Megy tovább az élet, már a második férfi BL-fordulót rendezik a héten. Óvintézkedések ide, vírusterjedés oda, márpedig játszani kell, amennyiben megoldható.

Itt van rögtön a Vardar és az Elverum esete, amikor is mozgásukban gátolt sportolók nem tudnak megjelenni a meccs helyszínén. Másik szomorú történet a Szegedé, akiknek le kell tudniuk a heti  kielcei túrát, eddig – a sérültekkel együtt – kilenc hiányzóval. Női példa a Fradié, ahol két játékosnak kellett egyedül maradnia a norvég karanténhotelben.

Tudjuk mind, hogy óriási nyomás helyeződik valamennyi sportszervezetre ( legyen az sportklub vagy szövetség), de nem szabadna elfelejteni egy pillanatra sem a résztvevők egészségét. Kézilabda szurkolóként kiművelődtünk, a fertőzés, még ha tünetmentes is, járhat hosszútávú, egészséget károsító szövődményekkel. A srácok pedig dobják a labdát, lihegnek a beállósra, faultolják az irányítót.

Jelenleg nincs jó megoldás, ezért az EHF a folytatás mellett áll ki minden eszközzel, mi pedig próbálunk irányt mutatni a zűrzavarban.

A csoport

Kielce – Szeged

A lengyelek múlt héten majdnem pontot szereztek Flensburgban, ahol előzetesen kettőt jósoltam nekik. A második félidőben volt, hogy hárommal is vezetett a Dujshebajev családi vállalkozás. Különösen Karalek és Kulesh volt eredményes a gólgyártásban. A végjátékból aztán a németek jöttek ki jól, de nem vallott szégyent a Kielce. Nyilván most sem szeretnének, mert bár harcias Szegedet várnak, bármilyen szoros eredmény a blama kategóriába esne. Miért is?

Az utóbbi napokban folyamatosan vészjósló hírek érkeznek Szegedről. Egy kezdőcsapatnyi játékos megfertőződött a koronavírussal, míg a korábbi sérültek felépülése tovább várat magára. Nevek nem hangoznak el a csapat honlapján, de tudjuk ki az a 3 fiatal, aki felült a krakkói repülőre. Bánhidi és Bombac közölte fertőzését, és mivel a többiek esetében eddig hivatalos kommunikáció nem történt, mi sem osztjuk meg itt tippjeinket a hiányzókról. A lassított játék stratégiájával az első félidő lehet még szoros, a végéhez viszont szerencse, erőnlét és csoda is kellene. Ezek pedig nem járnak sűrűn hármasával.

Kielce – Szeged (1) , -6,5 Kielce

Porto – Breszt

Az első kör legnagyobb negatív meglepetését Portóban láthattuk, ahol luzitán barátaink hajoltak meg Abalo új csapata előtt, és Máthé Dominik öt gólja is élményszámba ment. A Porto második félidei szétesése nem várt izgalmakat vetíthet előre a csoport végeredménye kapcsán. A hétre biztosan rendezték soraikat, ezúttal már be kellene húzniuk a pontokat, mert súlyos hátrányba kerülhetnének már a legelején.

A Breszt szoros meccsen, az utolsó 5 percben húzta be a számukra oly fontos győzelmet. A hazai pálya előnyét élvező fehéroroszok kiállítás nélkül hozták le a 60 percet. Némileg nehezebb dolguk lesz ma, a Porto ellen még többet kell majd nyújtaniuk.

A portugálok várhatóan nehezen, de be tudják gyűjteni a pontokat.

Porto – Breszt (1), -0,5 Porto

PSG – Flensburg

 

Karabaticsékat még nem láthattuk az idei szezonban, első fordulós szegedi vizitjük az ismert okok miatt elmaradt. Szerda este viszont mindenképpen megcsodálhatjuk idei csapatukat, akik árnyalatnyit fakóbbnak tűnik a tavalyinál. Főleg Sagosen és Corrales hiányát érezhetik meg, a kapuban nehezebben lelhető meg a minőség, mint azt megszokhattuk. Természetesen a keret továbbra is bombaerős, nagyon fel kell kötni a gatyát annak, aki Párizsból két ponttal szeretne távozni.

A Flensburg szebb napjain akár képes is lehet erre a bravúrra. Az ő rajtjuk az előzetes várakozások szerint alakult, azzal a kitétellel, hogy a végjátékot ezúttal ők húzták be. Röd, Wanne és Gottfridsson vezérletével egész pofás kis támadójátékot mutattak be, számos lerohanásgólt jegyezhettünk fel, de mondjuk a szélen és beállóban gyengébb volt a produkció.

