., 10. Venice Beach Girls, 11. Szent István SE – MANGO, 12. Strandépítők Csibék BHC.
A férfiaknál mindkét csoport meglepetésekkel indult pénteken, hiszen kikapott a Beach Stars (a KVSE-től), valamint a Squadra Buda (a Győr ellen) is. Végül a B csoportban történt nagyobb meglepetés, hiszen a Magyar Kupa döntőse, a Dinamit BHC csak az ötödik helyen végzett, így nem jutott a negyeddöntőbe sem.
A negyeddöntőben a Hír-Sat a Toros Locost, a Salgótarjáni Strandépítők a Lupa Lake BHC-t, a Squadra Buda pedig a Stormot győzte le 2-0-ra, a Beach Stars azonban megizzadt a Győri Strandkézilabda Klub ellen. Bár az első megnyerése után a második félidőben is vezettek fél perccel a vége előtt, egy fantasztikus blokknak és Pauer Ádám időntúli hetesének köszönhetően szétlövés következett, ahol Istvanovszki Dániel és Molnár György is bemutatott egy-egy védést, ezzel pedig a Beach Stars jutott az elődöntőbe.
Az elődöntők hatalmas izgalmakat tartogatott. A Beach Stars egy teljesen kétesélyes mérkőzésen győzte le a Squadra Budát, ezzel Minárovits Gábor tanítványai jutottak a fináléba. A másik elődöntő viszont a szezon talán legnagyobb meglepetését hozta. A Salgótarjáni Strandépítők egy simán elveszített, majd egy szorosan megnyert szett után szétlövéssel verte a Hír-Satot, ahol a magyar mezőny egyik (ha nem a) legjobb játékosa, John András kétszer is hibázott. Azt, hogy kétszer kellett lőnie, és hirtelen halálra került sor, Nagy Balázsnak köszönheti, hiszen a Hír-Sat kapusa kivédte Lőrik Tamás győzelemért megkísérelt egypontosát.
Egy érdekes statisztika arról, hogy a Hír-Sat az elődöntőbeli veresége milyen hirtelen érkezett. A kvalifikációs tornákon (ahol csak a Magyar Kupán, valamint a három EBT-n, a Lupa-tónál, Balatonbogláron és Salgótarjánban vettek részt) és a döntőn összesen 33 mérkőzést játszottak, amelyből 4 vereséget szenvedtek, a Tchatcheurs BHC és a BHC Zagreb mellett a Strandépítők volt az a csapat, amely kétszer is legyőzte Gyene Norbertéket.
A bronzmérkőzés simára sikeredett, a Hír-Sat a Squadra Buda ellen vigasztalódhatott a bronzéremmel. A döntőben támadásban Glózik Balázs, védekezésben pedig Nagy András vezetésével 2-0-ra, simán győzte le a Beach Stars a Salgótarjáni Strandépítőket, ezzel elhódítva a magyar bajnoki címet.
A férfi magyar bajnokság végeredménye: 1. Beach Stars, 2. Salgótarjáni Strandépítők, 3. Hír-Sat BHC, 4. SC Squadra Buda, 5. Lupa Lake BHC, 6. Győri Strandkézilabda CSE, 7. Storm SZKSK, 8. Toros Locos BHC, 9. KVSE Pureco, 10. DMTK ESNS BHC, 11. Dinamit BHC, 12. Pénzügyőr Green Cobras.
A torna végén, mint minden döntőn, ezúttal is megválasztották a torna álomcsapatát (kapus, nyúl, beálló, balszélső, jobbszélső, védő), a legjobb játékost, a legjobb utánpótláskorú játékost, valamint kiosztották a gólkirályi címet és a Fair Play-díjat.
A női All-Star csapat a következőképpen áll össze:
- Kapus: Berkesi Dóra (OVB Beach Girls)
- Nyúl: Csiki Renáta (OVB Beach Girls)
- Beálló: Böhm Nikolett (E-ON LadyBugs)
- Balszélső: Friebesz Fanni (TT Sport Multichem Szentendrei NKE)
- Jobbszélső: Pomozi Nikolett (OVB Beach Girls)
- Védő: Tóth Emese (TT Sport Multichem Szentendrei NKE)
A legjobb játékos Csiki Renáta, a gólkirálynő Zsikla Gréta (Strandépítők Girls), a legjobb utánpótláskorú játékos Kreutz Kitti (Csepel BHT), míg a Fair Play-díjas az E-ON LadyBugs lett.
A férfi torna álomcsapata így nézett ki:
- Kapus: Istvanovszki Dániel (Beach Stars)
- Nyúl: Tarjányi Dávid (Beach Stars)
- Beálló: Tóth-Fekete Barnabás, (SC Squadra Buda)
- Balszélső: Csuka Balázs (Salgótarjáni Strandépítők BHC)
- Jobbszélső: Gyene Norbert (Hír-Sat BHC)
- Védő: Priczel Bence (Hír-Sat BHC)
A legjobb játékos Csuka Balázs, a gólkirály John András (Hír-Sat BHC), a legjobb utánpótláskorú játékos pedig Paczulák Dániel (Beach Stars), a Fair Play-díjas pedig a Squadra Buda lett.

A döntő különdíjasai. Forrás: Beach Stars BHC.
A hazai szezon végeztével érdemes kicsit a nemzetközi vizekre is kitekinteni. Az EBT-ranglista 48 verseny eredményeit tartalmazza, azonban csak októberben zárul. Az EBT jövő nyár eleji döntőjébe a 12-12 legjobb nemzet elsőként rangsorolt csapatai jutnak, emellett a címvédő (a nőknél a Team Blue Bees [dán], a férfiaknál pedig a LX50 Handball [portugál]), valamint egy-egy szabadkártyás csapat (a versenykiírás szerint a szervező, azaz az EHF oszthatja ki) vehetnek részt. Amennyiben az első 12 országból valamelyik nem indít csapatot, a ranglista következő csapata kerül be. Fontos kitétel, hogy egy országból maximum 3 csapat vehet részt.
A hölgyeknél dominálják a magyar csapatok a ranglistát, hiszen az első helyen az OVB Beach Girls, a másodikon a Szentendre, a hetediken pedig a Csepel BHT végzett, így a kupagyőztes reális esélyekkel várhatja a szabadkártyát. A férfiaknál legelőrébb a Squadra Buda végzett (4. hely), az első olyan csapat pedig, amely nem országa legelőrébb rangsorolt csapata, a Hír-Sat, amely a ranglista nyolcadik helyén zárt. A Beach Girls és a Hír-Sat teljes joggal bízhat a szabadkártyában, vagy akár a visszalépésekben is.
A kiemelt kép forrása: Beach Stars BHC.
1819 megtekintés.