A párizsiaknak itt most erőt kell mutatni, az ő győzelmükre tippelnék.

PSG – Flensburg (1), -4,5 PSG

 

Vardar – Elverum – ELHALASZTVA

 

A mérkőzés halasztásáról hétfőn született döntés, de itt nem bizonyítottan fertőzött játékosok miatt, hanem a norvég kormány szigorításai okán. Derék elverumiakat hazatérésük után karanténba vezényelték volna, ezért enyhült meg az EHF ebben az esetben, természetesen Szkopjéban vitatják ezt, nyerni szerettek volna, méghozzá most csütörtökön.

 

 

B csoport

 

Aalborg – Motor

 

A B jelű csoport mai nyitányán Dániába szólítja az élet az ukrán bajnokot. Az aalborgiak a tavaly már megismert szélsőjátékkal és lerohanásaikkal zilálták szét a szlovén csikócsapatot. Aki Celjében nyerni tud, annak hazai pályán kötelező lenne Motort verni. Nagy segítség lehet ebben a Saugstrup, Christiansen, Mollgaard trió, akik Szlovéniában is bizonyítottak.

Az ukránok a szünetig elég jól tartották magukat a top favorit Barcelona ellen, a másodikban aztán volt hogy hét gólos hátrányban is voltak, a vége egy baráti, kényelmesre szabott zakó volt. Aalborgban sem nekik áll a zászló, de okozhatnak nehézséget ellenfelüknek.

Most viszont biztos dán sikerre szavazunk.

Aalborg – Motor (1), -5,5 Aalborg

 

Kiel – Nantes

 

A németek rendesen állva hagyták a zágrábiakat már a legelején. Sagosen, Ekberg és Reinkind megállíthatatlan volt, nagyon szépen festett ott Horvátországban az a zebra. Amiben fejlődniük kellene, az a technikai hibák száma, amiből volt némi problémájuk. Ezúttal erősebb ellenfél vár rájuk, a francia második vizitál a Sparkassen Arénában. Mivel egyik bajnokság sem rajtolt még el, a csapatok sem mutathatták meg tudásukat hazájukban. Jó hangulatot, és sok gólt várunk a Nantes ellen.

A veszprémiek szép és összeszedett játékkal érvényesítették a papírformát, és az igazat megvallva pontot most sem jósolunk nekik. Lazarov és Rivera gólerős játékára ezúttal is szükség lesz a tisztes helytálláshoz.

Szerintünk nyernek a kieliek, 4 gól körül várjuk a győzelmüket.

Kiel – Nantes (1), -3,5 Kiel

 

Veszprém – Zagreb

 

A legsímább meccset ebben a körben Veszprémben várjuk. Az egyik legmeggyőzőbb múlt heti produkciót a bakonyiak szolgáltatták. Ezúttal Lékai, Manaszkov és Nilsson került a góllövő lista elejére, és az egyiptomi lövő, Yahia is remek produkciót mutatott. A legjobb kapusteljesítmény az előző héten a spanyol Corrales nevéhez fűződik, aki számos bravúrral lökött a szekéren néhány nehezebb pillanatban. Annyi elmondható, hogy a rajtot remekül kapta el a csapat, és valami ehhez hasonló, meggyőzőt várunk tőlük csütörtökön. Főleg azért, mert az egyik legfakóbb ellenfél érkezik hozzájuk.

A Zágrábra rengeteg munka vár még, amennyiben szeretnének a csoport legjobb hat csapata közé kerülni. A sorsolásuk alapján a pontokat később be tudják ehhez gyűjteni, sok jót most nem jósolunk nekik.

 

Veszprém – Zagreb (1), -8,5 Veszprém

 

Barcelona – Celje

 

A szlovénok a hazai Aalborg-vereség után Spanyolországba repülnek, és a rájuk váró feladat nagyjából hasonló a Zágrábéhoz. Európa egyik legjobbjának otthonában kellene bizonyítani. Itt bizony szintén kevés remény van. Cindric jól mozgatta a katalánokat, Aleix Gomez pedig szórta a gólokat. Ők, kiegészülve Mem-mel, Palmarssonnal sok gólig juthatnak a Celje ellen. Nagy gólarányú Barca siker a tippünk.

 

Barcelona – Celje (1), -8,5 Barcelona

 

 

1851 megtekintés.

Megosztás